Magyarországon a magyar érdek a legfontosabb, akinek ez nem tetszik, az így járt

Most gondold el, hogy ezt a szart nap mint nap fogyasztod! Nem úgy, mint én – akinek különös perverziója meg valamelyest munkaköri kötelessége, ezért émelyegve és undorral ugyan, de megteszi –, hanem ez a mindenkori betevőd. Minden percben osztozni a fingszagú bunker kietlen sötétségében fogcsikorgatva, tehetetlen düh okozta könnyzáporban, megalomán billentyűleütésekben ezekkel a szerencsétlen propagandistákkal, akiknek már az is triggerelés, ha valaki a hazáját a legszebb országnak tartja. És fájdalomtól lüktető szemgolyókkal, hisztérikusan nevet. Sajnálom őket, irtózatos teher ez. Valójában persze egyáltalán nem sajnálom.

De egy kicsit közelebb juthatunk ahhoz, milyen echo chamberben, visszhangkamrában is kénytelen élni az a mindenkori ellenzéki szavazó, akikről mondjuk a Telex is nemrégiben készített videót, amiben azt latolgatták, hogyan és miként távozhatnának ebből a kietlen országból. Amihez egyfelől persze azt tudom javasolni, hogy bárkinek segítek becsomagolni a bőröndöt, másrészt – és újfent – min vagyunk meglepve? Hát aki porciózva minden egyes nap magába szívja ezt a mérget, az ne csodálkozzon, ha megbolondul. Ám alapvetően nem is erről akartam beszélni, csak érintőlegesen felvetődött bennem, amikor a sajtó általi determináltság felvetődött bennem. Mert Ukrajna tekintetében most ugyanezt űzik mindazok, akiknek egyébként semmit sem számítanak az ukrán polgárok szenvedései.

Legfrissebben a Partizánban láttam Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövetének interjúját, amiben már a felütés – illetve a beszélgetés címe is – az volt, hogy Ukrajna területi egysége nem lehet kompromisszum tárgya. Nepopnak mond valamit Trianon? Minden és az ellenkezője is lehet kompromisszum tárgya. Különösebben nem hatott meg senkit a történelmi Magyarország felosztása sem, és szeretném biztosítani nagykövet asszonyt: ha hasonló történne Ukrajnával, a kötelező JóeNberkedésen™️ túl az sem zavarná meg a világot. Most az ukrán állam abban bízik, hogy ők lehetnek a XXI. század XVIII. századi lengyelei, akiket mindenki sajnál és nyilván nagyon csúnya dolog történik velük, miképpen annak idején a lengyelekkel is. De az USA a gyarmatait mindig egyféleképpen kezelte. Annyi a különbség, hogy mára sokkal szélesebb ösvényeket kapott a propaganda. Csak még a végén tényleg elhiszik mindezt az ukránok saját magukról.

Mert egy tökéletes agyrém, ami az utóbbi két hónapban zajlik. Agyrém persze az orosz agresszió is, ez senki előtt nem kérdés, de amit a Zelenszkij and Co. előad, az is megér nemcsak egy, de még két misét is. És akkor szögezzünk le gyorsan valamit! Nem magyarázkodás, de fontos megemlíteni. Mint feketeöves kremlinista, megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy a dolog univerzális megközelítésében az oroszokat tekintsem legfőképpen rossz fiúknak, mert feltehetőleg Zelenszkij a CIA kesztyűbábja, aki élete szerepében további tízezreket is zokszó nélkül feláldoz. Az úgynevezett Nyugat kibaszott pofátlanul röhögte arcon az oroszokat az utolsó pillanatig, mentek csak előre, aztán meglepődtek (meglepődtek...), hogy jé, ezek mégsem blöffölnek. Egy évtizedet követően már és úgy alles zusammen az ukrán államot és vezetői rétegét, mint olyat, sajnálja az, akinek két anyja van, nem csupán a 2014 óta tartó elnyomás miatt. Ám ettől még a muszka kezdett el lőni, többek között a sajátjaira is, és ez nekem pont azért nem tetszik, mert ugyanezen háborúit az USA-nak is mélységesen megvetem, azt a sok tucatnyit, amit a XX. és XXI. században kirobbantott. És nem igazán tudnám logikailag elhelyezni magamban, miért tartom ocsmánynak afgán lagzik bombázását, ha ugyanez Mariupolban nem zavarna, ahol azért remélem, végül csak sor kerül az azov–csecsen örökrangadóra.

Visszakanyarodtunk az alapkérdéshez: miért jó az sokaknak, hogy szabadon hagyják magukat hülyére venni a propaganda által? Miért tűnik egyszerűbb megoldásnak a tájékozódásnál, hogy be- és elhelyezkedünk egy kényelmes pozícióba, aztán majd mondják el nekünk, mi a megfelelő vélemény? Miért kéne azt gondolni, hogy a Nyugat, az a csodálatos, fenséges, lebírhatatlan csoda, a Kelet meg valami szennyes semmi? Hol van ebben a logika? Meg aztán nézd, de érdekes, hogy amióta a lengyelek tökéletesen belecsavarodtak a ruszofóbiába és bármikor megvívnának egy világháborút ukrán földön, ellenük valahogy – legalábbis egy időre biztosan – feledésbe merült a jogállamisági eljárás? Van ez így, ugye? Sajtó és propaganda ide vagy oda, nemzetközi elvárások és szankciók ide vagy oda, Magyarország azért továbbra is hadd gondolkodjék úgy, hogy a leghasznosabb számunkra az, amit mi magunk részére a leginkább annak tartunk. Nem háborúzni, vagy éppenséggel nem örülni annak, hogy amíg a lengyelek a második világháború után jutalomként kapták azt, ami mi büntetésként. Mi egész egyszerűen csak szeretnénk nyugalomban élni. Anélkül, hogy ki kéne röhögni saját hazaszeretetünket, anélkül, hogy röstelkedni kéne a magyar érdek kimondásán, és mindenképpen anélkül, hogy magyarázkodjunk kelljen akárki előtt is.

Mi itt vagyunk itthon, és mi csakis itt lehetünk otthon. Akinek ez nem tetszik, nyugodtan szolgáljon máshol, más érdekeket!

Fotó: MTI/Mohai Balázs