Pesti Srácok

Öregecskedő feleségek – Jakab Gyurcsány legjobb tanítványa

Öregecskedő feleségek – Jakab Gyurcsány legjobb tanítványa

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció mára kisebb vallássá duzzadt hitrendszerének szektavezére 2006-ban jóslatot intézett a néphez, ilyen formán:

  • akinek kétszobás lakása van, az általában megérdemelne hármat, akinek három van, az négyet, akinek négy, az egy családi házat
  • akinek öregecskedő felesége van, az fiatalabbat
  • akinek rendetlen gyereke van, az rendesebbet

Persze, hogy megérdemelné – hangsúlyozta akkor Gyurcsány Ferenc. Bár a jólét beköszönte nem önkényuralmi kormányzásához köthető, de talán annyiban szerencsés is ez, hogy az emberek jó dolgának felfutását övező erkölcsi környezetet sem ő határozta meg ennek köszönhetően.

PestiSracok facebook image

Merthogy itt nem házassággal megerősített családról, felelős gyermekvállalásról beszélt, hanem egy normális családpolitika groteszk ellentétéről. Mármint, hogy az emberek általában érdemelnek nagyobb lakást, az állam tehát ebben az esetben nem „kivételez” azokkal a családos gyermekvállalókkal, akiknek a csemetéi később majd pörgetik a gazdaságot, hogy legyen továbbra is nyugdíj, meg fizesse valaki a TB-t, ingyenes oktatást. Aztán a demokratikus Ferenc, a nyugatos politika hazai helytartója, a nemi egyenlőség hirdetője, elkötelezett feminista, a szivárványos- és migránscsaládok nagy barátja, beszúrja ezt a nőket tárgyiasító, lealacsonyító, hihetetlenül soviniszta szövegét, hogy egy eldobhatós kultúrában az elhasznált nőt is el lehet dobni, jobbra lehet cserélni, mint az autót. Na, hát ez a Ferenc az igazi Ferenc! Egy igazi kozmopolita kapitalista. Az már csak hab a tortán, hogy azt állítja, mindenki megérdemelne a neveletlen gyereke helyett is másikat, jobbat, bár azért odáig már nem merészkedik, hogy esetleg e gyereket is le lehetne cserélni, ha nem válik be, vagy ha túl nagy az ökológiai lábnyoma.

Ugye milyen talpig úriember, gáláns és modern ez a mi Ferencünk és milyen meggyőző is családpolitikai víziója? Még jó, hogy azért ebben nem túl sokak példaképe. Egyről tudunk. Jakab Péternek hívják. Csak ő közben azért fölvette a CSOK-ot is.

A képet a Facebook-on találtuk.

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.