
Sajtóinformációk szerint csodás napokat élhet meg az olimpiai bajnok úszónő és férje, Gelencsér Máté, hiszen szülők lesznek. Hosszú Katinka vélhetően már a negyedik hónapban jár. Ez lehet az oka annak, hogy az úszónő hallgat a karrierje folytatásáról.
Hosszú Katinka már jó ideje nem nyilatkozott arról, hogy folytatja-e sportkarrierjét vagy sem. A múlt héten pedig egy bulvárlap szellőztette meg, hogy az úszónő állapotos, ezért nem utazott el az úszók edzőtáborába és ezért nem készül a következő olimpiai játékokra sem.
Nem véletlen, hogy ritkán hallunk Katinkáról, és szinte bujkál a világ elől, mert babát vár, de nem akarja még az örömhírt nyilvánosságra hozni
– írta a lap egy informátorára hivatkozva. Az állítást gyengítette valamelyest, hogy Sós Csaba szövetségi kapitány a sajtónak sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta a Hosszú Katinka terhességéről szóló információkat. A Mandiner ugyanakkor megbízható forrásból úgy tudja, Katinka jövő hétre tervezett bejelentése azért sem várhat sokkal tovább, mert a háromszoros olimpiai bajnok úszónő már az első trimeszteren is túl van, vélhetően várandóssága negyedik hónapjában jár, ezért nem sokáig tudná rejtegetni gyönyörűen gömbölyödő pocakját.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Gyula
2023-03-09 at 18:56
Csak így tovább !!!!
Orientál
2023-03-09 at 13:12
Hogyha igaz akkor gratulálok Katinkának.
Gratulálok nekik, és sok boldogságot kívánok!
2023-03-09 at 11:21
Hihetetlennek tűnik, de a gerinc – mésztömb szétmasszírozására a legjobb módszer, egy fotel karfája, 3-4 réteg ruha, hogy a bőrünk ne jöjjön le, és sok Sudocrem krém!
Gratulálok nekik, és sok boldogságot kívánok!
2023-03-09 at 11:10
Gratulálok nekik, és sok boldogságot kívánok!
Mindent elért többszörösen is, amiről egy élsportoló álmodozhat!
Sajnos az élsport, és a kemény fizikai munka ára (és sok tejtermék fogyasztása), a gerinc, és a hát – váll stb. mésztömbösödése, amit csakis masszírozással, és nagyon sok fájdalommal, munkával lehet csak szétmasszírozni! Ezek a bekeményedett hátizmok, nem csak, hogy fájdalmasak, de egy idő után nehézlégzést és tüdőnövekedést / nagyobbodást is okoznak! Legnagyobb ellenségemnek sem kívánom azt a szenvedést, és munkát, ami egy ilyen egybeépült mésztömb szétmasszírozásával jár!
angelblind652
2023-03-09 at 11:09
Csodálatos! Olyan, csodás, mint az anya.
Királytigris
2023-03-09 at 10:32
Előre is gratulálok Katinkának! Reméljük, hogy a kis jövevényből is olimpiai bajnok lesz!
Azt azért nem értem, hogy ezzel miért kell titkolózni, amikor egy hölgy gyermeki örömök elé néz? Ennek inkább büszkeségnek kellene lennie!
Az is világos, hogy ezzel Katinka versenyzői pályafutása véget ért. Szóval a titkolózást nem értem.
2 ÉNAKI
2023-03-09 at 09:49
Ez nem híranyag ez egy állapot ami csak rá tartozik.Helyette inkább a svéd sajtó cikkét szeretném itt is olvasni,a Mandiner már közzé tette.
Ungarn über alles !
2023-03-09 at 09:14
addig nem hiszem el, míg a bébi csinálásról nem hoztok hiteles szemtanúkat !
(a söpredék bulvár-alja szintre süllyedt a firkász csürhe)
A Nagy Testvér figyel téged
2023-03-09 at 08:20
Esküszöm, ebben ártatlan vagyok!