Jogerősen tíz év börtönnel, illetve tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden két holland férfit, akik több mint négyszáz kilogramm marihuánát próbáltak 2015-ben Albániából Magyarországon keresztül a hazájukba szállítani. A táblabíróság, amely kábítószer különösen jelentős mennyiségre elkövetett birtoklásának bűntettében találta bűnösnek a két férfit, döntésével súlyosította az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által kiszabott nyolc év, illetve hét év börtönbüntetést.
A vádlottak 2014-2015 fordulóján ismerkedtek meg a hazájukban. A másodrendű vádlott rávette magánfuvarozó társaságot működtető társát arra, hogy Albániából 30 ezer euró ellenében marihuánát vigyen Magyarországon keresztül Hollandiába. A szállításhoz használt nyerges vontatót a fuvarozó lízingelte, a hűtős félpótkocsit pedig a másodrendű vádlott szerezte. A félpótkocsi padlólemezének hőszigetelését eltávolították, ott 2200 literes rejtekhelyet alakítottak ki. A vádlottak a kábítószer szállításának leplezésére egy legális nemzetközi fuvart szerveztek Varsóból a koszovói Peje városba. 2015. február 6-ára le is szállítottak egy csokoládészállítmányt Lengyelországból Koszovóba. A másodrendű vádlott utasítása alapján társa a kamionnal Albániába, Tiranába ment, és a pótkocsit egy benzinkútnál hagyta. Néhány óra múlva visszamentek, időközben a rejtekhelyet feltöltötték kábítószerrel. A másodrendű vádlott repülővel ment Budapestre, miközben társa közúton indult el. A férfi február 11-én jelentkezett belépésre a röszkei autópálya-határátkelőhelyen, ahol röntgenberendezéssel vizsgálták át a kamiont és megtalálták a drogszállítmányt. A rejtekhelyen 410 csomagban 417,2 kilogramm marihuána volt, amelynek teljes hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának csaknem harmincnyolcszorosa. A jelenleg 37 éves elsőrendű vádlott a bűnösségére is kiterjedő, részletes beismerő vallomást tett. A másodrendű vádlottat távollétében ítélték el, ő csak írásban nyilatkozott, és tagadta bűnösségét.
Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a kábítószer hatalmas – a hasonló ügyeket gyakran tárgyaló táblabíróság történetében is a legnagyobb – mennyisége tette szükségessé a büntetések súlyosítását, amellett, hogy az ítélőtábla a másodrendű vádlott cselekményét bűnsegély helyett felbujtásnak minősítette.
Forrás: MTI; fotó: californiamarijuanamarket.com, a kép illusztráció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS