Pesti Srácok

Gulyás Gergely: Karácsonyék felelőtlen gazdálkodásának következményeit a Budapestiek viselik majd - Kövesse a PS-en élőben a Kormányinfót

A csődközeli helyzetért a felelősség a Főváros vezetését terheli, a következmények azonban minden budapestit sújtanak – jelentette ki Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, Budapest a nemzet fővárosa, ékköve, elvárható lenne, hogy ezt az önkormányzat működése is tükrözze.

A Kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, a Kormány foglalkozott a főváros csődközeli helyzetével, amellyel kapcsolatban világossá vált,

Utóbbi már a BKV működését is veszélyezteti, miközben alig egy hónapja Karácsony Gergelyék 50 milliárdot költöttek telekvásárlásra Rákosrendezőn. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, a főváros jelentős tartalékai az évek alatt elapadtak, Karácsony Gergely a kampány során sem említette a csődközeli helyzet rémét.

PestiSracok facebook image

Gulyás Gergely úgy vélte, a Kormány partner a problémák megoldásában, ehhez azonban át kell világítani a főváros gazdaságát. Mint kiemelte, a Kormány őt, és Latorcai Csaba miniszterhelyettest nevezte ki a tárgyalások lefolytatására.

A miniszter kitért arra, a Kormány döntésének értelmében a Demján Sándor terv keretösszegét további 50 milliárd forinttal összesen 130 milliárda emelik. Az említett program a kis-, és közepes vállalkozások megsegítését célozza, a források vissza nem térítendő támogatásként használhatóak fel 1+1 formában, azaz az állam egységnyi önrész mellé ugyanannyit tesz hozzá.

Egyelőre kevés az esély a parajdi sóbánya megmentésére

A kancelláriaminiszter beszámolt arról is, a Kormány meghallgatta Bíró Barna Botond, Hargita megye tanácsának vezetője beszámolóját is a parajdi sóbánya helyzetéről. Gulyás Gergely kiemelte, egyértelműen emberi mulasztás okozta, hogy a Korond-patakot nem sikerült idejében elterelni, a felelősök megnevezése ugyanakkor a román hatóságok feladata.

A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy egyelőre kisebb esély látszik a bánya megmentésére. Ugyanakkor fontosnak nevezte a nemzet összefogását, és Parajd és környéke turisztikai vonzerejének fenntartását, az ebben való segítséget.

Provokációra készülnek a Pride címszavával?

Gulyás Gergely külön szólt a gyermekvédelmi törvény és a Pride miatt kialakult jelentős hazai és nemzetközi médiafigyelem kérdéséről. Mint kiemelte, a Kormány érvényt fog szerezni a gyermekvédelmi törvénynek, de nem a szexuális kisebbségek ellenében. Hozzátette, a Kincsem park is egy olyan javaslat volt, amely a helyzet megoldását segítené, ezzel azonban a szervezők nem kívántak élni.

-jegyezte meg Gulyás Gergely.

A Kormány ülésén szóba került az orosz-ukrán háború kérdése is. Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely kiemelte, az aktuális nemzetbiztonsági beszámoló szerint nemcsak orosz és ukrán, de más külföldi forrásokból is fizetnek háborúpárti újságírókat. Hangsúlyozta, hazánk álláspontja továbbra is a béke, azt képviseli az Egyesült Államok is, egyre fogyatkozó türelemmel.

Nincs magyarázat, hová tűnik a budapesti kasszából a pénz

A pénzügyi mutatók alapján teljesen értelmezhetetlen, hogyan juttatta Karácsony Gergely egy éve alatt csődbe a fővárost – jelentette ki a Kormányinfón Latorcai Csaba. Mint kifejtette, 2019-ben 164 milliárd forint volt az iparűzési adó bevétele, ez 2025-re várhatóan 332 milliárd forint lesz. Hasonlóképpen, 2019-ben az állam 26 milliárd forinttal támogatta közvetlenül Budapestet, ez 2025-re 44 milliárd forintra emelkedett. Ezzel párhuzamosan ellenben a szolidaritási hozzájárulás számai nem emelkedtek azonos mértékben. Latorcai Csaba szerint

Latorcai Csaba kitért arra is, a Kormány a korábbi években is több százmilliárd forintos értékben hajtott végre beruházásokat a fővárosban. Ezen felül támogatta a kis-, és közepes vállalkozásokat, amelyek számára jelenleg is mintegy 200 milliárd forintos támogatási keretösszeg áll rendelkezésre.

-hangsúlyozta.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre kiemelte, jogilag is értelmezhetetlen az a szituáció, hogy Karácsony Gergely pénteken 10 percre leállítja a BKV működését. A főpolgármester feladata a fővárosi cégek működtetése és nem azok szabotálása a jogilag előírt feladata – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Csütörtökön kiderül, mit művelt a volt vezérkari főnök a NATO-ban

Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta, Kósa Lajos, azt Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke azért hívta össze csütörtökre a rendkívüli ülést, mivel vitát váltott ki, Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnökként mennyiben térhetett el a NATO-vezérkari főnökök találkozóin a magyar kormány hivatalos álláspontjáról. Ezzel kapcsolatban időközben NATO-titkosítással rendelkező bizonyítékok is előkerültek. A miniszter úgy vélte, a Bizottság tagjai csütörtökön világos és egyértelmű tájáékoztatást kaphatnak a volt vezérkari főnök tevékenységéről. Mint megjegyezte,

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.