Pesti Srácok

Így kerülhetsz befutó helyre a magyarországi ellenzéki erők EP-listáin

null

Ezúttal mégsem fogott össze a teljes összefogástól mindig egy Szmolenszk-Moszkva távolságban tartózkodó ellenzék, pedig mindjárt itt a tavaszi hadjárat, az uniós választás, ahol megmutathatnák, hogy a periferiális erőtér nagyobb társadalmi támogatottsággal bír, mint a kormány. Inkább mégis egymás ellen indulnak, hátha ősszel, amikor megint összefog az ellenzék, úgy technikai, mint tartalmi értelemben, a legerősebb morális pozícióból szólíthassák fel a vetélytársaikat a háttérbe vonulásra.

De annak ellenére, hogy ekkora tétje van (számukra) a májusi nemes versengésnek, mégsem a legerősebb jelöltekkel, a tömegekre hatást gyakorolni képes remek szónokokkal és megbecsült tudósokkal vágnak neki a választásnak, hanem egészen furcsa és megmagyarázhatatlan elvek mentén válogatták le maguk közül az európai listáikat vezető, sokszor egyszemélyes élcsapatokat.

Nézzük is, mik voltak ezek a rendező, kiválasztó elvek:

PestiSracok facebook image

  • Nem születsz férfinak;
  • Mégis annak születsz, csak ügyesen elhitetted a tömegekkel, hogy nő vagy;
  • Így is feleségül vesz a pártvezér (szocialista hozomány, belügyes örömapa előny!);
  • Beszédhibás vagy, vagy ennek hiányában legalább modorosan affektálsz, furcsa akcentussal hanglejtesz az ATV-s interjúban (boHHHzasztó, mHa mHagyahohszágon!);
  • Úgy gondolod, hogy elég könnygázt szívtál már magadba a télen a kis fehér sapkádban, és neked ez JÁR a párttól;
  • Bevittek a rendőrök, mert diliboltos kellékeiddel a sorfaluk előtt álltál a tüntetésen, és nagyon kemény 5 órát le is töltöttél bent a lehetséges 72-ből, szóval ez szinte predesztinál téged arra, hogy európai szinten is elismert politikus legyél;
  • Fél évet pizzafutárkodtál Angliában meg szociológiát és antropológiát hallgattál/oktattál a berlini Humbug Egyetemen, szóval külföldi tapasztalataid vannak;
  • Egyedül te nem náci karlendítettél a még mindig 10% fölött álló pártodban;
  • Te is karlendítettél, csak a megfúrt, kirúgott volt párttársaid egyedül téged nem vettek fel közben;
  • Kutyákkal, macskákkal is fényképezkedtél, esetleg van egy egy otthon;
  • Most szültél, ez pedig – ha nem a köcsög Orbán akarja – alkalmassá tesz téged erre a nemes feladatra;
  • Már korábban is a hazádat árultad, ezért a kint internacionalista haverjaid jól ismernek téged;
  • Annyira buta vagy, hogy a nem túl okos párttársaid is inkább szeretnének az idő nagy részében jó messzire tudni téged maguktól, és saját helyüket bátran feláldozzák ezért;
  • Kb. ugyanez, csak még bűzlesz is a piától;
  • Kiléptél már a pártból, de néhány év civil aktivistáskodás és alulról szervezés után a bázisdemokrácia annyira szárba szökken a környezetedben, hogy a tengerentúli tartóztiszted inkább mégis téged rakat oda (ez a körülmény egyébként a legtöbb magyarországi ellenzéki erőnél sajnos nélkülözhetetlen) az esélyesnek vélt kishölgy helyett;
  • Átmentél a pártból – amit azért hoztatok létre, mert a korábbi párt összeállt a másik párttal, és ezért idővel megszűnt – egy másik pártba, amelyik összeállt egy másik párttal, ami megszűnt, mert te inkább összeálltál azzal a párttal, aki miatt a legelső pártod szűnt meg;
  • Pártelnök vagy frakcióvezető vagy, és annyi hatalmad még maradt, hogy a süllyedő hajóról némi képzavarral élve átejtőernyőzz egy öt évig még tutira jól fizető kényelmes kis státuszba.