
Bojár Gábor milliárdos vállalkozó, a Graphisoft alapítója előbb anyagilag támogatta Márki-Zay Pétert majd „elfogadta” az immár közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt felkérését az „árnyékkormányába” – számol be a baloldali oligarcha ATV Híradónak adott interjúja alapján az atv.hu.
Interjút készített Bojár Gáborral, a Graphisoft alapítójával az ATV Híradó. Bojár is Márki-Zay Péter szakértői csapatát erősíti, a gazdaságpolitikai területért felelős.
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója az ATV számára nyilatkozva azt mondta: bár támogatja Márki-Zay Pétert, mint az ellenzék közös jelöltjét, nem a miniszterelnök-jelölt iránt érzett szimpátiája miatt vállalta el a feladatot, hanem azért, mert úgy érezte, ezzel segíteni tud az országon. Emlékeztetett, hogy vállalt már hasonló szerepet Dobrev Klára mellett is.
A tanácsadóknak nem az a feladatuk, hogy nyilvánosságra hozzák a saját tanácsaikat, ezeket politikailag kell majd értékelni és majd a politikai vezetők fognak ebből kialakítani egy kormányprogramot
– vélekedett. A gazdasági programért felelős csapat egyébként egy bővebb 40 fős csoportból és egy szűkebb 14 fősből áll, azt azonban, hogy név szerint kik alkotják őket, Bojár nem árulta el. Úgy érezte, Márki-Zay Péter döntése, hogy kiket szeretne nyilvánosan is megemlíteni. Arra a kérdésre, hogy lenne-e gazdasági miniszter, határozott nemmel válaszolt.
Nem akarok miniszter lenni, szó sincs arról. (…) Nem tudnám vállalni, én erre nem vagyok alkalmas. Egészen más tudása kell lennie egy miniszternek
– fogalmazott. Azt is elárulta, hogy anyagilag is támogatta már a miniszterelnök-jelöltet.
Én úgy érzem, hogy egy jómódú polgárnak állampolgári kötelessége támogatni azokat a politikai formációkat, amelynek az értékrendjével egyetért
– vélekedett. Azt mondta, hogy „lehetőségeihez képest egy kisebb összeggel”, 1-2 millióval segítette Márki-Zayt időnként, de még azelőtt, hogy miniszterelnök-jelölt lett, és nem azért csak ennyivel, mert takarékoskodni akar, hanem azért, mert nem szeretné, hogy bármilyen párt tőle függjön – írja a portál.
Forrás: atv.hu; Fotó: Márki-Zay Péter Facebook-oldala
K
2021-11-17 at 10:57
A szavazó ne is remélje hogy a liberálius ellenzék az ő érdekeit képviselné, mert a liberális ellenzék a Bojár Gáborhoz és Bige lászlóhoz hasonló milliárdosokat támogat, és Brüsszelt ahova árulkodni járnak.
K
2021-11-17 at 10:42
Bojár Gábor és Bige lászló jelenlegi ellenzéknek adott pénzügyi támogatásai garantálják a teljes totális korrupciót és csalást abban az esetben ha az ellenzék győzne.
Nem szabad hagyi a moslékkoalíciót győzni, a FIDESZ-re kelle szavazni.
Márky-zaj és a liberális ellenzék nem a lakosságot képviseli, hanem a milliárdosokat és brüsszelt, nem szabad rájuk szavazni.
moliere
2021-11-16 at 22:28
Ez a baj a baloldallal. márkizajjal is. Hogy annyi agya van, mint a cseka talinnak, vagy a szabó tímeának. Meg a többinek. Némi előny, hogy pszichopata, és így az érzelmek nélkül kicsit könnyebben forog az a két agysejtje.
Választást akar nyerni úgy, hogy éppen egész Európa felpörgette a migráció-ellenességet a csúcsra, mert ugye most Putyint akarják vele besározni 😀
Erre ez a sötét fasz mit ugat? Kellenek a migránsok!
Az Európai gáz- és villanyhisztéria tetején a kormány megoldja, hogy minket ez ne érintsen legalább az idén, jövőre meg majd meglátjuk, az jövőre lesz.
Erre ez a sötét fasz mit ugat? Szabad áras gáz kell, meg kell szoknia a magyar lakosságnak, hogy minden télen kimelleszti a rezsi, mert ez a természetes.
.
