Pesti Srácok

Magyarország a világ legszarabb helye?

Magyarország a világ legszarabb helye?

Amikor egy gazdaság fejlődik, a lakosság döntő többsége, ha szép lassan is, de gyarapodik, egyre többet engedhet meg magának, jobban él, akkor milyen lehetőségei vannak az ellenzéknek arra, hogy meggyőzze ez embereket arról, a következő választáson inkább rájuk kellene bízni az ország irányítását?

Kétségbeesetten kiabáljon, hogy itten kérem, diktatúra van, hiányoznak a fékek és ellensúlyok, sérül a jogállamiság eszménye…? Nem, ez senkit sem érdekel. És valószínűleg el sem hiszi senki, még azok sem, akik megélhetésszerűen temetik el újra és újra a magyar demokráciát. Erős a gyanúm, hogy még azok a naftalinszagú "éttermiségiek", felkent írók, szociológusok és filozófusok a Kéri Lászlók, Vajda Mihályok, Konrád Györgyök és Heller Ágnesek, akik ezeket a toposzokat gyártják (vagy korábban gyártották), és tollba mondják az újságíróknak, vagy maguk belemondják a kamerákba – legbelül talán ők is érzik, hogy irgalmatlan baromságokat beszélnek. És néhány ezer elvakult, indoktrinált hívüket leszámítva mindenki kiröhögi őket.

Brüsszelbe persze lehet menni ezzel, meg lehet íratni valamelyik nyugat-európai neomarxista újságban (ma már gyakorlatilag mindegyik az) a századik cikket is a magyarországi demokrácia végéről, majd pedig ezt a cikket „visszaszemlézni” a hazai balliberális – bocsánat, függetlenobjektív – sajtóban, mint Európa véleményét… De már ezt is annyiszor csinálták, annyira kilóg a lóláb, hogy ez sem érdekli már a kutyát se.

Éhségtől elgyengült fürdőzők Balatonfenyvesen 2020. augusztus 8-án. MTI/Varga György
PestiSracok facebook image

Vagy esetleg ki lehet használni a koronavírus járványt, bepánikoltatni az embereket, elérni, hogy leálljon a gazdaság, az élet, majd pedig az egészet a kormányra kenni. Amerikában a baloldal viszonylagos sikerrel alkalmazza ezt a receptet, nálunk még ehhez is bénák. (Hála Istennek.) A járvánnyal szembeni védekezés sikeres, és nemhogy gyengítette, hanem kifejezetten erősítette a kormányzat megítélését a lakosság körében. Persze létezik még az a fentiekhez hasonló, elvakult rajongótábor, akik szerint Karácsony Gergely végezte jól ezt a feladatot… Kétségtelen, hogy nála többet nem nagyon posztolt senki a fészbukra a veszélyhelyzet ideje alatt; de azóta sem. Viszont semmilyen érdemleges intézkedést nem hozott a körúti biciklisáv felfestésén kívül… és azt is bárcsak ne tette volna. Újabb slágertémákat kell tehát találnia az ellenzéknek, amivel lehet hergelni a lakosságot. Sokáig jó volt az „el kell innen menni” toposz, mert hiszen itthon minden szörnyű, élni sem lehet, a Lajtán (de már az Ipolyon is) túl viszont minden egy nagy bezzegisztán, ahol minden szuper. Az Index külön rovatot is szentelt a kivándorlás ösztönzésére, koszorús nagy költőnk, a karanténozásban azóta „kimerült” Kiss Tibi és a Quimby pedig énekelt is erről korábban. Viszont a koronavírus-járvány alatt feltűnően sokan jöttek haza, átvészelni ezt az időszakot a szörnyű magyar egészségügyben. Szép lassan de kikopott, vagy legalábbis erősen kikopóban van a közbeszédből az „Angliában/Ausztriában/Albániában/Afganisztánban minden jobb” bemondás. Valami igazán hazai témát kellett végre találni, amivel mindenkit lehet hergelni. És lőn! Az ellenzék megtalálta új kedvencét: a Balatont. Talán a Momentumé volt a momentum, de a többiek is szépen rákapaszkodtak erre a „hajóra”. Kiderült, hogy a Balatont (és persze a Velencei-tavat is) kiárusították, minden Mészárosé és Tiborczé lett, szabadstrandok már nincsenek, a lángos megfizethetetlen, milliók éheznek ahelyett, hogy a Balatonra járhatnának. A tényeket már sokan, sok helyütt megírták előttem. Hogy egyrészt a Gyurcsány-kormány alatt történt a legtöbb Balaton-parti kemping eladása, amelyeket aztán az új tulajdonosok lezüllesztettek, semmit sem fejlesztettek, csak pénzt próbáltak belőlük kivenni. Most pedig ezeknek a területeknek a visszavásárlása zajlik, komoly fejlesztésekkel párhuzamosan. A szabadstrandok legendája is egy üres lufi; hosszú évek óta nem sokat változott ezek száma. A szabadstrandok egy részének fizetőssé válása több évtizedes történet már, és szintén fejlesztésekkel együtt zajlott. Számos kifejezetten megfizethető, 4-800 forintos belépőárakkal üzemelő, ugyanakkor nívós szolgáltatást nyújtó, családbarát strand működik Balaton-szerte. Mindemellett természetesen vannak drágább, prémium kategóriás strandok is, elsősorban a nagyobb, kiemeltebb településeken. Ordas nagy hazugság az is, hogy a környező országok tavaiban szabadon fürdőzhetünk ingyen. Havas Henrik a YouTube-csatornáján a Genfi-tóról beszél, amely körül szerinte elképzelhetetlen lenne, hogy magánterületek legyenek; nos a mellékelt képet épp a Genfi-tó mellett készítettem két évvel ezelőtt.

