
Magyarországon is megjelenhetett a koronavírus új variánsa, az Eris, de egyelőre nem tudni, milyen arányban – fogalmazott Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója, hozzátéve, hogy a súlyosabb tünetek – légszomj, szaglás elvesztése, láz – nem annyira jellemzők már, mivel a vírus legyengült, illetve még van az embereknek immunológiai védelme. Az új változat viszont valószínűleg gyorsabban terjed, mint az alapból is gyors omikron-variánsok.
Magyarországon és egész Európában elterjedhet az omikron új variánsa, az Eris – mondta az InfoRádióban Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója. Mint kifejtette, az új variánst július végén azonosították Angliában, de Ázsiában a megbetegedések 20 százalékát már ez a változat okozta. A koronavírus az elmúlt időszakban kezdett el igazán erős dinamikával terjedni, és a kórházba kerülések száma is nemrégen emelkedett meg drasztikusan, egy hónap alatt 12 százalékkal – mondta Boldogkői, hozzátéve, hogy nem biztos, hogy az Erisnek tulajdonítható ez a tendencia – idézte az interjút a Pénzcentrum.hu.
Boldogkői Zsolt hozzátette: nem kizárt, hogy az időjárási körülmények játszottak jelentős szerepet, ugyanis a vírus terjedésének kedvez a nedves és párás levegő, valamint az alacsonyabb UV-sugárzás. Kifejtette: a súlyosabb tünetek – légszomj, szaglás elvesztése, láz – nem annyira jellemzők már; egyrészt a vírus legyengült, illetve még van az embereknek immunológiai védelme. Az új változat viszont valószínűleg gyorsabban terjed, mint az alapból is gyors omikron-variánsok. Boldogkői Zsolt szerint az Eris valószínűleg jelen van már Magyarországon is, csak senki sem tudja, milyen arányban.
Jelenleg nincs olyan szakember, aki pontosan meg tudná mondani, mi történik majd a következő hetekben, vagy azt, hogy visszatérhet-e keményebben a vírus ősszel vagy télen. Lehet, hogy csak az immunbetegeknek, az időseknek kell majd felvenniük az oltást, de az sem kizárt, hogy még erre sem lesz szükség
– tette hozzá.
Forrás: Pénzcentrum.hu; Fotó: MTI/Ruprech Judit
egon samu
2023-08-10 at 15:04
Ezt a Boldogköit azelött Glückstein-nek hívták…
Több kérdésem nincs.
egon samu
2023-08-10 at 15:02
A covid már lejárt lemez.
Valami ötleteset, kreativat kellene kitalálni, ha tényleg pánikot akartok kelteni és a félös birkákat a vágóhidra hajtani…
Mondjuk földönkívüliek támadását UFO-kal…
frohnleiten
2023-08-10 at 00:03
Kib@szott háttérhatalmi ügynök ez a Boldogkői. Egy patkány. Meg mindenki, aki hagyja, hogy mindezt a psyop-ot még egyszer megcsinálják velünk…
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-08-09 at 22:08
Hiába a nagy igyekezet, most sem fogok vacogni a félelmtöl és most is kikerülöm az injekcióstüt, mint ahogy ezt elözöleg is tettem.Söt. Dolgozni is fogok, mint az elözö esetben. Pont.
Solaris
2023-08-09 at 20:51
vegyem, szégyellnivalót
Solaris
2023-08-09 at 20:41
Átvállalom a permamens széggyelnivalót Geritől.
Vagy ne vegyenm el a kenyered?
Brunó
2023-08-09 at 19:07
Pfizer-nek nem ment olyan jól mostanában a szekér,na majd talán beindul megint,azt lesz pénz lóvéra.
Kk
2023-08-09 at 18:50
Na eleg a variánsokból,meg az oltásokból. Elég a porhintésből.Ki szabadította már ki?
Bukohill
2023-08-09 at 18:27
“megjelenhetett a koronavírus új variánsa” Vagy mégse?
“Forrás: Pénzcentrum.hu” A szakmába vág, ezen is lehet keresni.
Pánik! Pánik! Ébresztő!
[]
2023-08-09 at 17:54
Kezdődik a buli, Ursula von der Leyennek hamarosan pénz áll a házhoz! Már a variáns hírére is bármikor le sms-ezik 9000 milliárd forintnyi oltást.
Nagy Péter
2023-08-09 at 17:43
na bassza meg, kezdődik a kamuzás…Bizonyítékokat akarok…mert azt soha de soha nem mutatnak…csak propagandát a SZTYIPID-ról…