A független sajtószardarabok

Nagy vihart kavart az elmúlt órákban ama rettenetes hír, miszerint az Index szövevényes tulajdonosi hálójában pár cég gazdát cserélt. Egyesek már a sajtószabadság soron következő teljes megszűnését vizionálták, és üres monitorokat tartottak az ég felé, megint mások meg örvendeztek neki vala, hogy még egy fake news gyárra lakat kerül. Szerkesztőségi állásfoglalásukban rögtön megnyugtattak mindenkit, semmi különös nem történt, ők maradnak függetlenek, ahogy eddig is voltak. Kár, hogy sosem voltak függetlenek. Ugyanis a függetlenség közel sem egyenlő a magyar kormány mélységes gyűlöletével.
Kezdjük egy könnyed, átmozgató bevezetéssel! A minap nyilvánosságra került, hogy az Index függetlenszerkesztősége súlyos milliókat fogadott el az EU-tól abból a célból, hogy finoman adagolt propagandával népszerűsítsék az intézményt. Az Eurológusnak nevezett rovatukban mindig tökéletesen leírták, hogy miért van az összes vitás kérdésben az EU-nak igaza Magyarországgal szemben, majd gyönyörködtek a számlaértesítéseiken. Szerintük ez a függetlenség. Meg az, amikor olyan ordító hazugságokat képesek jobb sorsra érdemes pixelekre hányni, mint például ma azt, hogy az Európai Parlament először léptette életbe egy ország ellen a 7-es cikket az Európai Unió alapértékeinek megsértése miatt. Az a helyzet, hogy semmiféle életbe léptetése nem történt meg a 7-es cikknek, már csak azért is, mert az egy eljárásrendet tartalmaz, aminek megindításához kell még a Miniszterek Tanácsának Általános Ügyek Formációjának négyötödös többsége. Aztán hogy mi mikor lép életbe, arra senki nem tudja a választ, mivel ez a Nagynémet Európa első ilyen menete. Pilot projekt a mindig kellemetlenkedő kisállamok megfegyelmezésére.
Az van, hogy ilyet csak az ír le, aki szeret hazudni, vagy az EP fizeti, hogy hazudjon. Az Index esetében a második bizonyítást nyert, de még az elsőre is van esélyük.

Persze az önmagukat függetlennek tekintő indexesek boldogan szolgálnak ki minden olyan érdeket, amiért
- fizetnek,
- ellenkezik a magyar kormány álláspontjával,
- az első két pont egyszerre valósul meg.
Nyugodtan vonjunk vállat, ez csak egy régi kommunista hagyomány felelevenítése, viszont totálisan szembemegy azzal a képpel, amit rajzoltak magukról, és amivel próbálják kábítani az olvasóközönséget. Mert az tény, hogy a függetlensajtónak dolga a hatalom ellenőrzése, de az ne nevezze magát függetlensajtónak, amelyik két hatalom vitája során kritika nélkül az egyik pártjára áll, sőt némi ellenszolgáltatás fejében közönséges hazugságokat terjeszt. Ja, igen, az ominózus cikkben, miközben heherésztek, hogy Orbán miket fantazmagorizál az uniós határőrségről, elfeledkeztek az uniós tótumfaktumok és Merkel asszony megszólalásairól, amikből Orbán konkrétan idézett, mikor arról tartott kiselőadást a magyar parlamentben, hogy az EU még egyet lépett a szakadék irányába. Csak maradt a heherészés meg a hazudozás. És ők a függetlenek…
Ha valaki kizárólag csak a magyar kormányzattal szemben képes oppozícióra, az nem függetlensajtómunkás, hanem egy provinciális szardarab.
Mert hatalomból nem csak egy van. A mi életünkbe rendszeresen beavatkozó, alapvető szabadságjogainkat sértő hatalomból van még egy nagy halom, aminek kijárna némi ellenőrizgetés. Például a techcégeknek, az Európa Uniónak, a Soros szőtte NGO-hálózatnak, a világ nagyhatalmainak, és még lehetne sorolni. De az Indexnek nem ez a függetlenség. Nekik az, hogy ezektől korrumpálódva próbálják diszkreditálni az ezekkel szemben fellépni próbálni magyar államot.
Nem függetlenek ezek, hanem apróért hazát áruló provinciális kis sajtószardarabok.