Szeretetet áraszt, életeket ment
Magyar Péter és Ruff Bálint. Fotó: Facebook
Amennyiben közösségünkben bárkinek kételye lett volna korábban, hogy a tiszások léteznek, a választási eredmény mindennél jobban bebizonyította, hogy élnek, itt vannak közöttünk, sőt, maguk alakítják ki magukról a kórképet. Olyan megható történetet mutatunk be Magyarország következő miniszterelnökéről, hogy nem is találunk rá megfelelő jelzőt.
Bánatunkból lassan, de biztosan vissza kell térnünk a dolgos hétköznapokhoz, van azonban olyan, ami nagyban megváltozik majd: Ruff népbiztos a napokban megmutatta az irányt, amikor kijelentette, hogy az új kormány országlásakor nem lehet majd csak úgy írogatni, kritizálni, csak olyan tartalmak kerülhetnek később a nyilvánosság elé, amik pozitívak a leendő miniszterelnökre és kormányára nézve. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Ruff népbiztos hallott-e már a közösségi médiáról, ahol a legtöbb tartalom megjelenik, és egészében szinte lehetetlen cenzúrázni, de például az internet betiltásával megregulázhatók a népek, akik most összevissza beszélnek mindenféléket, és még véleményük is van.
Na, de gyúrjunk rá az eljövendő sajtószabadságra, tegyük félre aggályainkat, és írjunk szépeket Bütyök csodatetteiről! Ebben komoly segítséget kaphatunk a Fény a Horizonton nevű facebook-os oldaltól, amely elképesztő kamutörténeteket kreál és oszt meg a felületén. Alább csak kiragadtunk egyet a csodatettek sorából, a sztorit azonban betű szerint idézzük. Figyelem, fogyasztása csak saját felelősségre ajánlott!
RENDKÍVÜLI: Magyar Péter csendben besétált egy kis, bezárás előtt álló állatmenhelyre – mindössze 48 órával azelőtt, hogy az összes bent lévő kutyát elaltatták volna. A számlák kifizetetlenek voltak, a tulajdonos pedig már majdnem feladta a reményt. De ekkor Magyar Péter – az empátiájáról és határozott, mégis szelíd fellépéséről ismert politikus – minden bejelentés és feltűnés nélkül belépett az ajtón. Olvass tovább itt:https://duskvalley.info/.../rendkvli-magyar-pter-csendben... Méltóságteljesen sétált végig a menhelyen, keveset szólt, de mindent megfigyelt figyelmes és kedves szemeivel. A hátsó sarokban megállt. Ott feküdt Buddy, egy 11 éves labrador keverék – gyengén, mellőzve és várakozva.
Péter letérdelt mellé, és gyengéden a fejére tette a kezét. Nem beszélt sokat – csak néhány halk, vigasztaló szót mondott azzal az összetéveszthetetlen melegséggel, ami épp csak hallható volt, de elég ahhoz, hogy megnyugtassa a reszkető állatot. Aztán felállt, és egyszerűen megkérdezte:
„Hány kutya van itt?”
„Harminckilenc” – jött a válasz.
Péter egy pillanatra elhallgatott, arcán csendes elszántság tükröződött. Majd halkan, de határozottan így szólt:
„Mindannyian megérdemelnek egy esélyt.”
Ami ezután történt, mindenkit meglepett. Másnap teherautók kezdtek érkezni a menhely elé. Belül felszerelések voltak – puha új fekhelyek, friss padlóburkolat, orvosi eszközök, prémium eledel és játékok. Munkások jöttek, hogy megjavítsák az elöregedett kenneleket, újrafessék a falakat, és az egész helyet egy igazi menedékké varázsolják. Ami korábban végnek tűnt, gyönyörű új kezdetté vált. Most minden kennel felett egy kis tábla függ:
„Örök otthon – szeretettel Magyar Pétertől.”
És Buddy?
Péter nem habozott. Ott helyben örökbe fogadta. „Elég sokat várt már” – mondta halkan, miközben megfogta a pórázt. „Hazaviszem.”
Egyetlen csendes látogatással Magyar Péter nemcsak egy küszködő menhelyen segített – 39 állatnak adott jövőt. Semmi kamera. Semmi bejelentés. Csak a szív. Mert néha a legjelentősebb tettekhez nem kellenek szalagcímek vagy vastaps. Néha egy egyszerű döntéssel kezdődnek – hogy belépünk, törődünk, és változást hozunk.
Egyre inkább osztom azok véleményét, akik szerint a tömegdemokrácia, az általános választójog épp magát a demokráciát gyilkolja meg. A kutyás történetet egy megáradt ismerősöm osztotta tovább. Ő egyike azoknak a tipikus, bulvárszennyben dagonyázó, tudatlan háziasszonynak – van hím megfelelője is –, akik néhány hete tömegével szavaztak hazánk kivéreztetésére. Elődeik azok a bulvárszennyben dagonyázó, tudatlan háziasszonyok, akik majd száz éve milliószámra szavaztak egy bizonyos Adolf keresztnevű emberre. Tetszenek emlékezni, milyen jó bulika lett ebből? Én nem kezdtem el törölni megáradt ismerőseimet, egyelőre mosolyogva nézem, ahogy egy mondaton belül elhisznek bármit, és annak az ellenkezőjét is. Kivárom, amikor majd szembesülnek a valósággal, ha egyáltalán lesz ilyen. Sokuknál ez biztosan nem következik be majd, ők azonban épp ettől olyan mentális sérüléseket szenvednek el, ami sokkal komolyabb hatással, egészségügyi kockázatokkal jár majd a számukra, mint a bálványuk folyamatos handabandázása. Beteg lelkük miatt sokan talán egy ilyen állapotban szeretnének élni, az igazságot azonban lehetetlen a végtelenségig torzítani. Az ő boldogságuk az, hogy kommenteket böfögnek bárhova, nekünk azonban Magyarország az első. Lesz dolgunk bőven.
