Hatalmas érdeklődés, átalakuló vásárlói szokások – Lezajlott a 96. Ünnepi Könyvhét (PS-exkluzív!)
Ünnepelni a könyvet és az olvasást – alighanem minden évben ez lehetne a fő mottója az Ünnepi Könyvhétnek, amely kilencvenhatodik alkalommal került megrendezésre a múlt hét végén. A résztvevők hatalmas száma mutatja, hogy továbbra is nagyon sokan szeretnek olvasni és érdeklődnek a könyvek iránt, ugyanakkor találni árnyoldalakat is. Mindenesetre a könyvhét standjainál jelenlévő sokadalom örömteli élmény lehet, hiszen mutatja: hiába a digitalizáció, továbbra sem kell temetni a könyveket.
Közel százhetven stand – kisebb és nagyobb könyvkiadó – fogadta a 96. Ünnepi Könyvhétre kilátogató könyvbarátokat. Az esemény utolsó, vasárnapi napjára látogattunk ki, de hiába a nagy meleg, a forgatag így is figyelemre méltó. Már a kisföldalatti lépcsőjén felfelé haladva hallatszik a moraj, s felérve a térre, örömteli látvány fogad. A standok előtt érdeklődők sokasága, ami jó a szemnek. Nincs minden veszve, mégiscsak van még respektje a könyveknek.
Itt is igaz azonban a klasszikus tézis, miszerint fecseg a felszín, hallgat a mély. Mert miközben tényleg jelentős tömeget látunk, úgy a Vörösmarty téren, mint a Duna-korzón, azért a legtöbb standnál szembetűnik a dedikáló írók magánya is.
Szabályt erősítő kivételt egyet látunk, az ifjak körének talán legnépszerűbb írónőjét, Leiner Laurát, akinek standja előtt mintegy százötven-kétszáz méteres sort találunk. Becsületére legyen mondva, két órával a meghirdetett dedikálási idő után is mosolyogva írja alá rajongói könyveit és mesterkéltség nélküli kedvességgel készíti el az ilyenkor elmaradhatatlan rajongói fotókat.
Belelapozok a könyvhétre készült reklámkiadványba. Ebben az általam is megfigyelt kettősségre hívja fel a figyelmet Gál Katalin. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke a következőképpen fogalmaz:
A könyvpiac a közelmúltban jelentős átalakuláson ment keresztül, ami minden bizonnyal folytatódni fog. A könyv, mint kultúra-, tudás- és identitásközvetítő forma nem tűnik el, de a szerepe, hozzáférhetősége változik. A könyv illata, súlya, megfoghatósága, a birtoklása adta élmény szerencsére továbbra is sokak számára fontos. Ugyanakkor a fiatalabb generációk már szívesebben fogyasztanak digitális tartalmakat. Az időhiány vagy az egyszerűbb elérhetőség is ezek felé irányítja az olvasókat. A könyve jövője nemcsak gazdasági kérdés, hanem közös társadalmi felelősség is.
A Duna-korzón örömmel fedezzük fel a Püski Kiadó standját. Püskiék neve fogalom a magyar könyvkiadásban, sajnálatos helyzetükkel korábban itt, a Pesti Srácokon is foglalkoztunk. Szerencsére továbbra is élnek, működnek, jelen voltak a könyvhéten is. Éppen az ő standjuknál találkozunk Domonkos Lászlóval. A jeles író immáron több, mint negyven kötet szerzőjeként évtizedek óta állandó résztvevője az eseménynek. Ennek okán arra kérjük, mondja el személyes tapasztalatait az idei könyvhétről.
Érdemes tágabban vizsgálni a helyzetet, nem leszűkíteni az idei könyvhétre. Nagyon érdekes folyamatok figyelhetők meg, amelynek vannak pozitív és negatív oldalai is. Azt évek óta tapasztalom, hogy könyvhét egyre inkább közösségi ünneppé válik. A kilátogatók száma évről-évre növekszik, a mostani szombaton például lépni alig lehetett, akkora volt a tömeg. Sokak számára találkozási lehetőséget is nyújt az esemény. Ezt íróként is tapasztalom, dedikálásaimra egyre többen jönnek, és növekszik azok száma, akik beszélgetni is akarnak, eszmét, gondolatot cserélni. Sőt, azok száma is nő, akik nem is vásárolnak, vagy nem is dedikáltatnak, hanem kifejezetten csak a személyes találkozás miatt érkeznek.
Domonkos László – akinek kötetei a legszélesebb spektrumot fedik le, s akinek párja maga is könyvek kiadásával foglalkozik – azonban nem tudja elhallgatni, hogy itt sem minden arany, ami fénylik…
Önmagunkat csapnánk be, ha homokba dugnánk a fejünket és nem ejtenénk szót a dolgok másik oldaláról is. Amellett, hogy szerencsére ma is van egy jelentős réteg, amely érdeklődik a könyvek iránt, szembetűnő, hogy végbement egy komoly ízlésbeli változás. Az esszék és a tanulmányok iránt jelentősen csökken az érdeklődés, miként sajnos a magaskultúra iránti igény is visszaesőben van. A magyar és a világirodalom nagyjainak népszerűsége észrevehetően csökken, amelyhez a kiadóknak is alkalmazkodniuk kell, ha életben akarnak maradni. A könyvhéten is sokan vannak, akik csak nézelődni jönnek, vásárolni nem vásárolnak, és ez nem csupán anyagi kérdés, hanem ahhoz is köze van, amit az imént említettem. Egy-egy kiadó számára a könyvheti jelenlét jelentős ráfordítást követel meg, és ha a végén nullszaldóval zár, már elégedett lehet.
Bár Domonkos László nem említette, a fentieken túl is jelentős kihívásokkal kell szembenéznie az íróknak és a könyvkiadóknak. A digitalizáció egyre nagyobb teret hódít, a lassan minden területen új korszakot nyitó mesterséges intelligencia pedig a könyvkiadásra is jelentős hatást gyakorol. Ennek eredményeként a közeli jövő egyik legnagyobb feladata az lesz, hogy az írók és a kiadók képesek legyenek alkalmazkodni a kor követelményeihez.
Ugyanakkor nem kérdés, hogy – digitalizáció ide, mesterséges intelligencia oda – mindaddig, amíg van, aki ír, van, aki kiad, és olyan is, aki olvas, addig van remény.
Vezető kép: a szerző felvétele