Pesti Srácok

Május 14-én lesznek a török választások

Május 14-én lesznek a török választások

Recep Tayyip Erdoğan török elnök pénteken Ankarában bejelentette, hogy május 14-én tartják az idei elnök- és parlamenti választást. Erdoğan azt követően beszélt erről az elnöki palotában, hogy aláírta az erre vonatkozó dokumentumot. A török államfő jelezte: a döntés szombaton jelenik meg a hivatalos közlönyben.

Erdoğan hangsúlyozta, hogy a választási időszak a február 6-i földrengések okozta sebek begyógyítására, valamint a gazdasági és társadalmi károk jóvátételére összpontosít majd.

– tette hozzá nyomatékosítva. Erdoğan a beszédében azt is leszögezte, hogy a választási kampányban megtiltják a zene használatát.

PestiSracok facebook image

Az idei választásokra hat ellenzéki párt fogott össze Erdoğan leváltása, illetve a 2018-ban bevezetett végrehajtó elnöki rendszer előtti parlamentáris berendezkedés visszaállítása érdekében. Az ellenzéki pártszövetség március 6-án a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnökét, Kemal Kılıçdaroğlut nevezte meg elnökjelöltként.

Február 6-án erős földrengések ráztak meg 11 dél- és délkelet-törökországi tartományt, amelyek csak Törökországban több mint 47 ezer ember életét oltották ki. A katasztrófa miatt korábban felmerült a választások elhalasztásának lehetősége. Az alkotmány szerint választásokat elhalasztani azonban csak háború esetén volna lehetséges. Erdoğan már a szerencsétlenséget megelőzően is május 14-ét javasolta a választások időpontjaként. Törökország több mint 85 milliós népességéből mintegy 13,5 millióan éltek a katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánított tartományok területén. A választásokat szervező hatóságokra többletfeladatot ró, hogy a természeti csapást követően legkevesebb kétmillióan az ország más részeibe települtek át, a helyben maradtak esetében pedig hiányos az infrastruktúra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Török elnöki sajtóiroda

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.