Én tudom, hogy a média 80%-a őt fogja tolni, az EU tagok döntő többsége is dob bele, szaros george is őt tolja, hisz az ő kutyája, és az amerikai külügy – ha nem lesz nagyobb baja ennél tízszer – szintén mindent megpróbál. Csalások várhatók, erőszak várható, nemzetközi médiakampány tuti, megszólal Amerika Kapitánytól Naszreddin Hodzsáig mindenki Hollywoodban, de talán még Radzsiv Kolompar és Aisa Lakatos Bollywoodból is. Hogy “Győz a szeretet, Orbán!” meg hasonló végkövetkeztetéseket. És ez nem is vicc, nem is teljesen esélytelenek, mert a kulcsesélyük az, hogy itt LEGALÁBB annyi hülyebaromállat ember van, mint mondjuk Olaszországban, vagy hasonló lenézett nyugati országban. Csakhogy a gyurcsifercsi háromszor hozta a kétharmadot ajándékba. Vajh megteszi-e negyedszer is? -vagy csaj ráadásként intéz egy stabil 55%-ot?
Mert azért Orbán mint brand az átlag nem Fideszfan körében “fárad”. Az új majom meg szépen befut a választásokig mindenki agyába. (Na ez már önmagában hazugság, hogy “mindenki agya”. 😀 )
odu
2021-11-16 at 21:33
Ezek a jónépek már most /virtuálisan/ nyalogatják a tejfölös köcsögöt, pedig még meg sem kapták, de sok tejfölt sejtenek benne.A “támogató” ki is mondja, hülye lenne az előtérben nyűgös ellenzékiek, riporterek stb. előtt minisztereskedni, ö a háttérben a támogatás bérét akarja besöpörni tanácsadó-vállalkozó kombóba.Tiszta Bp volt vagy még létező városházi? leosztás.
Királytigris
2021-11-16 at 21:28
tarcsa!
Jó az észrevételed.
Mind csirkefogó, meg külföldön kiképzett ügynök.
KORMÁNY, 2/3! KAPÁS VAN!
2021-11-16 at 20:36
MZP úgy “küzdene” ellenük, hogy kinyalja a seggüket.
Viszont:
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2021/11/bige-laszlo-megfenyegette-a-magyar-gazdakat?utm_source=www.borsonline.hu&utm_medium=referral&utm_campaign=ott_a_04
.
És akkor ilyen gengszterek Putyin alatt mentek szépen Szibériáéba gatyát varrni.
Gottwald Zsolt
2021-11-16 at 18:41
Vicces, amikor ellenzéki szimpatizànsok ujra meg ujra mészàrosoznak, meg oligarchàznak, meg tolvajfideszeznek!
Az hogy ez az igazi tolvaj, rablo, hazaàrulo balliberàlis banda öket teljesen àtb@ssza,azt fel sem fogjàk.
TalEle
2021-11-16 at 18:29
Mi ez, ha nem korrupció a legmagasabb fokon? A korrupció jelentése: megvesztegetés, jogosulatlan előny szerzése érdekében. Bige azért fizet a szélhámos, Soros stróman Márki-Zaynak, hogy annak megválasztása esetén jogosulatlan előnyre – pl. az ellene indított büntető eljárás megszüntetésére – tegyen szert… (Ja, a szélhámos, közben eljátssza az európai korrupció ellenes ügyészségért hörgő „tisztakezű”, egyszerű honpolgárt…) Tiltott pártfinanszírozás, választások befolyásolása, stb. hogy van ilyenkor? Nincs itt dolga, például, az ügyészségnek vagy NAV-nak?
Lel
2021-11-16 at 17:59
bárki zaj!!! egy zseniális szélhámos vagy!!! ilyen tudással,erényekkel,titulusokkal min franciában (vagy a francban),kellene miniszterelnöknek lenned, minek pazarolod el a zsenialitásodat erre a kis országra!!! te makront játszva legyőzöd,egy jó tanács, ott van karier számodra, ha sikeres leszel akkor meg jöhet az USA-álmos dzsó!!! merj kicsit álmodni!!!
Tyukodi pajtás
2021-11-16 at 17:59
MakiZaj legfőbb fegyvere, hogy szemrebbenés nélkül vádol azzal mást, amit ő csinál. Ez egyébiránt a sátánizmus jellemzője.
