Pesti Srácok

Márki-Zaynál taszítóbb baloldali kevés akad – ez lehet a fő fegyverünk

Márki-Zaynál taszítóbb baloldali kevés akad – ez lehet a fő fegyverünk

Próbáljuk megfejteni Márki-Zay Pétert. A feladat nem könnyű, egyesek úgy is gondolhatják, hogy teljesíthetetlen, de tegyünk vele egy próbát. Mert ha a figurát megfejtjük, akkor eggyel közelebb juthatunk ahhoz is, hogy hathatós ellenszert találjunk vele szemben. Ez persze egy újabb vitás kérdés. Hiszen a csávó legnagyobb ellensége saját maga, legalábbis egyértelműen így tűnik. Újabb és újabb kijelentéseivel saját maga alatt vágja a fát, mindenkit, mindenhol megsért, kínos csendbe burkolózott az ellenzéki oldal is. Felemásan, persze, kiállnak mellette, de talán már ők is érzik, hogy ez nem a legjobb ötletek egyike volt.

Feri, miért tetted ezt velünk? – kérdezhetik újra és újra. A probléma ott válik nehezebbé, ha felismerjük, hogy a megrögzött baloldali szavazók pontosan úgy vannak a voksolás kérdésével, mint mi. Magyarán – és ezzel nem mondok újat – egy bomló lótetem is vonzóbb alternatíva nekünk, patriótáknak, mint leszavazni a baloldalra. Nyilvánvaló és érthető okai vannak ennek, nem is érdemes tovább részletezni. Hát el tudtok bármi olyan tényezőt, eseményt képzelni, ami arra vezetne titeket, hogy 2022-ben ne a kormánypártokra szavazzatok? Történhetne bármilyen botrány, ügy, kiábrándulás és egyebek, amelyek miatt azt mondanátok, na jó, eddig tartott a bizalom, akkor most jöjjön Petike? Ugye, hogy nem?

És ezzel a másik oldal törzsszavazói pontosan ugyanígy vannak. Nekik bármi, szó szerint bármi jobb, mint Orbán. Legyen dögvész és éhínség, vonuljanak be nagyhatalmak csapatai – mondjuk annak amúgy is örülnének –, legyen IMF-karám, ugyanakkor 7. havi nyugdíj sem, teljesen mindegy. Ne Orbán, ennyi a jelszó. Amikor ők nézik majd a szavazólapot, akkor csak azt keresik majd, hol van Orbán, hogy a másik rubrikába ikszelhessenek. Bárkire, bármikor. És ezzel milliók így vannak, ne áltassuk magunkat. Mint ahogy a saját oldalunkon is milliók helyezkednek el, a fentebbi logika alapján. Bár nekünk igazunk is van, de ez ebben a tekintetben teljesen mindegy. A megoldás kulcsa tehát az úgynevezett semleges szavazók világa. Ezzel sem mondok újdonságot, hiszen a választásokat alapesetben nem a törzstáborok, hanem a hirtelen, talán semmiből, de mindenesetre nem kimódolt világnézettel bírók döntik el. Akik azt nézik, hogyan élnek, mennyit keresnek, milyen ellátást kapnak és így tovább. Ha úgy érzik, jobban, mint a legutóbbi választáskor, akkor a hatalomban lévőket támogatják, tekintet nélkül annak a hatalomnak a színére. Ha pedig az a benyomásuk, hogy rosszabb, mint 4 évvel ezelőtt, leszavaznak az aktuális ellenzékre – tekintet nélkül az ellenzék színére.

