
Az egyik melegjogi szervezet társadalmi célú hirdetésként szerette volna különböző tévécsatornákon futtatni a Pride idei kampányfilmjét, ám nem várt fordulattal kellett szembesülniük. A gyermekvédelmi törvény miatt ugyanis az egyik csatorna visszadobta a videót, pedig korábban leadták.
Úgy tűnik, már most komoly jelentősége van a nemrég életbe lépett gyermekvédelmi törvénynek, ugyanis a Pride-hónapban az egyik hazai melegjogi szervezet a szokásos kampányvideóját szerette volna sugároztatni több különböző kereskedelmi csatornán, ám az egyik jelezte, hogy nem adja le (holott korábban sugározták a reklámokat). A csatorna válaszában az alábbi cikkelyre hivatkozott:
„Mttv. 32. § (4a) * Nem minősül közérdekű közleménynek vagy társadalmi célú reklámnak az olyan műsorszám, amely alkalmas a gyermekek megfelelő fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésének a kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme a szexualitás öncélú ábrázolása, a pornográfia, továbbá a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése, megjelenítése.”
A budapesti városháza viszont szivárványba borult. Karácsony Gergely a Facebook-oldalán is megemlékezett a nagy eseményről. „Budapest szabad város. Budapest a szerelem városa. Budapest a szabad szerelem városa. Mert Budapest mindenkié!” – írta a főpolgármester, és megosztott egy fotót a Városháza épületére idén is kibiggyesztett szivárványos lobogóról. Deák Dániel szúrta ki és kommentelte a kép alá, hogy nemrég még az ukrán zászló lobogott ott. Ezek szerint az már nem olyan fontos…
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Orientál
2022-06-26 at 19:01
László54 Gondoljál bele akkor bevonulnának hazánkba ismét az antant hatalmasok.
László54
2022-06-25 at 22:47
A mindenkori hatalom gyengeségét bizonyítja az évenként megrendezett köcsög fesztivál! Az hogy Ajföjdi Jobika és hason szőrű buzernyák barátai mikor és hol és kivel magánügy,amennyiben ez kikerül az utcára közbotrány okozás hol van a jog ?! Magán véleményem az összes degenerált buzernyák a jó (k)anyjukat érzékenyítsék, el a kezekkel a gyerekektől!!
Gáspár Anette
2022-06-25 at 17:27
Dezső
2022-06-25 at 13:29
Megtörtént tavasszal.
Közel egy millióan voltunk ott.
Nonvideor
2022-06-25 at 17:25
A K.Bábfesztivál egy előadásában a felnőtt szereplő nyílt színen
szájon csókolta a gyerekszereplőt!
Nonvideor
2022-06-25 at 17:24
És a kecskeméti bábfesztivál?
PG
2022-06-25 at 16:43
Mi az, hogy egyik kereskedelmi TV? Annak nincs neve? Avagy félnek valakiktől akik megfenyegették? Hát van hatóság is!
Különben ehhez a törvényhez sürgősen büntető szankciókat is kell rendelni! Ha egy törvényt büntetlenül meg lehet szegni, akkor meg is fogják szegni, vagyis nem ér semmit. Már ezért is büntetnek, ha nem kapcsolom be a biztonsági övet. Hát akkor ilyen aljas propagandáért miért nem?
navisos
2022-06-25 at 16:24
Minden ilyen abnormalitás magában hordozza saját bukását, csak idő kérdese. Sajnos közben egy csomó ártatlan áldozattal kell számolni.
A természet magától küszöböli ki az élet fenntartásával ellenkező biológiai tartalmat.
Orientál
2022-06-25 at 16:23
ballib Hisztizzél a Karácsony elvtársadéknál ja meg a Gyurcsányodnál ő fel is vonult ezzel a bandátokkal ,részt is vett a balliberális zöld elvtársaitokkal együtt a szopótúrán.
nemzeti
2022-06-25 at 15:40
Nem sokat ér ez a törvény.
Krisz
2022-06-25 at 15:20
Az iskolákban (is) tovább folyik az érzékenyítés. Mivel továbbra is büntethetetlen ez a cselekmény. Van egy üres törvényünk, ami csupán propagandaértékkel bír, semmi mással.
Erről kellene beszélni inkább. Közös ügy.
Theo
2022-06-25 at 14:28
Fejezzük be a hetero kifejezés használatát! Van normális és homoszexuális. Pont.
J.
2022-06-25 at 13:47
Inkább megbüntetni kellene a meztelenkedőket, botrányos viselkedésűeket, hisz gyermekek is láthatják őket!
