nemzeti érdekek képviselete
Deák Dániel: egyik atomhatalom sem sokpárti, plurális demokrácia
Deák Dániel a Látószög blogon megjelent írásában elemezte a nagyhatalmak politikai berendezkedését. Mint írta, érdemes megfigyelni, hogy miközben egyik hivatalos atomhatalom sem sokpárti, plurális demokrácia, addig például az Egyesült Államok befolyási övezetébe tartozó európai országok többségét gyenge koalíciós kormányok irányítják, amelyek így gyakran kritika nélkül teljesítik az amerikai elvárásokat, az egyetlen kivételt Magyarország képezi, ahol a nemzeti kormány erős felhatalmazásának köszönhetően képes az önálló érdekérvényesítésre.A saját érdekeink előbbre valók mások érdekeinél
A Fidesz ezzel a programmal nyert meg négy országos választást egymás után. Az ellenzék meg azzal vesztett el minimum három választást egymás után, hogy nyíltan, sőt mostanában már büszkén a nyugati érdekek feltétlen kiszolgálását ígérte a választóknak.Magyarországon a magyar érdek a legfontosabb, akinek ez nem tetszik, az így járt
Olvasom a minap a 444.hu egyik cikkében a címet, amiben Orbán Viktort idézik. Mégpedig abban, hogy aki dolgozni szeretne, gyermeket vállalni és nyugalomban élni, az nyugodtan, biztonságban és békében teheti meg mindezt a világ legszebb országában. Amihez a szerző hahotázva, hehehézve, zárójelben teszi hozzá, hogy itt a miniszterelnök bizony Magyarországra gondolt.Alapjogokért Központ: Magyarország jár az élen a nemzeti érdekek védelmében
Az Alapjogokért Központ szerint Magyarország jár az élen a nemzeti érdekek védelmében az Európa jövőjéről szóló vitában. Kovács István, a jogi elemző intézet stratégiai igazgatója csütörtöki, budapesti workshopján felidézte: az Európai Bizottság (EB) által kezdeményezett párbeszédsorozaton az állampolgárok kifejthetik, hogy milyen irányba forduljon az Európai Unió. Álláspontja szerint a kezdeményezés célja, hogy bizonyítékot és alapot teremtsen az unió föderalista irányba történő fordításához.Szijjártó: az a célunk, hogy az ország és a magyar emberek az új világgazdasági korszak nyertesei legyenek
Szijjártó Péter az idei nagyköveti értekezletet követően, a Facebookon közzétett beszédében úgy fogalmazott: egy teljesen új világ köszöntött ránk, politikai és gazdasági szempontból egyaránt, és ebben az új világban újrarendeződnek az erőviszonyok, ami versennyel jár. A külgazdasági és külügyminiszter szerint kétféle verseny alakul ki a világon: az egyik az oltásokért zajlik, míg a másik a gazdasági kapacitások globális újraelosztásáért, és ez a verseny határozza meg a következő évre a magyar külpolitika, a diplomácia és a misszióvezetők feladatait.Ajánljuk még