Pesti Srácok

Máris készülnek a románok az Erdéllyel való egyesülés centenáriumára

Máris készülnek a románok az Erdéllyel való egyesülés centenáriumára

A román kormány törvénytervezet készít a román királyság és Erdély 1918-as egyesülése centenáriumának a megünneplésére - jelentette be hétfőn Gyulafehérváron Vasile Dincu miniszterelnök-helyettes. Hozzátette, a tervezet megteremti annak a lehetőségét, hogy a települések emlékműveket építsenek erre az alkalomra, és minden iskolás eljusson Gyulafehérvárra.

A miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség idézte. Vasile Dancu bejelentette, az évfordulós ünnepségek előkészítésére országos bizottságot hoznak létre, és centenáriumi biztost neveznek ki. Az országos bizottságnak - Dincu szerint - történelmi, kulturális, műemléki és egyéb albizottságai lesznek, amelyek független bíráló bizottságok bevonásával döntenek a hivatalos programokról.

Néhány konkrét oktatási programot is megnevezett. Ezek között kiemelte, három vagy négy év alatt el kell érni, hogy valamennyi romániai középiskolás eljusson Gyulafehérvárra. Hozzátette, infrastruktúrafejlesztésre és bizonyos intézmények létrehozására vagy újralétesítésére vonatkozó kormányprogramok is készülnek az évfordulóra.

PestiSracok facebook image

Vasile Dincu megemlítette, a tervezet megteremti annak a lehetőségét, hogy a települések emlékműveket építsenek erre az alkalomra. Hozzátette, az évfordulóra kétféle kitüntetést is létrehoznak. Ezeket a történelem, az emlékezetpolitika és a kultúra személyiségei, valamint egyes politikai személyiségek kaphatják majd.

Úgy vélte, hogy a készülő törvény meglehetős nagy szabadságot hagy majd a hatóságoknak, az önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek, hogy programokat szervezzenek az eseményre. A kormányfő-helyettes arra is kitért, hogy az évfordulónak nemcsak az emlékezésre kell szorítkoznia, hanem a jövőbeli Románia vízióját is meg kell teremtenie.

Az erdélyi, bánsági és magyarországi románok képviselői 1918. december elsején tartott gyulafehérvári nagygyűlésükön - önrendelkezési jogukra hivatkozva - az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot. Az eseményt a hivatalos román történelemszemlélet a modern román nemzetállam megteremtése pillanatának tekinti. 1990 óta december elsején ünneplik Románia állami ünnepét.

A gyulafehérvári nyilatkozat teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígért a Romániához csatlakozó népeknek. Az erdélyi magyar politikai szervezetek ma is gyakran felróják, hogy Bukarest nem teljesítette az erdélyi románok gyulafehérvári nyilatkozatban megfogalmazott vállalásait.

Forrás: MTI Fotó: tortenelemportal.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?