Pesti Srácok

"Magyarország továbbra is kész arra, hogy hidat képezzen Kelet és Nyugat között" – így fogadta Sulyok Tamás Hszi Csin-ping kínai államfőt

"Magyarország továbbra is kész arra, hogy hidat képezzen Kelet és Nyugat között" – így fogadta Sulyok Tamás Hszi Csin-ping kínai államfőt

A budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében fogadta Sulyok Tamás köztársasági elnök Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.

A Sándor-palotában tartott plenáris találkozón Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy a két ország közötti együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom. A kínai elnök egy magyar közmondást is idézett, miszerint "bajban ismerszik meg az igaz barát." Sulyok Tamás ezzel kapcsolatban felidézte Magyarország alaptörvényét, amely kimondja: "Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ összes nemzetével".

– tette hozzá a magyar államfő. A felek egyetértettek abban, hogy a jó politikai kapcsolatok és a kölcsönös bizalom erős és szilárd alapot biztosítottak és biztosítanak a gazdasági, kereskedelmi, befektetési és személyes kapcsolatok bővüléséhez. A gazdasági kapcsolatok erősödésének gyakorlati megvalósulása a Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítése, és az, hogy hamarosan hét kínai nagyvárosba indul közvetlen légi járat Budapestről, továbbá Magyarország kezdeményezettje lett Kína vízummentességi programjának.

PestiSracok facebook image
Sulyok Tamás köztársasági elnök (j3) és Hszi Csin-ping kínai elnök (b4) tárgyal a Sándor-palota Tükörtermében 2024. május 9-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A két ország között létrejött oktatási kapcsolatok eredményeként a 2022/2023-as őszi szemeszterben Kínából 2481 hallgató tanult Magyarországon, ami azt mutatja, hogy népszerűek a magyar egyetemek a kínai hallgatók körében. Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium működik Magyarországon, ahol Európában egyedülálló módon az oktatás magyar és kínai nyelven folyik. Az öt legnagyobb magyar városban – Budapest, Szeged, Miskolc, Pécs, Debrecen – működik Konfuciusz Intézet.

Sulyok Tamás köztársasági elnök (j) fogadja Hszi Csin-ping kínai elnököt a Sándor-palota Mária Terézia-szalonjában 2024. május 9-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Magyarország fontos lépéseket tett a zöld elektromos autóipari átállás területén, amelynek további lendületet ad, hogy a kínai BYD, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója az első európai autógyárát Szegeden hozza létre. A CATL 3000 milliárd forint (8,3 milliárd dollár) értékű debreceni befektetése Magyarország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása. Hszi Csin-ping megköszönte a rendkívül szívélyes fogadtatás és az őszinte baráti viszony megnyilvánulásait. A kínai államfő sok sikert kívánt Magyarország soros EU-elnökségéhez, reményét fejezve ki a kapcsolatok mélyítése és a pragmatikus együttműködés előmozdítása iránt.

A hivatalos látogatás végén a kínai államfő meghívta a magyar köztársasági elnököt Pekingbe. A meghívást Sulyok Tamás elfogadta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.