Kovács Nóra
2021-11-16 at 17:38
tarcsa hsz-re 10 pont!:-)
Irene
2021-11-16 at 17:35
Ezek úgy szervezkednek, mintha már a bársonyszékben ülnének! Remélem ez csak akkor lesz, ha a WC-jüket bársonnyal borítják! Arra még futja a “támogatók” pénzéből
PG
2021-11-16 at 17:30
Ez a magyar Csaucseszku (MZP) beteges fantáziájára vall, hogy mindennek meg kell emelni az árát, mert neki telik rá, a többiek, a szegényebb sorsú emberek meg dögöljenek meg, vagy fizessenek rengeteget. Ez ám a dölyfösség! Aki nem lopta össze magát és nem támogatják a korábbi tolvajok sem, az szerintük nem is ember.
Hát ami azt illeti, “madarat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni”. Vagyis az őt “támogató” milliárdosok sem különbek MZP-nél, sőt lehet, hogy ők is verik a gyerekeiket, úgy mint MZP.
Simon Gábor
2021-11-16 at 17:28
Hazudozás, lopás, trükközés mutyizas,semmit nem csinálás ezek a baloldali értékek?? Ezt kötelesség támogatni?? Bruhaha!
tarcsa
2021-11-16 at 17:27
Na mármost! Begyűjtött Romániából egy magyar származásút. Itthonról egy vörös-tengerész gyalogost. Cseh Katalinék felől megvan a jugoszláv vérvonal is. Hazai gazdája biztosítja a bolgár szálat. Ő maga családostól kanadai állampolgár. Na basszus! Szép világ elé néznénk. Csak azt kérdezném, van ezek között magyar is? Tudják, olyan igazi. Olyan, aki nem alkoholista, nem elmebeteg és nem szolgált Afganisztánban sem. Aki ezt az országot hazájának tekinti. Csak ezt! De azt hiszem a magyarokba szorult annyi ész, hogy ezt a bandát örökre eltakarítsák.
Orientál
2021-11-16 at 17:22
Márki-Zay elkezdene mindent hamisíttatni – márkás ruhákat is -Bige elvtársával ,Gyurcsányék ott folytatnák a hazudozásaikat hamis állításaikat nekünk ahol lényegében 2010 után abba se hagyták – elvtársaikkal együtt , és ez nem csak Soroséknak de az eu-s von der Leyenéknek is tetszene.
ERZSI
2021-11-16 at 17:14
Ezeknek az oligarcháknak sok vaj lehet a fülüknél, ha ilyen emberekkel szövetkeznek mint, ez a Zajos ember!
Poppy
2021-11-16 at 17:12
Mész te b..pi..a. Ennyi görény a földön nincs mint a komcsiknál. A lóf..szt nektek.
Judit
2021-11-16 at 17:10
Ez a marski-zaj ragad a mocsoktól, csakis ez a banda képes arra hogy ilyen
bűntől mocskos bandától kérjen segítséget.!!! Sötét lelkű képződmény.!!!
Ez nem magyar.!!! Ez az amerikai–kanadai szekta söpredéke.!!!
Királytigris
2021-11-16 at 17:08
Makiszarkám!
Tapasztaltuk már, hogy az ilyen fajta milliárdosok, amikor a saját vagyont kellett gyarapítani, igen eredményesek voltak. Viszont amikor állami vezetői posztba kerültek, veszteséget veszteségre halmoztak, maj államcsődbe vitték az országot.
Csak, hogy tudjad, hogy mitől döglik a légy!
túródóra
2021-11-16 at 17:06
Ez a szemét sátánfajzat képes lenne tönkre vágni 9 millió ember életét. Neki jól megy ,a többi meg dögöljön meg . Csak a sátánfajzatnak jól menjen a megélhetés.
accept
2021-11-16 at 17:03
A Soros zsoldos Globalista Brüsszelben megígérte A soros SS zsoldos mafiának, hogy Illegalis “KVOTA” hordák “új magyar hazafikat” fog tömegesen betelepíteni!Végre a magyar agyhalott is élvezheti a kvota szolidaritás és másodrangú csicskás rabszolga életet!Ha ha nyerne a soros zsoldos bolsevik-globalista!MZP fake populista a zéró-iQ szerényeknek!
Pontosan tudja,hogy csak ez a “naiv buta ostoba balkán birkák(fehérje halmaz) szavaznak rá meg az Apro villa bulgár klánra!