Mindössze néhány kisebb vityiló található a tó körül… ja, nem, a legnagyobb bankok irodaházai. Gratulálok, tanár úr, te fasz… De az osztrák tavakat is megnézhetjük, nem, nem kell elmenni a messzi Wörthersee, a Mondsee vagy az Attersee környékére. Itt, a határmenti Fertő-tónál is elmehetünk Podersdorfba, Mörbischbe, Breitenbrunnba… 5 és fél Euróért. És nem, nem kapunk extra szolgáltatást ezért a pénzért, és nem, nem tisztábbak és rendezettebbek ma már az osztrák strandok a balatoniaknál. A minap készítettem egy videót is a Facebook-oldalamra, amelyben a Balaton-átúszásról számoltam be. Tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze, 9000 forintos jegy mellett, ám a Momentum itt sem volt rest megjelenni egy standdal, amely szerint „a Balaton nem magántenger” – bármit is jelentsen ez. A videóból persze kiderült, hogy tök hülyék, fogalmuk sincs sem arról, hogy egy-egy településen mely pártot képvisel a polgármester, sem arról, hogy a betanult mantrához képest („csak 3% a szabadstrand, jajjaj, szegény magyarok nem tudnak már fürödni sem a Balatonban”) mi a valóság. Hogy 10 évvel ezelőtt sem volt több a szabadstrand. És az sem mellékes, hogy a Balaton partjának jelentős része nádas (továbbra is, bár már a nádasok állítólagos kiirtásáról is elkezdték szakmányban gyártani a cikkeket), van sok-sok kikötő, és több településen is léteznek vízparti telkek. Tehát eleve viszonylag kis terület a strandfürdő, és ennek egy jelentős része – főleg hagyományosan a déli-parton – szabadstrand most is. De itt sem a tények számítanak. Hanem hogy esetleg egy újabb olyan közös, „össznemzeti” élményt lehet elvenni, mint a Balaton. El lehet rontani az emberek kedvét, fel lehet őket hergelni, elhitetni, hogy itt minden szar. Mert az ellenék, Momentumtól a DK-n át a Jobbikig a depressziógyártásban, az öröm és az életkedv elvételében utaznak. Mert nekik annál jobb, minél rosszabbul érzik magukat az emberek. Egyetlen egy baj van csak: az emberek csak nem akarják rosszul érezni magukat. Csak nem vevők rá, hogy nekik milyen szar. Nyaralnak, strandolnak, lángosoznak, borozókba, éttermekbe járnak. Teltházon pörög a Balaton. Az ellenzék nagy bánatára Magyarország mégsem annyira szar hely. És amíg – Istennek hála – nem ők vannak hatalmon, addig nem is lesz az.

Vezető kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.