Pesti Srácok

Már most hatalmas az érdeklődés a csok pluszra, ami a gazdaságot is élénkíti

Már most hatalmas az érdeklődés a csok pluszra, ami a gazdaságot is élénkíti

Március végére átlépte a háromezret a csok plusz igénylések száma – számolt be a friss adatokról az Indexnek Hornung Ágnes. A fiatalok számára jó lehetőség, ám egyben kockázatot is jelentenek a családtámogatások. A családokért felelős államtitkár arról is beszélt az Indexnek, hogy miért nyúltak hozzá a családtámogatási rendszerhez.

Hornung Ágnes ismertette, hogy minden várakozásukat felülmúlta a csok plusz iránti érdeklődés, hiszen március végéig több mint 3100 igénylést adtak be a fiatal házaspárok, tehát ennyi család élt a csok plusz kínálta lehetőséggel már az első három hónapban. A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek.

– mondta Hornung. A statisztikákat ismertetve elmondta, hogy a csok pluszt 64 százalékban gyermektelen családok igénylik, további 36 százalékban pedig olyan házaspárok, ahol már van egy vagy több gyermek, és azt szeretnék, ha testvér, testvérek születnének. Fontos látni, hogy bár az igénylés feltétele legalább egy új gyermek vállalása, az igényelhető összeg nagyságába már beleszámítanak a meglévő gyermekek. Az ingatlanárak megemelkedése miatt is jó a csok plusz, hiszen csak három százalékos a kamata és a havi törlesztő is kedvező. Az államtitkár elmondta, hogy az 50 millió forintos, 20 évre felvett csok plusz havi törlesztőrészlete 280 ezer forint alatt marad, míg a piaci lakáshitelek esetében jelenleg ennél több mint 100 ezer forinttal magasabb törlesztőrészletet kell fizetni.

PestiSracok facebook image

Eddig még nem volt példa arra sem, hogy a babavárót és – ahol lehet – a falusi csokot felhasználva a fiatalok akár önerő megfizetése nélkül is vásárolhatnak lakást. Az idei évtől az első közös lakást vásárló fiatal házaspárok számára elegendő 10 százalékos önerőt felmutatni a hitelhez, amelynek biztosítására elegendő lehet a babaváró. A terheket pedig a vágyott gyermekek megérkezése csökkenti: a babavárónál a második gyermek esetében a tőketartozás 30, a harmadiknál pedig 100 százaléka kerülhet leírásra már a várandósság 12. hetétől. A csok plusz esetében pedig – ahogy azt már említettük – a második és a többi vállalt gyermek megérkezésével a tőketartozás 10–10 millió forinttal csökken, ugyanígy a várandósság 12. hetétől.

– jegyezte meg Hornung.

Az első gyermek születésének ösztönzésével nagyobb az esély, hogy aztán még testvérek is születnek. A születések időpontjának kitolódása alapvetően befolyásolja azt, hogy a család a megszületett gyermek mellé tervez-e majd további utódot: 2022-ben az első gyermeküket átlagosan 29,2 évesen szülték az anyák. Ha ezt összevetjük azzal, hogy azokban a családokban, ahol a harmadik gyermek is megszületett, a család ötödik tagja átlagosan az édesanya 32 éves korában látott napvilágot, jól látható, hogy a késői gyermekvállalás lényegében kizárja, hogy valóban létrejöjjön a nagycsalád. A csok plusz és a babaváró új szabályozása ezt kívánja némiképp segíteni, ezért került lejjebb a korhatár.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.