Zárul az olló, tényleg vezet a kicsi - Illúziógyártásban

Nemrég még iróniának szántam egy szerkesztőségi megbeszélésen, hogy vezessük be a fogalomtárunkba a jogerős vélelem intézményét, az élet aztán ezt az ötletet is felülírta. Az ezekben a napokban az átláthatósági törvény miatt még bizonyára durcizó ellenzéki médiákok kézzel vezéreltségükről maguk szolgáltatják a bizonyítékokat, sértődöttségükben pedig sóvárogva fordították meg a politikai erőviszonyokat, jogerős vélelmeikben a messiás már mindent megnyert visszamenőleg. Is.
Egyelőre nem tudni, hogy az átláthatósági törvény, a reggeli eligazítás, vagy ezeknek valamilyen egyvelege válthatta ki a liberális illúziógyárakból a következtetést, miszerint a kicsi már nagyon elverte az Orbánt, sőt, visszamenőleges hatállyal. Az újabb, bár már inkább folyamatos offenzívában az egész baloldali sajtó verseng, jogerős vélelmeikre pedig majd bőszen hivatkozhatnak az örök sóvárgók. A Repedezik az Orbán-mítosz: 15 év után a választók Magyar Pétert látják kompetensebb vezetőnek című írásában a 24.hu a Policy Solutions nevű valami kutatására hivatkozik. Ez egyébként az a Policy Solutions, ami még soha semmi tárgyilagosat nem közölt a magyar kormánnyal kapcsolatban. Nem jót, hanem tárgyilagosat. A kutatók kutatását megkutatva világossá válik, hogy a magyarok – fideszesek, vagy tiszások, vidékiek, vagy fővárosiak – egyaránt pozitívnak látják Orbánék a családokat támogató, a vidék felzárkózását segítő, a 13. havi nyugdíjat felélesztő intézkedéseit. És hogy ebből milyen következtetés adódik? Nos az, hogy a sikeres, népszerű törekvések miatt Magyart már kompetensebbnek tartják a magyarok Orbánnál.
Eszembe nem jutna, hogy összefüggést véljek felfedezni a 24.hu és a Telex munkássága között, de a Telex ugyanarra a következtetésre jutott, mint nincsmásik „versenytársa”. És hogy minek az alapján? Döbbenet, de ők is a Policy Solutions-ra hivatkoznak. A sor talán a végtelenségig folytatható lenne, a vágyvezérelt illúziógyárak mindeközben mankókkal is segítik az erre fogékonyakat, hogy már a Nézőpont szerint is gyors ütemben zárul az olló. Apró szépséghiba a történetben, hogy a Nézőpont nem mondott, nem írt, nem közölt ilyet. A vágyvezérelteket ez nyilván nem érdekli, az örök sóvárgók soha nem gondolkodnak el ilyesmin, nekik elég, ha készen megkapják a saját véleményüket, amiket aztán önfeledten lehet osztani a közösségi térben. Aki pedig hozzászólóként felveti, hogy illene elgondolkodni az ellentmondásokon, az fideszbirka. A meccs megnyerve, bukott a patás, visszamenőleg is. Aztán ismét eljő a valóság, majd könnyek és szenvedés, fogaknak csikorgatása.
Tisztelettel jegyzem meg, hogy amennyiben van olyan magyar politikus a harmadik köztársaságban, aki soha nem futna neki úgy egy választásnak, hogy az már lefutott, az bizony Orbán Viktor. Meg is tetszenek ezt majd látni a következő tavaszon. Ez nyilván nem gondolkodtat el egyetlen orbánfóbiást sem, akik között azért szép számmal akadnak olyanok, akik komolyan elhiszik, hogy a kicsi áprilisban megnyerte az előrehozottat.

Ismétlés, de a sor a végtelenségig folytatható lenne, mert kiderülnek olyan turpisságok is, hogyaszongya Pintér elismerte, emberhiány van a gyermekvédelemben. Ez így igaz, de egyetlen belügyes sem állította korábban sem ennek az ellenkezőjét. Hasonló formátumú leleplezés ez, mint amikor a kicsi bedobta a Fidesz őszödi beszédét, feltárva egy olyan titkot, ami két évvel korábban már végigment az egész hazai sajtón. Ha nem lenne elég a politikai válságokból, akkor itt van még a magyar gazdaság teljes összeomlása, ami azért következett be, mert a múlt éjszaka a forint – ÉS ITT MOST NAGYON TESSENEK MEGKAPASZKODNI! – döbbenetes mértékű, húsz filléres, azaz 20 FILLÉRES gyengülést produkált az euróval szemben.
Bár az idézett illúziógyárak számunkra szórakoztatóak, mégis szomorú látni, hogy miképp verik át percről percre, tégláról téglára az örök sóvárgókat. Ettől azonban nem dőlhetünk hátra, a következő tavasz a következő tavaszon jön el.
Forrás: a magyarországi balliberális sajtó. Képünkön az egyik olvasójuk, aki tudja, hogy mindig igazat írnak. Fotó: Facebook