Pesti Srácok

Bojár, a csalódott Momentum-finanszírozó szerint "az ördöggel is érdemes összefogni a kormányváltásért"

Bojár, a csalódott Momentum-finanszírozó szerint "az ördöggel is érdemes összefogni a kormányváltásért"

Bojár Gábor szerint 2020-ban, Trianon százéves évfordulóján akár fegyveres konfliktust is provokálhat a kormány a szomszédos országokkal, de nem csak ezért kell minden esélyt megragadni a kormányváltásra. A Graphisoft alapítója Simicska tévéjében beszélt legújabb víziójáról, bár az üzletember az utóbbi időben többször is szerepelt a hírekben: elismerte, hogy pénzzel támogatja a Momentumot, majd azt mondta, nagyobb összeggel is támogatna egy Orbán-ellenes összefogást, végül aztán csalódott a Momentumban, mert nem akarnak összefogni a kormánybuktatásért- írja a 444.

Bojár a

Hír televízió Egyenesen című műsorában

fejtette ki arról a véleményét, hogy "a legkisebb esélyt is meg kell ragadni a kormányváltásra, olyan mértékű fenyegetést jelent a Fidesz hatalmon maradása.” Bojár hangsúlyozta azt is: eddig csak azt gondolta, az EU-ból való kilépés lehet a tét, de most, hogy a miniszterelnök már nyíltan támogatja a garázdaságot, már súlyosabb dolgokról van szó. Bojár még attól is tart, hogy Orbán Viktor állandó ellenség keresésében

Véleménye szerint nem kizárt, hogy

PestiSracok facebook image

Nem feltétlenül háborút, de helyi konfliktusokat elképzelhetőnek tart. Szerinte az állandó ellenségkép-keresést nem lehet tovább fokozni anélkül, hogy ne válna veszélyessé - összegzi az elhangzottakat a 444. Bojár úgy véli: az ellenzéki pártoknak történelmi felelősségük van.

mondta Bojár,

aki szerint az ördöggel is érdemes most összefogni.

– mondta. PS/

444.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.