A DK is bejelentette a Tisza adócsomagját
A Demokratikus Koalíció - DK - is bejelentette a napokban az adókat érintő elképzeléseit, amelyeket a következő parlamenti ciklusban vezetnének be, amennyiben az Országgyűlésben egy masszív baloldali fölény alakulna ki. A jelenlegi adatok szerint a jövőre megalakuló új törvényhozásba semmiképpen be nem kerülő DK tervei számos ponton megegyeznek Bütyökével, amikor Bütyök március 15-én még kemény megszorításokat helyezett kilátásba, amelyek mostanára a béreket, nyugdíjakat az egekbe emelő, ugyanakkor az adókat eltörlő Szeretetországgá szelídültek.
A DK szerint történelmi igazságtalanság, hogy Magyarországon mindenki ugyanannyi, tizenöt százalékos személyi jövedelemadót – szja – fizet, vagyis aki többet keres, az többet is ad be a közösbe. Ez a mucsai tempó tűrhetetlen, progresszió kell ide, vissza a sávos adózáshoz, aminek köszönhetően majd mindenki jóval többet fizet, aminek köszönhetően újra ki lehet majd stafírozni a balos pártalapítványokat. A mestertervet Varju László, a DK alelnöke – figyelem, a DK-ban már mindenki alelnök Klára szárnyai alatt – jelentette be nemrég, a párt első számú pankrátora szerint a sávos lehúzás azért lenne jó, mert az mindenki érdekét szolgálná. A DK fájlalja, hogy az adók zömét jelenleg a dolgozók termelik meg – mégis, ki más termelné meg? – a közterheket pedig a nyugdíjasok is megfizetik, mert kérem szépen itt van még ez a másik mucsai találmány, az általános forgalmi adó – áfa – is.
Arra tetszenek emlékezni, amikor a DK még nem létezett, és a tagjai még az MSZP színeiben nyúzták a népet? Ugye, milyen jó volt 36 százalékos szja-t fizetni hasonló, vagy nagyobb arányú infláció mellett? Amikor egy bizonyos Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt a Gyurcsány - Dobrev és Varju-félék kitalálták, hogy akinek keresete eléri a minimálbért, az már a középosztályhoz tartozik. Ha a középosztályhoz tartozik, akkor pedig fizessen is úgy! Mindeközben ugyanezek az emberek üveggolyókért megvették a magyarországi ipari-mezőgazdasági infrastruktúrát, miközben annak stratégiai elemeit külföldi kézre játszották át. A tudatlanabb magyarokra rászabadították a devizahiteleket, hogy aztán az otthonaikra is szert tegyenek.
Nem ismerős valahonnan a képlet? Csak nem Bütyökék – egyelőre – letagadott, de a háttérben gőzerővel gründolt tervei köszönnek vissza? Csak nem az az örök baloldali megoldás sejlik fel, hogy megemeljük az adókat, felpörgetjük az inflációt, a családi ezüstöt meg elvisszük a zaciba? De.

A pankrátor arról a másik történelmi igazságtalanságról is mesélt, hogy ma Magyarországon felháborítóan kevés a társasági adó. Természetesen csak azok a vállalkozók fizetnek kevés társasági adót, akik a jobboldallal szimpatizálnak, tőlük el is lehetne venni a cégeiket, azokat odaadni a senyvedő baloldali vállalkozóknak, így létrejönne az össztársadalmi béke – Szeretetország –, ha jól értettük Varju gondolatmenetét. Lőrincet a tömlöcbe, Bige pedig soha többé ne fizessen semmiért!
A DK Út a börtönbe programja
A fosszuk ki a fideszeseket gondolata a DK adózási/gazdasági elképzeléseinek fő eleme, ez rázná gatyába ezt a mucsai országot. Úgy dereng, hogy bő száz éve néhány kedves fiatalember előállt már ezzel a társadalmi kísérlettel, amire aztán a Varju-félék A Tanácsköztársaság dicső 133 napjaként emlékeztek, mi csak vörösterrorként említjük meg. A pankrátor azt a titkot is leleplezte, hogy nagy hazai nagy cégek a bevételeik egy részét a tőzsdére viszik. Teccikérteni? A T.Ő.Z.S.D.É.R.E.!.!.!. Miért, ti hova vinnétek, b@lf@sz?
Kánaán! Vagy mégsem?
A DK a minimálbér határáig adómentességet vezetne be, ugyanakkor a felső sáv fölött plusz 15 százalékos luxiadóval terhelné a bruttó 2,5 millió forint felett keresőket. Hahó, országgyűlési képviselők! Ugye szívesen megszavaznátok, hogy szeretnétek sokkal, de sokkal kevesebbet hazavinni, és sokkal, de sokkal többet adózni? Hasonló jóságban részesülnének azok, akiknek tőke/osztalékjövedelmei meghaladják az évi 30 millió forintot. Azért is szomorú ez a jövő, mert így Varjunak is hosszabb ideig kell kuporgatnia, ha újabbra akarja majd cserélni a G-Mercit. Az egymilliárd forint feletti magánvagyonokat – ebbe az ingatlanokon, nagy értékű tárgyakon kívül a likas fakanálig minden beleszámítana – egy százalékos luxiadó terhelné. A pankrátor itt kiemelte, hogy ez nem a már ellopott vagyonok – értsd: fideszes! – törvényesítését segítené, mert ezeket az ellopott vagyonokat – értsd: fideszes! – bármilyen áron visszaveszik. Azt nem mondta, hogy mire fordítják, valószínűleg Dobrev Klára jóságos nagypapájának módszertanát követnék, ahogy az is sejthető, hogy ők mondanák meg, hogy melyik az összelopott fideszes vagyon, és melyik nem az. Sejtésünk szerint például Bige Lászlóé nem az, metrt ő sosem lopott, sosem kartellezett, a közterheket is mindig, még a határidők előtt kifizette.
Látlelet
Az, hogy a DK és Bütyökék egyelőre letagadott adócsomagja ennyire egybecseng, annak több oka is lehet. Ilyen például a káderhiány, a tudományos szocializmusba belegárgyult lengyellászlók, bodpéterákosok, kérilászlók fogyatkozó hada, egyre kevesebben tudnak már előállni valódi, tartalmatlan, a semmibe, vagyis pontosan a hanyatlásba vezető baloldali gazdasági programokat írni, így aztán mindegyik orbánfóbiás alakulat őket használja erre a célra. Másik megoldás lehet, hogy ezek valóban susmutolnak Bütyökékkel a háttérben, és amit Bütyök tagad, azt a DK készségesen felmondja. A DK jelen állás szerint nem jut be a következő parlamentbe, de az olyan menthetetlen balos csinovnyikok, mint Varju már előre taktikáznak, hogy valahogy bekerülhessenek a Tisza padsorába. Emlékeznek még az eddigi megváltó Péterekre? Szorgos munkával újra átélhetjük azt az élményt áprilisban.






