Pesti Srácok

A katasztrófaturistákat se érdekelte Vona Orbán- és Sulyokűző szeánsza

Fotó: Hatlaczki Balazs

Van az a kisautó, ami lakásfelújításkor kerül elő, az egykori gyerekszoba egyik rejtett zugából. A jog szerinti tulajdonos már felnőtt, kirepült, saját bömbivel jár, a szülők jobb szeretik a fotóalbumot pörgetni, ha nosztalgiázni vágynak, a melósok meg csak azt kérdezték, hogy belebetonozzák-e a az alapba, vagy mehet a sittes zsákba. Így járt tegnap szegény Vona Gábor, aki a Tisza áradásának oldalszelét (képzavar) megülve próbálta meg maga lemondatni Sulyok Tamást, hátha ettől nyomot hagy a történelemben. És a jelenben.

Vona Gábor, az egykor szebb napokat is látott polgári körös orbánista, az egykor magának szebb jövőt is látott nemzeti radikális az utóbbi éveit arra tette fel, hogy Puzsér Róbert varangykorszaka előtti tanításaiból és gondolataiból próbált politikát faragni. Ami legalább akkora ötletnek tűnt a józan személőinek már a kezdetekkor is, mint Yoko Ono művészetéből inspirálódva műholdat építeni. Vagy Coelho nyomán vakbelet műteni. A hatalmas siker abban csúcsosodott ki, hogy a puzséri látomásokból megképződött Második Reformkor Párt el sem indult a választáson – papíron azért, hogy ne akadályozza a Tisza kiáradását, de inkább az érdeklődés hiánya miatt. 

Vona követői és a kérdőjel helyes lerajzolásnak problematikája
Vona követői és a kérdőjel helyes lerajzolásnak problematikája
Fotó: Hatlaczki Balazs

Ekkora erővel a háta mögött gondolta úgy a mi Gáborunk, hogy akkor látszani fog. A kis csipet-csapatával felcuccolt a Sándor-palota elé, hogy a Magyar Péter külföldi utazása miatt szabad kapacitásokkal rendelkező fotósok előtt valamiféle nyomásgyakorló tüntetést tartson szónoklatokkal megerősítve, hogy Sulyok Tamás lemondását előmozdítsa. Nem meglepő, hogy rajtuk kívül annyian sem voltak kíváncsiak a produkcióra, mint egy doktorandusz előadására az ELTE Társadalomtudományi karán a vallás és a modernitás kapcsolatáról. Tehát négyen sem. De legalább be sem kiabáltak a szónoklatok közben, ami ugye garázdaság a mi tiszásan fejlett jogállamunkban.

A szónoklatokra nem érdemes kitérni, kb. olyan mély (méJ) gondolatok hangoztak el a köztársasági elnök alkotmányos funkciójáról, mint mikor az átlag tiszás megfejti, hogy a miniszter az szolgát jelent. Cserébe Vona Gábor beszéde ellenben roppant mulatságosra sikerült. Átment mentalistába, és megpróbálta hipnotizálni Sulyok Tamást. A bűvölést koncentrálással kezdte, hogy a köztársasági elnök megnyugodjon, megtalálja a csendet és a valódi énjét önmagában, majd azzal folytatta, hogy a már koncentráló Sulyok gyermekkori vágyait vetette össze a szomorú jelennel. Mert – bűvölt Vona – gyerekként biztos nem arról álmodott, hogy rossz köztársasági elnök lesz. Ezután a bűneivel szembesítette, a még mindig transz állapotban lévő köztársasági elnököt, amiért az nem ütötte le Orbánt, amikor az lepoloskázott ötmillió jó magyar embert. 

Zárójel. Ez az ötmilliós szám valószínűleg Vona nacionalista korszakában csípődött be, a Nélküled című dalból. Így fejlődött Magyar Péter ötmillióvá. 

Vona gyógyítani is szeretett volna, nem csak tüntetni. Megpróbálta kiűzni Orbánt Sulyok fejéből, aztán Sulyokot a Sándor-palotából. A fejében lévő Magyar Péterre kell koncentrálni, és akkor lemond, amivel beírja magát a történelembe, hiszen utána rögtön közvetlen elnökválasztás lesz. Amiért az utókor Sulyok Tamásnak lesz hálás. Ez a logikai sorrend állt össze Vona fejében, miközben mentalistaként szuggerált.

A mester persze profi volt, még mielőtt a gyógyító, történelemformáló beszédét befejezte volna, azért egy csettintéssel felébresztette a köztársasági elnököt. Nehogy úgy maradjon, transzban, koncentrálva a múltra és a jövőre egyaránt. Ezután lelépett, a rendezvény is véget ért. De ITT visszanézhető, ha jól akarnak szórakozni.

Vona vonaglásának galériája alább megtekinthető:

20260603 -- Vona Gábor és a Második Reformkor által szervezett tüntetés a Sándor Palota előtt, Sulyok Tamás ellen, a közvetlen elnökválasztásért. // fotó: Hatlaczki Balázs

20260603 -- Vona Gábor és a Második Reformkor által szervezett tüntetés a Sándor Palota előtt, Sulyok Tamás ellen, a közvetlen elnökválasztásért. Burány Árpád  // fotó: Hatlaczki Balázs
20260603 -- Vona Gábor és a Második Reformkor által szervezett tüntetés a Sándor Palota előtt, Sulyok Tamás ellen, a közvetlen elnökválasztásért. Reichert János // fotó: Hatlaczki Balázs
Vona követői és a kérdőjel helyes lerajzolásnak problematikája
20260603 -- Vona Gábor és a Második Reformkor által szervezett tüntetés a Sándor Palota előtt, Sulyok Tamás ellen, a közvetlen elnökválasztásért. Pekárné Farkas Emese // fotó: Hatlaczki Balázs
20260603 -- Vona Gábor és a Második Reformkor által szervezett tüntetés a Sándor Palota előtt, Sulyok Tamás ellen, a közvetlen elnökválasztásért. // fotó: Hatlaczki Balázs
20260603 -- Vona Gábor és a Második Reformkor által szervezett tüntetés a Sándor Palota előtt, Sulyok Tamás ellen, a közvetlen elnökválasztásért. // fotó: Hatlaczki Balázs
20260603 -- Vona Gábor és a Második Reformkor által szervezett tüntetés a Sándor Palota előtt, Sulyok Tamás ellen, a közvetlen elnökválasztásért. // fotó: Hatlaczki Balázs
20260603 -- Vona Gábor és a Második Reformkor által szervezett tüntetés a Sándor Palota előtt, Sulyok Tamás ellen, a közvetlen elnökválasztásért. // fotó: Hatlaczki Balázs
20260603 -- Vona Gábor és a Második Reformkor által szervezett tüntetés a Sándor Palota előtt, Sulyok Tamás ellen, a közvetlen elnökválasztásért. // fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.