olimpiai bajnok
"Ferkó, Ferkó, most bele!" – Csik Ferenc szenzációs berlini olimpiai győzelme (videó!)
Most. hogy délben úszóink megkezdik Tokióban a versenyeket, emlékezzünk egy csodálatos olimpiai győzelemre: Csik Ferenc az 1936-os berlini olimpián lett aranyérmes, mégpedig úgy, hogy megverte az esélyesnek tartott japán versenyzőket, sőt, az aktuális világcsúcstartót, az amerikai Ficket. Akkoriban még csak filmhíradó volt – ezt megmutatjuk –, alatta viszont Pluhár István rádiós közvetítését hallhatják, aki mai füllel is kiválóan adta vissza a versenyt. És persze ő is megszólaltatta az olimpiai bajnokot. Figyeljék a legalsó, hetedik pályát! „Magyar vagyok, keresztény, fradista. Egy is elég, hogy ebben az országban semmire se vigyem” – 100 éve született az edzőlegenda Lakat Károly
Korának meghatározó labdarúgó-edzője volt, s nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is. Máig a földkerekség egyetlen trénere, aki kétszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát, de emellett magyar bajnoki címeket, Közép-európai Kupa-győzelmeket is szerzett aktuális csapataival. Nemzeti érzülete és Fradi-kötődése miatt pályafutása zenitjén nem lehetett szövetségi kapitány, miként a szókimondása miatt is meggyűlt olykor a baja: évekig a kommunista állambiztonság szigorú megfigyelése alatt állt. Ennek ellenére belőle a magyar labdarúgás örökös legendája lett, a vele méltatlanul bánók pedig többnyire feledésre ítélt percemberkék vagy szánalmas pártapparatcsikok voltak és maradtak. 100 éves lenne a magyar futball egykori edzőzsenije, a kétdiplomás, doktori címet is szerző tanárember, Lakat Károly. Életútját bemutató írásunkkal előtte kívánunk tisztelegni. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.