Az alvó ügynök

Az önkormányzati képviselőtestületek, közgyűlések nagyon unalmasak tudnak lenni. Egy idő után akkor is, ha balhé van, mert ugyanazok balhéznak ugyanúgy és sokáig. Voltam én olyan ülésen, ahol csak az ülés vezetője és egy krónikus álmatlanságban szenvedő képviselő volt ébren, a többiek gyakorlatilag az “alvaszavazás” állapotában voltak, ha van egyáltalán ilyen fiziológiai lehetőség.
És az emberek nagy része csak ilyen helyzetekben, a végtelen unalom határán ismerkedik meg a narkolepszia tüneteivel, de olyan emberekre is lesújthat ez, akik jobb időkben matek órák ezrein tudtak ébren maradni.
De van egy BARNA JUDIT ANNAMÁRIA nevű fővárosi képviselője a Tiszának, akin látszik, környezetének tagjai kifejezetten előnyös tulajdonságnak látják azt, hogy Judit bárhol, bármikor el tud aludni. Egyöntetű a vélemény, hogy mindenkinek jobb, ha nincs ébren. A frakciótársai sem akarják jól láthatóan felébreszteni, annak akinek a Tisza párthoz köze van, eleve nem lehet különösebben erős szégyenérzete, de azért valamennyi önvédelmi ösztönük azért csak lehet, igyekszenek halkan beszélni. Ezért tehát szerintem téved az a kommentelő, aki szerint a többi tiszás nagyon utálja, és ezért hagyja égni a Juditot, de szerintem nem. Utálják egymást persze, látszik rajtuk, hogy nem boldogok együtt, de nem akarják ébren látni, mert az sokkal rosszabb.
És akkor itt az ideje annak, hogy a budapesti szavazók felelősségről elmélkedjünk egy kicsit. A fővárosiak szűk harminc százaléka ugyanis egy olyan politikai pártra szavazott, nyilván nem dühében, elkeseredésében, hanem érett megfontolás után, amelyről ténylegesen nem tudott semmit. A Tisza képviselőjelöltjei pedig tényleg bárkik lehettek volna és így egy évvel később pontosan meg is állapíthatjuk, hogy kik is kerültek be a Tisza listájáról. Egy rakás senki.

A város a csőd felé halad és a Tisza párt jól láthatóan arra játszik, hogy a budapesti önkormányzat gazdasági összeomlása Budapesten is magával rántsa véglegesen az óellenzék minden pártját és politikusát. A Tisza párt tulajdonosai olyan ügynökökkel rakták tele a párt listáját, akiket egy új értelemben tekinthetünk “alvó ügynöknek”. Eredeti értelmében az alvó ügynököt akkor aktivizálják, amikor eljön az ideje a feladata végrehajtásának, de a Tisza esetében az alvó ügynök dolga tényleg csak a horpasztás.
A magyar ellenzéki, baloldali, liberális szavazókat sok párt alázta meg már, az MSZP, az SZDSZ, a Párbeszéd, a Momentum, még a Jobbik is, de ennyire semmirevaló embereket még ezek is csak ritkán szabadítottak a választóikra. Pedig buta senkiháziból egyikben sem volt hiány, lógós is volt elég, de a Tisza ebben is egy új minőség. Az SZDSZ esetében legalább a gonoszság és az ostobaság szétválasztható volt, a Jobbikban sok olyan ember volt, aki csak szimplán nem volt okos, a Párbeszéd és a Momentum pedig az agresszivitás és az együgyűség újramixelésével hozott valami újat. De a Tisza tényleg az agyhalált tette meg a politikája központi elemének, ezekhez képest a Jobbik egy intellektuális párt, a Momentum meg a jóindulat fehér galambja.
Persze az is egy lehetőség, hogy valami lassítót kevernek az italába, hogy kevesebb kárt okozzon. Nekem ez a magyarázat tetszik a legjobban.