Márki-Zay Pétert tehát semmilyen módon és eszközzel nem tudjuk legyalulni a megrögzött balosok szemében. Lehet, hogy utálják, megvetik, elzárkóznak tőle, de rá szavaznak. Ez olyan világos, mint a Nap. A nagy kérdés az, hogy mindazok, akik napjaikat nem véleménybuborékokban töltik, akik nem Telexet és Origót olvasnak, nem Pesti TV-t és ATV-t néznek, nem politikai tartalmakat fogyasztanak a közösségi oldalakon, akik magasról lesznek az LMBTQ-lobbi veszélyeire, a migránskérdésre, de a woke-kultúrára is, na, hogy ők mit gondolnak. Mert alsó hangon ilyen emberekből is több százezer ott lesz 2022-ben az urnáknál. Rájuk milyen hatást tesz Márki-Zay? Nem akarom saját magunkat jóhiszeműen elringatni a bizakodásban, de úgy látom és érzem, hogy nekik sok jót nem tud mondani Márki-Zay. Kandeláber Péter fixa ideája ugyanis az, hogy úgynevezett csalódott fideszesek voksaival nyerheti meg a választást, ezért bizonyos tekintetben jobbról próbálja előzni a Fideszt. Gondoljunk csak arra, hogy szerinte a Fidesz pont, hogy bevándorláspárti; értsd, még rosszabb is, mint gondolták, hogy tele van homoszexuálisokkal; értsd, a homoszexualitás rossz, és így tovább, és így tovább.

PestiSracok facebook image

Ámde én nem látom magam előtt, ahogy tömegével léteznének olyan fideszesek, akiknek szinte minden megfelel a mostani világban, viszont bizonyos indokok miatt ők Gyurcsánnyal szeretnék folytatni. Biztos előfordulnak, vannak nekünk Bod Péter Ákosaink, Mellár Tamásaink és Pálinkás Józsefeink is, de hogy ez tömeges lenne? Újra és újra leírom, hogy a balos szavazóknak egyébként ez is mindegy. Ők csont nélkül benyelték a Jobbik szövetségessé avanzsálását, majd akkor pont egy elmebeteg holdkóros baromságain dobja le az agyuk az ékszíjat? A bizonytalanokat viszont nem hiszem, nem gondolom, hogy kifacsart, kamu jobboldalisággal meg lehet szólítani. Nem hiszem, mert a Fidesznek sem megy, hogy ugyanezt őszintén kommunikálva megtegye ezzel a csoporttal. Egyszerűen akadnak olyanok, akiknek nem létezik nagyon kimódolt politikai alapállása.

Márki-Zay Péter szimpatikusságával pedig igencsak nagy bajok vannak. Mondhatnám inkább antipatikusságnak is, sokkal találóbb volna. Mert a figura – és itt térek vissza a csávó elemzéséhez – taszító. Nyilván munkál bennem egy jobboldali buborék adta ellenérzés, de ha ettől elvonatkoztatok, és el tudok, akkor sem marad más, mint egy nárcisztikus, vátesztudatos, önmaga kiválasztottságáról végletekig meggyőződött, komplexusos ember. Ez semlegesen nézve sem vonzó. Karácsony Gergely pontosan ezért lehetett volna sokkal veszélyesebb. Mert mamlasz és tunya, de nem taszító, első látásra nem ellenszenves, a sokat emlegetett semleges szavazó pedig ennél sokkal tovább nem néz. Karácsonyt nem véletlenül építgették éveken keresztül, mert a megbízók is látták benne a lehetőséget. Azt a lehetőséget, amit azóta sikeresen legyalultunk, de az ötlet nem volt rossz. Márki-Zay Péter legnagyobb ellensége nem a Fidesz vagy a kormánymédia, hanem saját maga. Egyébként is, de főleg és alapvetően, ami a választási sikerességét illeti. Mert ez a kiválasztottság tudat egyrészt taszítja azokat, akiket taszított az SZDSZ, másrészt a retorikája, amiket és ahogy mondja, taszítja a bizonytalanokat.

Persze, simán benne van, hogy nem látom jól. Elképzelhető, hogy tévedek. Ki tudja, az is elképzelhető, hiszen nagyon szoros lesz, hogy Márki-Zay megnyeri a választásokat. De szeretnék abban hinni, hogy ezzel az arcéllel 2022 Magyarországán nem lehet győzni.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.