Pesti Srácok

Már a német sajtó is megírta: a Magyarországról importált üzemanyag nélkül nagy bajban lenne Ukrajna

Már a német sajtó is megírta: a Magyarországról importált üzemanyag nélkül nagy bajban lenne Ukrajna

Ukrajna szinte teljesen a hazánkból, valamint a Törökországból származó üzemanyagimporttól függ – írta meg a német Handelsblatt. A német portál szerint az ukrán tankok egyre inkább az Oroszországból származó olajjal működnek, amelyet jelentős részben Magyarországon finomítanak. A PestiSrácok.hu egy Polbeat-adásában már külön foglalkozott ezzel a különös paradoxonnal.

Mint a német portál kifejti, különös paradoxon, hogy az ukrán tankok egyre inkább az Oroszországból származó olajjal működnek, amelyet Ukrajna Törökországból és Magyarországtól importál, ahogyan ezt az ukrán vámhatóság adatai bizonyítják. A Handelsblatt értesülései szerint a Mol csak az elmúlt hat hónapban megduplázta Ukrajnába irányuló eladásait. Mindezek fényében érdekes, hogy Volodimir Zelenszkij február közepén egy megbeszélésen még azt javasolta, hogy Ukrajna robbantsa fel a Barátság-vezetéket, amely Magyarországot látja el kőolajjal, ezzel ugyanis megsemmisíthetné a magyar ipari infrastruktúra orosz kőolajra épülő elemeit. Egy ilyen drasztikus lépéssel ugyanakkor Magyarország mellett Ukrajnát is tönkretenné az ukrán vezetés.

Érdemes kitérnünk arra, hogy a német lapértesülést jóval megelőzve portálunk már foglalkozott a paradoxonnal. Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője egy korábbi Polbeat-adásban ugyanis fölvetette:

PestiSracok facebook image

A beszélgetés során felmerült:

Forrás: Mandiner.hu, PestiSrácok.hu; Fotó: MTI/EPA/Olekszandr Jermocsenko

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?