Pesti Srácok

Orbán: ez nem a kalandorok ideje

A jelenlegi háborús helyzetben Magyarországnak egy határozott elképzelésekkel rendelkező vezetésre van szüksége, ez nem a kalandorok ideje - utalt szombaton Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén a kihívó Tisza Párt vezetőjére. A miskolci eseményen a miniszterelnök egyebek mellett hangsúlyozta, hazánknak a háborúból ki kell maradnia, miközben az Európai Unió vezetése már nyíltan harcra készül az oroszokkal.

Tavaly ősszel indult el a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárása, amely ma Miskolcra érkezett. A rendezvény 11 órakor kezdődik, és felszólal Orbán Viktor miniszterelnök és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is. Kollégáink a helyszínről fognak bejelentkezni, a Hírtévé pedig élőben közvetíti az eseményt.

A DPK ötödik alkalommal megrendezett gyűlését miskolciként Pataky Attila, az Edda frontembere nyitotta meg, aki A kör közepén állok című dalát adta elő. Az esemény házigazdája Rákay Philip, Szabó Zsófi ezúttal az eseményről ugyancsak élőben tudósító Mandiner csapatát erősíti. 

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere és Csöbör Katalin, Miskolc 1. számú választókerület országgyűlési képviselője beszélt a városban tapasztalható összefogásról, fejlődésről és mutatott rá az Ukrajnában évek óta zajló háború veszélyeire. A Fidesz képviselője részletezte a Tisza Párt jelentette a veszélyeket, amelyeket az ellenzéki alakulat köreiből kiszivárgott gazdasági, politikai elképzelések támasztanak alá.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára felidézte, hogy 1990-ben ő, Fónagy János és a tavaly elhunyt Waschler Tamás indult a Fidesz színeiben az országgyűlési választáson Borsodban. Répássy szerint a térség a kormánypárti politikusoknak köszönhetően mostanára élhető, virágzó hely lett, majd azt javasolta, hogy biztos választásként áprilisban is mindenki szavazzon a Fideszre.

Kocsis Máté a Háborúellenes gyűlésen bejelentette: az általa képviselt Zebra Digitális Polgári Kör taglétszáma már meghaladja a húszezret. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint A Tisza vezetője ma azért nem jelent meg Miskolcon, mert egyre inkább szárad a Tisza. Kocsis beszélt az EU elitjének háborús terveiről is. A politikus szerint Ursula von der Leyen már áprilisban utalna pénzt Ukrajnának a háború folytatásához, ugyanakkor arra buzdított mindenkit, hogy áprilisban szavazzon a Fideszre. Beszélt arról is, hogy Ukrajna csak tavaly háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint Magyarország huszonkét év alatt. Emlékeztetett, hogy a tiszás EP-képviselők egyebek mellett megszavazták a migrációs paktumot, a magyarországi rezsicsökkentést támadó intézkedéseket, az antifás, ártatlan embereket az utcán megverő Ilaria Salis mentelmi jogának fenntartását, az Ukrajnának szánt háborús pénzek folyósítását.

Megérkezett Orbán Viktor

Dél után néhány perccel megérkezett a DVTK-Stadion nézőterére Orbán Viktor miniszterelnök is. 

Hajrá Magyarország, hajrá Miskolc!

- üdvözölte a megjelenteket a kormányfő, aki bevezetője után a résztvevők kérdéseire válaszol majd. A miniszterelnök felidézte, hogy 37 éve tartott először lakossági fórumot Miskolcon. Megemlékezett  Waschler Tamásról, akinek köszönhetően a budapesti Kossuth-tér egy parkolóból a nemzet főtere lett. A miniszterelnök kijelentette, hogy a miskolciakra mindig számíthatott.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor kifejtette, a szülőknek is van felelőssége abban, hogy a fiatalok elfordulnak a kormánypártoktól, ezért szerinte fontos, hogy a felnőttek beszélgessenek a gyermekeikkel, világítsanak rá világunk összefüggéseire, ellentmondásaira. Úgy vélekedett, hogy más szocialista iparvárosokkal együtt Miskolc a rendszerváltoztatás vesztese lett, mára azonban egy virágzó nagyváros lett sok lehetőséggel, amelyeknek köszönhetően a fiataloknak is érdemes ott maradniuk. Orbán szerint a Tisza és a DK Európa legveszélyesebb háborús uszítói lettek, ezzel szemben a kormánypártok gazdaságpolitikája az, hogy a magyarok pénzét itthon, a saját boldogulásunk érdekében fektessük be.

Orbán: barátaink az amerikaiak és a kínaiak

A nemzetközi szövetségekkel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, barátaink az amerikaiak, a kínaiak  és a török világ is. Emellett Magyarországnak korrekt, kiegyensúlyozott kapcsolata van Oroszországgal. Az európai szövetségesekkel kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette, Magyarország számíthat Csehországra, Olaszországra és Szlovákiára is.

A Benes-dekrétumok elfogadhatatlanok Orbán Viktor szerint, az ezekről szóló új szlovák törvény pedig terheli a szomszédainkkal való viszonyt.


 

Ezt a Benes ügyet rendbe kell tenni, a mi politikánknak ugyanis szerves része a Közép-Európa magyar nemzetrészekkel való együttműködés, és a védelmük. Egy magyar kormány sem fogadhatja el a Benes-dekrétumokat

 – emelte ki a miniszterelnök. Kijelentette,

a Benes-ügyben érintett magyarok perköltségeit teljes egészében állja magyar állam. 

A Fidesz tervei

A miniszterelnök ezután kifejtette, a Fidesz-KDNP-nek milyen tervei vannak a következő ciklusra:  

  • 1 millió forintra emelni az átlagbért, 
  • 400 ezer forintra emelni a minimálbért, 
  • végig vinni a 14. havi nyugdíjat (idén még csak egyheti összeg érkezik, aztán évente emelik majd,  
  • építeni egy új agrárgazdaságot, 
  • elérni Magyarország teljes energiafüggetlenségét,  
  • és a mesterséges intelligenciát hasznosan felhasználni. 

Én nem azért jöttem a politikába, hogy miniszterelnök legyek. Ez csak úgy történt. Azért jöttem, mert nagy dolgokban szerettem volna részt venni 

- idézte fel Orbán Viktor. Elmondása szerint régen mindig az a mentalitás jellemezte a magyar politikát, hogy merjünk kicsik lenni. 

Kijelentette ő azt szeretné, hogy a magyarok legyenek nagyok, legyenek gazdagok és legyenek újra erősek!

A háborúellenes gyűlésen Orbán Viktor részletesen ismertette, hogy milyen nehéz napi feladat kimaradásunk a háborúból, miközben az EU vezetése már nyíltan a harcokra készül az oroszokkal. Mint mondta:

 Magyarországnak egy határozott elképzelésekkel rendelkező vezetésre van szüksége, ez nem a kalandorok ideje.

 

 

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.