Ültesd el a bogarat a fülekben, és nyert ügyed van

A pedofília az pedofília. És pont. A társadalom ebben egyetért, vannak viszont olyanok, akik úgy tűnik, hogy nem. Egyébként bal- és jobboldali gyermekvédelem sincs. Rágalomhadjárat viszont van. Nem az első és nem is az utolsó. Ma már úgy tűnik, elég a bogarat elültetni az emberek fülében és nyert ügyed van. Erre jöttek rá ők is. De hol a papír?
Hála az égnek úgy tűnik, hogy a magyar társadalomban, ha politikailag vannak is nézeteltérések, a gyermekek védelme terén nagyjából egyformán vagyunk érzékenyek. Főleg, ha pedofíliáról van szó. Ha csak a gyanú merül fel valakivel kapcsolatban szúrós szemmel nézünk rá, nem engedjük a közelébe a gyerekünket, és egy életre ott marad az illetőn a bélyeg, hiszen nem zörög a haraszt. Erre jött rá valószínűleg az is, aki Semjén Zsoltot vette célba és vádolta meg alaptalanul. Nem kell bizonyíték, nem kellenek gyerekek sem, elég elhinteni, hogy ő lehet az a bizonyos Zsolti bácsi.
Emlékeztetnék mindenkit arra az esetre is, amikor a suttogó propaganda terjesztette, hogy a miniszterelnök veri a feleségét. Előkerültek az ismerősök ismerőseinek ismerősei, akik pont abban a kórházban dolgoztak, ahova Lévai Anikót vitték összerakni. Az ismerős, aki mindezt látta, persze sosem került elő. Azért, mert nem is létezett, ahogyan a sztori sem. Minden bizonyíték nélkül terjedtek ezek az állítások és természetesen, aki nem szimpatizált Orbán Viktor politikájával, az kritika nélkül elhitte, amit hallott, mert ezt akarta hallani.
Márki-Zay Pétertől pedig azt hallhatjuk évek óta, hogy a kormány több tagjáról is tudja, hogy homoszexuális. Neveket sosem mondott. Na, ez pont egy hasonló történet. A társadalom egy bizonyos rétege már tényként kezeli, hogy ez így van. Bizonyíték nem kell, Márki-Zay mondta, rá szavaztunk, neki hiszünk, amit ő mond, az úgy is van.
Ezekről a történetekről az ATV reggeli műsora jut eszembe, ahol Szanyi Tibor beszélgetett az akkor egy kicsit furcsán beszélő Demcsák Zsuzsával, akinek azt bizonygatta, hogy a Fidesz csal a választásokon és korrupt. A illumináltnak tűnő Demcsák kérdése a politikushoz az volt logikusan, hogy: hol erről a papír?
Azonban van egy olyan mondás is, hogy ne azt nézd, amit mondok, hanem azt, amit csinálok. A baloldal sok mindent mondott már a gyermekek ellen és mellett. De mit tettek vagy akartak tenni? Nézzük!
Tandíj, pedofilokhoz dörgölőzés, csecsemőgyilkosok védése
Az egyik legenyhébb, inkább csak a fiatalok ellen irányuló mozzanata épp a Gyurcsány-kormánynak volt, amely a tandíj bevezetését szorgalmazta. Nem számít mennyire vagy okos, mennyi pontod van, fizess! Mondanom sem kell, hogy kiknek köszönhető, hogy a javaslatot eltörölték végül.
Nehéz elfelejteni azt is, amikor Szabó Tímea azzal állt elő még 2014-ben, hogy azokat az anyákat, akik megölik az újszülött csecsemőjüket nem kellene annyira megbüntetni. Zavart tudatállapotban vannak, legyen a büntetésük csak egy év. Mások akár húsz évet is ülnek gyilkosságért, de ez nem számít. Nyilván ők a szívhangtörvény ellen is felemelték a szavukat, mert ez az anyák kínzása, ott sem a magzatot vették figyelembe. Az abortusz pedig számukra alap. A nő dönthessen, ha felelőtlenül éli a nemi életét, és ennek egy kezdődő élet issza meg a levét. Nekik ez rendben van. Cseh Katalin ennek a beavatkozásnak a becézésén – botmixerezés – még jót derül is.
Az országot megrázó Bite Zsolt kiskorúval folytatott kalandjáról sem nagyon akartak tudomást venni. Pedig épp az egyik kedvenc szervezetük, a Társaság a Szabadságjogokért vette szárnyai alá, na persze ők is kihátráltak az efebofil férfi mögül, amikor kezdett forró lenni a lábuk alatt a talaj.
Akkor sem láttam, hogy vernék a klaviatúrát, amikor kiderült, hogy az LMP Somogy Vármegyei képviselő-jelöltje egy 13 éves fiúval fajtalankodott. Valószínűleg Szabó Tímeát ezek az ügyek azért nem hatják meg, mert előszeretettel dörgölőzik a volt francia EP képviselőhöz, Daniel Cohn-Bendithez, aki még könyvet is írt arról, milyen hálásak és nyitottak a gyerekek, hogyan simogatták egymást a kicsikkel kölcsönösen. Az ember gyomra felfordul, ha belegondol ezeknek a beteg embereknek a létezésébe.
Szabó Tímea és társai pedig gyermekvédelem területén jobban teszik, ha elhallgatnak. Sajnos még a törvényt sem szavazták meg. Tetteik és retorikájuk pedig magáért beszél. A gyermekvédelem területén egységesnek kellene lenni nem csak társadalmilag, hanem politikailag is. Van még mit tenni ezen a területen és azt az energiát, amit a politikai ellenfelek besározásával töltenek fordíthatnák arra is, hogy épeszű javaslatokat tesznek, akár ezen, akár más területen.