A csíksomlyói szívdobbanás ereje
A székelyek évszázadok óta tartják a búcsút, ám néhány évtizede valami jóval többről van szó. A csíksomlyói búcsú minden magyar ember számára egy nagy közös szívdobbanás. Százezrek zarándokolnak minden Pünkösdkor Erdélybe és töltődnek fel közösen a Mária-kegyhelyen.
Maga a búcsú kezdete 1444-re datálódik, de a hagyomány szerint 1567 óta van erősebb jelentősége, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem a katolikus székelyeket unitáriussá akarta téríteni. Ez okozott konfliktust és felháborodást a székelyek körében, és még csatát is emlegetnek. Ennek a történetnek a pontossága azonban máig ködbe vész, de nem is ez a lényeg. Mert ma a csíksomlyói búcsú már jóval többet jelent. A magyarság számára ezek az események, szívdobbanások a túlélést jelentik. Aki részt vesz egy csíksomlyói búcsún, nem mondhatja, hogy nem kap erőt és muníciót a következő időszakra. Erőre pedig szükségünk van. Mindannyiunknak. Hitre, eltökéltségre, becsületre, kitartásra és persze alázatra is nevel egy ilyen közös szívdobbanás.
Csíksomlyó minden magyarnak üzen
Egyik napnak sem lenne szabad a széthúzásról szólni egy ilyen apró, viharvert nemzet életében, a csíksomlyói búcsú emlékeztessen bennünket arra, hogy egy vérből valók vagyunk és közös az utunk. Ne felejtsük, hogy milyen erő van a magyarságban, számos olyan nép tanulhat tőlünk, akik sokszor annyian vannak, mint mi, mégsem kellett szembenézniük olyan és annyi veszedelemmel, mint nekünk egyesek pedig nem voltak képesek felvenni a kesztyűt, ha szükség volt rá. Nekünk sokszor kellett egyedül tartani a bástyát, és ha úgy adta a sors, bátran a becsületes halált választani a gyengeség és megalkuvás helyett. A magyarság ezt átélte, nem is egyszer. Minden népnek megvannak a szabadságharcai és hősei, tisztelet nekik, de a mögöttünk álló ezer év a Kárpát-medencében igazán megpróbáltatásokban gazdag volt.
A történelmet, a hagyományainkat ismernünk kell és büszkének kell lennünk rá, de mint ahogy csak a múltból, a révedezésből nem lehet megélni, úgy a múlt ismerete és tisztelete nélkül sem lehet előrébb jutni. Jusson ez eszébe minden magyarnak. Akiknek fontos a nemzetük léte, a hit, a hagyomány, járjanak bár kacskaringós úton, végül mégis találkozniuk kell és egyesíteni az erejüket. Ez ma mindennél fontosabb üzenet, a túlélésünk záloga.
Mert erő csak közösen vagyunk. Levetkőzve a felfuvalkodottságot, irigységet, kivagyiságot és befejezve egymás marását, taposását. De aki csak éket ver a magyarok közé, hamis prófétaként térít és nem foglalkozik a magyarok érdekeivel, arról végül mindig kiderült a múltban, hogy nem közénk való. Figyeljünk erre most és a jövőben is!
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Isten, áldd meg a magyart!
