"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát

Hiába a szóbeszédekre alapuló vádaskodás, a baloldal tovább folytatta a Szőlő utcai ügy meglovagolását, és annak összemosását fideszes politikusokkal. A leghangosabb persze Szabó Tímea volt, aki egyenesen azt találta mondani: "Zsolti bácsi maga a Fidesz rendszere."
Nem akármilyen parlamenti csörte zajlott le hétfőn az Országgyűlésben. A baloldal nem engedte el az alaptalan vádaskodás, a pedofilozást, és folytatta a dobrevi ámokfutást.
Habár Toroczkai László a vasárnap lezajlott gyömrői időközi polgármesteri választást emlegette, ahol a mihazánkos Kisberk Szabolcs nyert, a párbeszédes Szabó Tímea – annak ellenére, hogy maguk a hazugságot terjesztők ismerték be, hogy szóbeszédre alapozták a semjénezést – tovább folytatta a Szőlő utcai ügy és a kormány összemosását.
„A Szőlő utcai botrány és a Zsolti bácsi gate nem azért rázta meg a Fidesz és a kormány belső köreit, mert egy emberről kiderült, hogy egy javítóintézetben prostituáltakat futtatott, hanem azért mert a kormány tizenöt éves hazugságcunamija és trágyája ömlött a nyakukba”
– hangoztatta Szabó a parlamentben.
De ha azt hisszük, itt megállt a párbeszédes politikus a csatornabűzös kommunikációban, akkor hatalmasat tévedünk.
„Tudják, hogy ki az a Zsolti bácsi? A Fidesz egész rendszere. Zsolti bácsi nem egy ember. Zsolt bácsi az a pedofilokat, bántalmazókat védő fideszes politika, amit tizenöt éve látunk.”
Rétvári Bence parlamenti államtitkár nem hagyta mindezt szó nélkül:
„Ön próbálta menteni a menthetetlent. Amit az elmúlt két hétben csináltak, az menthetetlen. Ez egy álhírbotrány. Már a saját baloldali médiájuk is kénytelen volt beismerni, hogy amit önök állítottak, abból semmi nem igaz, semmi ténybeli alapja nincs. Ahonnan azt mondták, hogy lányokat vittek ki, kiderült, hogy fiú intézet, ahol azt mondták, hogy egy városban megállt egy sötét autó, nincs is olyan intézmény”.
Az államtitkár leszögezte, ennek az álhírbotránynak egy felkiáltójelnek kell lennie, hogy mindenkinek felelnie kell a szavaiért. Ahogyan Rétvári rámutatott, Szabó Tímea azért próbálja az egy héttel ezelőtti szavaikat kimagyarázgatni, mert mindenkinek a saját szavaiért felelni kell.
„Önnek és a párttársainak a szavai egyértelműek voltak, de most próbálják úgy értelmezni, mintha nem is azok lettek volna. Amit önök tettek, az felháborító. Mindenféle konkrétum, bizonyíték nélkül elkezdtek embereket rágalmazni. A médiában építették ezt az ügyet úgy, hogy semmiféle bizonyíték nem volt, ma sincs”
– húzta alá Rétvári Bence, arra emlékeztetve, hogy a baloldal nem szavazta meg többek között a Büntető törvénykönyv szigorítását a gyermekvédelmi ügyekben.
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud"
– mondta Szabó Tímeának Rétvári Bence, azt kérve, hogy nézzen a szemébe, miközben a Párbeszéd képviselője szinte folyamatosan hangosan kommentálta az államtitkár felszólalását.
Ander Balázs már a Jobbik múltjához képest visszafogottan nyilatkozott. A képviselő megjegyezte, nem érti, ha a kormánypártok szigorításpártiak a gyermekvédelemben, akkor miért söpörték le a Jobbik korábbi javaslatait, például a pedofilok kémiai kasztrációjára vonatkozó előterjesztést.
„Hiszek abban, hogy aki alaptalanul a legocsmányabb bűncselekménnyel vádol meg valakit, annak nincs helye a közéletben”
– mondta a „Zsolti bácsi”-ügyről Ander Balázs.
Répássy Róbert parlamenti államtitkár elárulta, maximálisan egyetért azzal, hogy a gyermekek elleni bűncselekmények ügyében zéró toleranciát kell hirdetni, ugyanígy a nőket érintő bűncselekményeknél, és a drogkereskedelmet illetően is.
„Nem lehet minden bűncselekményt megakadályozni, de a Büntető törvényeknek az is az értelme, hogy az is értsen belőle, aki esetleg bűncselekmény elkövetésére készül”
– mondta az államtitkár.
Komjáthi Imre már arról beszélt, „nem azért vagyunk itt, hogy egymás gyalázásában versengjünk. Nem azért vagyunk itt, hogy néhány perces felszólalással médiafigyelmet kapjunk. Nem azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk abban, hogyan tudjuk minél mélyebbre süllyeszteni a közbeszédet.”
Nacsa Lőrinc erről azt mondta, ha megnézik az utóbbi hónapok eseményeit, akkor látszik, hogy a gyűlöletkampány, az erőszakra való buzdítás alapvetően a baloldaltól és a Tisza Párttól ered.
„Milyen ellenzéki vezető az, aki a templomból kijövő emberekkel ordibál, aki pisztollyal az oldalán megy lakossági fórumot tartani?”
– mondta a KDNP frakcióvezetője.
A békésebb hang rövidesen véget ért, miután a DK-s Barkóczi Balázs emelkedett szólásra. Szavait rögtön azzal kezdte, „a fideszesek egy hete bosszúszomjasan fenyegetik Dobrev Klárát és a DK-t csak azért, mert múlt hétfőn Arató Gergely képviselőtársam szájából elhangzott az a kérdés, hogy kicsoda Zsolti bácsi.”
„A kérdést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, mint az Orbán-kormány második emberének tettük fel. Igenis az Orbán-kormány bűne többek között az, hogy egy állami javítóintézet vezetője prostitúcióra kényszeríthetett lányokat. Saját magukat buktatták le, saját módszereikből indultak ki. Önök tizenöt éve arcpirulás és mindenféle bizonyíték nélkül hazudoznak az embereknek átműtött óvodásokról, guruló dollárokról, háborúpárti ellenzékről"
– folytatta mocsárbűzös beszédét Barkóczi, aki a kormány szemére hányta, hogy leszavazták a vizsgálóbizottság létrehozását.
„Ön hazudik, rágalmaz, és ezért a bíróság előtt felelni fog, de nem csak az ön, hanem az összes párttársa, aki rágalmaz”
– mondta Répássy a DK-s képviselőnek.
Az államtitkár az igazságügyi miniszter jelentését idézve világossá tette, hogy a javítóintézetben kizárólag fiúk vannak, az intézetvezetővel szemben büntetőeljárás zajlik, de fiatal korú személy sem sértettként sem elkövetőként nem érintett, ahogy kormánytag sem, ezért az is rágalom, ha erre utalnak.
Répássy Róbert úgy látja, egy szervezett lejáratókampányt indítottak a kormány ellen, egy súlyos, de valótlan bűncselekménnyel gyanúsítgatják a kormány tagjait. Ez végigdübörgött az egész baloldali birodalmon, ennek minden lépését ismerjük.
„Az önök pártelnöke nagy bajban van, mert megrágalmazott másokat”
– rögzítette az államtitkár.
Via Index.
Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs/PS