Egyébként meg bohócok! Szóra sem érdemesek! Magukról állítják ki a bizonyítványukat.
J.
Ungarn über alles !
2022-06-25 at 13:46
nem-e volna legegyszerűbb, ha mindenféle FOS & foskanálison betiltanák a buzi reklámokat ?
ad absurdum : 0-24 h időtartam korláttal
Dezső
2022-06-25 at 13:29
Iszonyatosan kellene már egy igazi “heteroszexuális, kersztény” felvonulást szervezni, közvetlen a prájd után!!!
Ugyanúgy kiabálva, táblázva, hírdetve és előre reklámozva, hogy én ezt vallom és ezért vonulok fel!!!!
A teljesség igénye nélkül!
A múltkor a fészbúk törölt egy bejegyzésemet amelyben le mertem írni, hogy én (született)férfiként a szintén nem “génmódosított” (született)nőket kedvelem!
Nnnnnnaaaaaaa……………
tarcsa
2022-06-25 at 13:02
Most akkor Alföldi Róbert sem mehet sok-sok adófizetői tízmillióért iskolákba érzékenyíteni? Honnan lesz a friss hús? Be kell érnie a “Kék Osztriga Bár (ti-triririri.tri.triri)” felhozatalával? Mérgében még pöszébb lesz és még nagyobb “művész”! Legalábbis szerintük.
J.
2022-06-25 at 12:35
HELYES! Csak így tovább, mindegy hogy ki és hogyan állítja meg őket! Majd megtudjuk előbb utóbb, biztosan nem az RTL vagy az ATV!
J.
L.Márijó
2022-06-25 at 12:07
Azért nem írták meg, hogy melyik csatorna, mert mostanáság a liberális portálok híreit másolják ide be CTRL+C, CTRL+V-vel, az erdeti libsi hírben pedig nem szerepelt, hogy melyik volt az a bátor csatorna. Nulla hozzáadott érték!
(ha tippelnem kéne, akkor az ATV-re voksolnék és ezt akarják eltitkolni a liberálisok)
gyozo2018
2022-06-25 at 12:06
Ha lenne a gyermekvédelmi törvénynek hatása, akkor
a középiskolákból rendőrök vinnék el azokat a
tanárokat, akik a diákokat “érzékenyítő” beszélgetésekkel
nyomorítják!
.
Akkor betiltanák a főiskolákon és egyetemeken a genderfasiszta
módszerek oktatását. A civil szervezeteiket betiltanák,
a vezetőiket büntető bíróság elé állítanák kiskorúak megrontása miatt.
HOGY VAN AZ, HOGY ÚGY KÉT ÉVE A BELVÁROSBAN RENDŐRI BIZTOSÍTÁSSAL MAGUKBÓL KIVETKŐZVE FAJTALANKODTAK A GYEREKEKET VESZÉLYEZTETŐ DEGENERÁLTAK.
.
AKÖZBEN A MAGÁNYOSAN A MICSODÁJÁT MUTOGATÓ MÁSIK IDIÓTÁT
EGY FALKA RENDŐR KERGETTE A MAROS UTCÁN, VÉGIG.
Vízöntő
2022-06-25 at 12:06
Várom azok kommentjét is akik eddig támadták a Kormányt vagy Varga Juditot hiányolva a szankciókat!
Csak rendszerben gondolkozva tudni kell hol keressék azokat. A csatorna jogászai a jelek szerint tudták!
Kamu duma, ne beszéljetek mellé
2022-06-25 at 12:01
Na, ne vicceljünk már!
Ha lenne hatása, akkor ez a genderfasiszta masírozás meg sem történhetne!
HOL A GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNYBŐL A BTK-SZANKCIÓ?????
Kata Erdélyiné
2022-06-25 at 11:59
CsZ. A gondolataim hasonlóak.
CsZ
2022-06-25 at 11:53
Számomra nem érthető, hogy mire kampányolnak, mintha a világon nem lenne nagyobb probléma, hogy ki-kinek a végbelébe mászik.
Persze értem én, hogy a halál kultura része, hogy nehogy harmonia legyen a teremtett világon és megszülessenek az életek és betölthessék azt amiért a világra jöttek.
Ócska sátánista banda. Pusztulásra van itélve ez a lelkiség.
Azzal vigasztalom magam, hogy amikor oriási robbajjal és sok szenvedéssel a szemünk látára kezd összeomlani ez a mocsok akkor cserébe elpusztulum ez az élet ellenes förtelem is cserében
Orientál
2022-06-25 at 11:52
Mert különben vastag büntetést kapott volna.