Pesti Srácok

Mikor mond igazat Soros?

Mikor mond igazat Soros?
A „védjük meg Sorost a fasiszta magyaroktól” játékba tegnap szóvivője útján beszállt maga a spekuláns is. Michael Vachon szívszorító levélben idézte fel azt az időt, amikor gazdája a „nácik elől bujkált Budapesten”. Érdekes történet…„Leszálló sötétség” címen kaptak levelet tegnap a jobb emberek világszerte. Ők egy különleges kaszt tagjai: Soros György barátai és kollégái.Az emaileket a milliárdos spekuláns szóvivője, tanácsadója és jobbkeze, Michael Vachon írta alá, de feladóként Magának a Gazdának neve szerepel. Az ilyen leveleket még a „jobb emberek” is remegő kézzel olvassák el, hát még mi, egyszerű halandók.

Már az írás eleje is baljóslatú: Európa szívében ismét felütötte fejét a gonosz, Magyarországon ugyanis a friss kormánykampány „Európa legsötétebb korszakait” idézi. A bizonyíték: egy Sorost bíráló plakátra valaki azt írta: „büdös zsidó”.

PestiSracok facebook image

A képet mellékelik, a barna mocsok szinte az ajtókon dörömböl. (Ez ügyben egy apró megjegyzés: a hazai libbal média jelesei igazán fotózhatnának vagy kreálhatnának végre néhány újabb zsidózós plakátot, kissé unalmas, hogy ugyanaz jelenik meg mindenhol.)

Aki eddig nem értette volna, annak - bármennyire is barát és kolléga -, a szájába rágják: a magyar kormány antiszemita kampányt folytat! S ki ellen? Nem úgy általában, maga Soros György ellen! E szent ember ellen, aki – mint a levélben áll - „a holokauszt túlélőjeként, aki a nácik elől bujkált Budapesten, később pedig maga is menekült volt, első kézből tudja, milyen halálos veszélyben lenni”.

S itt most álljunk meg egy pillanatra! Ezt a levelet Soros nyilvánvalóan látta. Szellemileg is friss, hiszen milyen okosakat mondott Brüsszelben. A memóriája viszont a jelek szerint erősen szelektív. Ez persze egy idős embernél bocsánatos bűn. Mindenképp az, ha unokáinak regél, de nem az, ha „világmegváltó” tervei vannak. S végképp nem az, ha az érvrendszerét a fasizmus rettenetére építi fel.

Tehát nézzük, miképp emlékezett vissza Soros aCBS-nek adott interjújában arra, hogy 1944-ben Budapesten „a nácik elől bujkált”. Idézzük a riportot: „Ebben az időben, az ő gazdag és jó kapcsolatokkal rendelkező, budapesti ügyvéd édesapja hamis papírokkal látta el fiát, majd átköltöztette őt egy keresztény férfihoz, hogy ott annak keresztfiaként lakjon. Soros György pedig ezt követően segített a neki szállást adó férfi munkájában is, ami a zsidó vagyonok elkobzásában való részvételt jelentette, miközben magyarországi zsidó polgárok százezreit eljárás alá vonták, vagy éppen deportálták Németországba”.

Steve Kroft sztárújságíró ezután megkérdezte Sorost, hogy nem volt-e nehéz neki ezt pszichésen elviselnie, illetve hogy később érzett-e megbánást azért, mert zsidó honfitársainak a vagyonelkobzásában vett részt? Soros egyértelmű nemmel válaszolt, hozzátéve, hogy ő ezzel pont úgy volt, mint ma a piacokkal, azaz: „Ha nem én, akkor más tette volna meg, tehát semmi értelme nem lett volna annak, hogy ne tegyem meg. Nekem emiatt nem volt bűntudatom”.

A rémkorszakkal kapcsolatban Soros megjegyez még valamit: „Ennek pénzügyi menedzseri karrieremben is nagy jelentősége volt”.

Hát tessék értelmezni…

Az érzelemdús történelemóra után aztán a levélből kiderül, mivel van Sorosnak igazán baja: a magyar migráns-politikával. Az természetesen hazugság, hogy a milliárdos egymillió bevándorlót importálna Európába. Ez csak Orbán Viktor gonosz fantazmagóriája.

A jó Soros szerint ugyanis Európának csak – teljes összhangban az európai mainstream értékekkel – „több százezer, teljesen átvilágított menekültet kellene befogadnia”. Ez kétségkívül a világtörténelem egyik legkreatívabb cáfolata… Ja, és a „teljes átvilágítás", azaz a migránsok rostlását és osztályzását - hasznot hajtó képességük alapján - nyilván a Soros „ösztönözte" új uniós menekültügyi ügynökség végezné.

Végezetül a levél megkér mindenkit, hogy vigye hírét a világban annak, ami Magyarországon történik. Ez magának George-nak az óhaja!Mást én se kérhetek a Kedves Olvasótól.

Fotó: ru.sott.net

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.