bojár gábor
Karácsonyék az adófizetőkön vernék le, hogy a milliárdos "vörös báró" telke többet érjen
Karácsony Gergely főpolgármester néhány napja büszkén jelentette be, hogy a Fővárosi Önkormányzat, mint tulajdonos beáll abba a perbe, amelyet a másik tulajdonos, a Graphisoft Park Zrt. indított meg a magyar állammal szemben az Óbudai Gázgyár területén történt szennyezés semlegesítésének és rekultivációjának elmaradása miatt. A terület kármentesítésének kérdése nem számít újdonságnak, amely kötelezettség az MVM Next Zrt.-t, vagyis az államot terhelné. Az MVM közölte is, hogy szakmai alapokon fekvő tájékoztatást fog adni a nyilvánosságnak az ügyben. Az újdonság sokkal inkább az, hogy Karácsonyéknak miért vált éppen most fontossá a terület méregtelenítése, és hogy kik a valódi szereplői ennek az ügynek, akikről a baloldali média hallgat.Ennek az ismert milliárdosnak a támogatását kérte Magyar Péter, meg is kapta
Elismerte Bojár Gábor Graphisoft-alapító a Media1-nek, hogy anyagilag támogatja a Tisza Pártot. Az üzletember a lapnak elküldött válaszában azt írta, bár nem ért mindenben egyet Magyar Péterrel, úgy látja, hogy neki nagyobb esélye van a Fidesz hatalmának megrendítésére, mint bárki másnak - írja a 24.hu.Hont András keményen beszólt a Huxitot deliráló baloldali milliárdosnak
Bojár Gábor a baloldal állandó mecénásaként ismert milliárdos a napokban egy publicisztikájában arról értekezett, hogy az Orbán-kormány a Huxit, vagyis az Európai Unió elhagyása felé kormányozza az országot. Erre reagálva Hont András hívta fel a nyilvánosság figyelmét, hogy Bojár legkevesebb fél évtizede riogat az alaptalan vádakkal.Márki-Zay tanácsadója megmondta a tutit: nem lesz áfacsökkentés, de a középosztályt adóemeléssel sarcolnák
Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt gazdasági tanácsadója egy interjúban elszólta magát: kiderült, hogy a naponta hangoztatott ígéreteikkel ellentétben nem lesz a közös programban áfacsökkentés. Bojár Gábor a Szabad Európának nyilatkozva azt is elmondta, hogy nagyobb terhet rónának a középosztályra: megemelnék a közepes keresetűek jövedelemadó-kulcsát – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Márki-Zay az önmegtartóztatás mellett kampányol, miközben milliárdosok védik a hátát
Márki-Zay Péter milliárdos vállalkozók és oligarchák támogatását élvezi, miközben a visszafogott életről prédikál és az önmegtartóztatásról. Egyikük ráadásul az a Bojár Gábor, aki alapítója a 99 Mozgalomnak, amelynek célja a kiváltságos kevesek 1 százalékának trónfosztása a 99 százaléknyi többség javára és érdekében. Ehhez képest Márki-Zay – aki állítása szerint belépett a mozgalomba – most a benzin árának befagyasztását támadta, illetve helyette szerénységre intve kisebb autók vásárlását javasolta.Márki-Zay úgy küzdene oligarchák ellen, hogy milliárdos támogatójára bízná a magyar gazdaság jövőjét
Bojár Gábor milliárdos vállalkozó, a Graphisoft alapítója előbb anyagilag támogatta Márki-Zay Pétert majd „elfogadta” az immár közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt felkérését az „árnyékkormányába” – számol be a baloldali oligarcha ATV Híradónak adott interjúja alapján az atv.hu.Bojár Gábor azt vizionálja: ha veszélybe kerül Orbán hatalma, elindulnak a fekete autók
A Graphisoft alapítója szerint tragédia a tehetséges kutatók kivándorlása, a hatalom pedig szétveri az oktatást, mert a képzetlen tömeget könnyebb irányítani. A Népszavának adott interjút a hvg.hu szemlézte.Bojár, a csalódott Momentum-finanszírozó szerint "az ördöggel is érdemes összefogni a kormányváltásért"
Bojár Gábor szerint 2020-ban, Trianon százéves évfordulóján akár fegyveres konfliktust is provokálhat a kormány a szomszédos országokkal, de nem csak ezért kell minden esélyt megragadni a kormányváltásra. A Graphisoft alapítója Simicska tévéjében beszélt legújabb víziójáról, bár az üzletember az utóbbi időben többször is szerepelt a hírekben: elismerte, hogy pénzzel támogatja a Momentumot, majd azt mondta, nagyobb összeggel is támogatna egy Orbán-ellenes összefogást, végül aztán csalódott a Momentumban, mert nem akarnak összefogni a kormánybuktatásért- írja a 444.Nem hisz már a Momentumban a legnagyobb mikroadományozója
Bojár Gábor fizikus-üzletember az arcát felvállalva, nyíltan támogat ellenzéki politikai érdekeltségeket, amivel azt is kivívta, hogy családias, együttbólogatós interjút adhasson a függetlennek mondott ellenzéki médiának. A vállalkozó elmondta, hogy csalódott a Momentumban, az MSZP-ben már nem hisz, Macronban és az európai szuperállamban viszont annál inkább.Ajánljuk még