Pesti Srácok

Egy Rákosrendző méretű lyuk tátong Budapest költségvetésében

Egy Rákosrendző méretű lyuk tátong Budapest költségvetésében

Mi nagyon szívesen feltennénk a kérdést, hogy "hol van a pénz Gergő?", de sajnos tudjuk a választ. Őszintén szólva kezd elegünk lenni abból, hogy a fővros vezetése nem csak lop és csal, de mindezt olyan átlátszóan csinálja, mintha mindenki hülye lenne, és abban bíznának, hogy soha nem fognak feltűnni a stiklijeik. Most például az állandóan csődbe menő főváros költségvetése kapcsán.

Lezajlott az első egyeztetés a kormány képviselői és a fővárosi önkormányzat között; a felek megállapodtak abban, hogy át kell tekinteni a főváros gazdálkodását, ennek részleteiről a jövő héten egyeztetnek. Fontos, hogy az ország fővárosa működőképes maradjon – közölte Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára kedden. Karácsony Gergely bevallotta: 50 milliárd hiányzik Budapest költségvetéséből, épp annyi, amennyit Rákosrendezőre költöttek.

Latorcai Csaba elmondta: az első alkalommal, amikor Karácsony Gergely főpolgármester jelezte, hogy készen áll az egyeztetésre, a kormányzat is nyitott volt erre.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az államtitkár. Mint mondta, a keddi találkozón tisztázni kellett, hogyan állhatott elő az a csődközeli helyzet, amit a főpolgármester a múlt héten bejelentett.

– hangsúlyozta a politikus. Latorcai Csaba közölte, hogy a fővárosi önkormányzat adóbevételei 2019 és 2025 között több mint a duplájára nőttek. „160 milliárd forint volt 2019-ben, és idén a várakozások szerint már lényegesen meg fogja haladni a 300 milliárdos adóbevételt is” – mondta.

– ismertette a tárgyalás részleteit az államtitkár. Úgy vélte, a fővárosi önkormányzaton áll vagy bukik, hogy a BKV-t és a fővárosi tömegközlekedést hogyan és miként finanszírozza.

– jelentette ki. Latorcai Csaba emlékeztetett arra a főpolgármesteri nyilatkozatra, amely szerint van elegendő pénze a fővárosi önkormányzatnak a rákosrendezői ingatlan megvásárlására, és arra is, hogy saját forrásból fejlesszék. Ilyen szempontból roppant érdekesnek nevezte, hogy a keddi tárgyaláson a fővárosi önkormányzat delegációja nagyságrendileg pontosan 50 milliárd forint igényt jelzett a BKV finanszírozásával összefüggésben, a fővárosi tömegközlekedés finanszírozását illetően, tehát épp annyi hiányzik, amennyit a rákosrendezői telekvásárlásra költöttek. Latorcai Csaba szerint felvetődhet a kérdés, hogy valóban volt-e pénze Rákosrendezőre a fővárosi önkormányzatnak úgy, hogy az ne jelentsen csődhelyzetet.

– jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a kormány „nem kívánja megengedni ennek a helyzetnek az előállását”. „Mi úgy gondoljuk, hogy a kormánynak segítenie kell és segíteni is fogunk, hogy a fővárosi polgárok A-ból B-be el tudjanak jutni az év 365 napján, függetlenül attól, hogy Karácsony Gergely és a Tisza-koalíció az elmúlt fél évben mit művelt a fővárosi önkormányzattal és a fővárosnak a gazdálkodásával” – közölte az államtitkár.

Hozzátette, hogy a segítséghez azt is tudni kell, hogy ténylegesen mekkora a baj, ténylegesen mekkora összeg hiányzik, illetve hiányzik-e egyáltalán a főváros kasszájából, mire folyt el Karácsony Gergely és a Tisza-koalíció vezetésével az elmúlt hónapokban több 10 milliárd forint? Ezzel kapcsolatban a mai tárgyaláson abban állapodtak meg a felek, hogy át kell tekinteni a főváros gazdálkodását. „A jövő héten már arról fogunk egyeztetni, hogy milyen módon és hogyan történik ez az átvilágítás” – közölte Latorcai Csaba.

Mint mondta, a kormány partner abban, hogy minél gyorsabban történjék meg ez az átvilágítás. Jelezte, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak két jelentős feladata van, az első a tömegközlekedés biztosítása és fenntartása, a másik pedig a parkolási rendszernek a működtetése. „Nos, hogyha erre nincsen pénz, akkor mire van pénz, ezt is át kell tekinteni a gazdálkodás átvilágítása során” – hangsúlyozta.

A közmédia kérdésre válaszolva Latorcai Csaba elmondta, a fővárosi tömegközlekedés múlt heti tízperces leállásával Karácsony Gergely zsarolni próbálja a kormányt, de valójában nem a kormányt zsarolja, hanem a fővárosiak életét keserítette meg.

– tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy néhány héten belül megállapodásra kell jutni, „ha az átvilágítás szerint valóban szükséges a fővárost kisegíteni, mert a gazdálkodását úgy szétzilálta a főváros vezetése, Karácsony Gergely és Tisza Koalíció, hogy oda kormányzati beavatkozás szükséges”.

– emelte ki az államtitkár. Latorcai Csaba közlése szerint a kormány és a fővárosi önkormányzat a jövő héten folytatja a tárgyalásokat.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok;

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.