Pesti Srácok

Karácsony Gergely utolsó sajtótájékoztatója, ahol bejelenti, hogy az oroszok megmérgezték a Csinovnyikkal

Karácsony Gergely utolsó sajtótájékoztatója, ahol bejelenti, hogy az oroszok megmérgezték a Csinovnyikkal

Szóval az úgy volt, hogy nem úgy volt. Már az elejétől kezdve nem úgy volt, sőt éppen ellenkezőleg. Mármint pont ellenkezőleg volt úgy, az elejétől. És én már akkor, az elejétől is jót akartam. De a fideszesek az ellenkezőjét akarják rám bizonyítani. Figyeltettek, ha elszundítottam az autóban. A magas vékony emberek jó emberek, és én magas vagyok és vékony, ezek tények. Igenis magas vagyok, és vékony. Tehát jó ember.

És tudok angolul is. A fideszesek nem tudnak angolul! Legfőképpen ők nem tudnak angolul, mert ők vidékiek. Én is vidéki voltam, de az már a múlt. Már az nekem meg lett bocsátva. Mert magas vagyok és vékony, és következésképp jó ember, és onnantól az már nem számít.

De, amiről beszélni akartam, azok az oroszok. Az oroszok jönnek. Sőt, már itt is vannak. És mindent meg akarnak venni. És csinálnak ilyen felvételeket, amin emberek beszélnek, aztán összevágják a szavakat. Most szólok, Józsi, hogy tudjuk, te manipuláltad a felvételeket. Vagy még Jani, te lehettél, de mi már arról is tudunk. Meg az izraeli kémszoftverről, amit a kínaiaktól vettek az oroszok. Igen, most már mindenki láthatja, azok az oroszok, akik alvás közben figyelnek engem. Mármint a fideszesek, akik az oroszok. Az oroszok már itt vannak, és figyelnek. Még nem akarnak megmérgezni, ott még nem tartunk, de már megmérgeztek. Beadtak egy Csinovnyikot, amitől elment az angoltudásom. Hiperpassziválódott. Kész, ennyi volt. Meg megyek össze is. A megmérgezéstől. Amennyit összemegyek, annyival meg egyre szélesebb vagyok. Ez egy olyan Csinovnyik, hogy az ember magas vékony demokratából széles, alacsony putyinista lesz. Most szólok, Józsi, hogy tudunk erről is. Vagy Jani. És már szédülök az aszfalton, a Csinovnyik miatt. Jönnek elő a vidéki tünetek.

PestiSracok facebook image

De, nem erről akartam beszélni. Hanem a Városházáról. Esküszöm, hogy nem akartam eladni! Álljon belém a radai rosseb, ha el akartam adni! Na, ezt mondom, ez is a Csinovnyik hatása, hogy már így beszélek. Vidékiül. De ki beszél itt radai rossebről, amikor a lényeg a Városháza. Nekünk erről kell beszélnünk. A Városházáról, igen Józsi, a Városházáról! A szemedbe mondom, hogy nem akarjuk eladni! Hol vagy? Mutasd magad! Elbújtál a Jani mögé. Szép. Na, ilyen egy orbánista propagandista. Vagy kérdezzem angolul? Úgysem értenéd...

De én nem erről akartam beszélni Józsi, csak mindig összezavarsz. Meg a Csinovnyik. Én arról akartam beszélni, hogy ültessünk fákat. A méhek beporozzák a virágokat, abból lesz a gyümölcs. Ugye, milyen szép? És nekünk vannak méhlegelőink. Hogy a méheknek legyen hol füvet legelni. Éhen haltak volna a méhek, ha nem hozunk ilyen döntést. De mi meghoztuk a döntéseket, hogy az oroszok ne kaszálhassák le a méhlegelőket.

De nem erről akartam beszélni, hanem tényleg a fákról. A fákon levelek vannak, lengedeznek a szélben, és kiveszik a levegőből a széndioximumot. Ezért akartunk fákat ültetni a Városháza helyén. A széndioximum méreg, Oroszországból származik. A Nyitott Társadalom Egyház szerint már benne van a vérünkben. Az oroszok már benne vannak a vérünkben. A Csinovnyik egyik hatóanyaga a széndioximum, azt az Orbán szórja a levegőbe, délutánonként, amikor a repülőjével Magyarország fölött köröz.

De én nem erről akartam beszélni, Orbán, hiába körözöl a fejem fölött. Én a Városházáról akarok beszélni! Hogy nem akartuk eladni! Nem akartuk eladni, mert éppenhogy meg akartuk venni. Ez az, meg akartuk venni! Az oroszoktól. Mert ugye, a Fidesz van hatalmon. A Fidesz az oroszok. Az ország a Fidesz tulajdonában van, tehát az oroszokéban. És mi pont tőlük akartuk megvenni a Városházát, hogy kimentsük. Hogy lehessen benne melegbár. A Homonnay Emlék Kör. Meg egy szobor is a WC-ben, az Orbán-diktatúra áldozatainak emlékére. Erzsit, a macskát kinevezem főpolgármester-helyettesnek, hogy értsék az oroszok is: itt senkit nem lehet megfigyelni alvás közben! Ez itt már az Európai Unió! Mi, demokraták ellenállunk a széndioximumnak! Vagy mondjam angolul, Józsi? No Putyin széndioximum! Ami itt lesz, az fák. Többen. És legelő méhek. És a Városháza tetején méhleszállópálya. Mi ezt ígértük a választóknak.

Erzsi for prezident! Köszönöm, hogy meghallgattak!

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.