Pesti Srácok

Gyurcsány felzabálja a szocikat!

Gyurcsány felzabálja a szocikat!
A szocialisták mégis hajlandóak helyet adni Gyurcsánynak a közös listán. A „demokratikus ellenzék” napról napra rekordot dönt a „ki a szánalmasabb” versenyben, már hatalomra sem vágynak, csak az újabb jól fizető parlamenti semmittevésért mennek ölre. Arról, hogy mit tennének az országért, már szó sem esik. Miért nem hagyjuk őket a fenébe?

„Az MSZP nyitott azokra a tárgyalásokra, amelyek Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök választási listán való szerepléséről szólnak” - írja Molnár Gyula pártelnök közleményében. Az MSZP vezetője szerint „a DK elnöke akkor lehet rajta a közös ellenzéki listán, ha azzal az arra meghívott hat párt is egyetért”.

Gyurcsány ezt olvasva alighanem önelégülten felröhögött.Újra és sokadszorra átverte ezeket a kölyköket, a libbal demokrácia-játékban még mindig ő a király. Egy Botka szórakozik vele? Más a szint, hiába nőtt magasra a szegedi fiú, politikailag mindössze egy szerencsétlen melák.
PestiSracok facebook image
Józsi csepeli boltos a hírt hallva nem kacagott fel, Gyurcsányra, a „demokratikus ellenzékre” gondolva ez már nem ment neki. Most is egy megrohadt krumplit vágott inkább a konyhai kukába, az ehetetlenül büdös burgonyáról valahogy a fenti urakra asszociált. Meg arra, hogy mennyi szemetet akarnak rásózni ebben a világban.

Józsi éppen paprikás krumplit készült főzni, ami sajnos pucolással járt. Előbbit imádta, utóbbi viszont sorkatonai szolgálata óta mérsékelten szórakoztatta. Gondolta, hallgat közben legalább rádiót, ott csak szól valami érdekes - így értesült a szocialisták újabb „értékelvű” politikai ajánlatáról.

Ekkor lekapcsolta a rádiót, és elmélázott azon, hogy az „ellenzéki összefogásnál” vajon mi untatja jobban a magyar közéletben? Mi az, ami még érdektelenebb? Mi az, aminek még ennél is kevesebb köze van az emberek mindennapos gondjaihoz?A teljesség igénye nélkül listázott.Egy: Botka László „Fizessenek a gazdagok” című multivédő programja.Kettő: Molnár Gyula és Hiller István már eleve elárulta-e Botka Lászlót Gyurcsánynak, vagy ez csak menet közben jött?Három: Ki, kit, hányszor és milyen körülmények között szúrt már hátba a „demokratikus oldalon”?Négy: Gyurcsány vajon megtalálja-e valaha plagizált diplomamunkájának eredetijét? S ott lesz-e a szakdolgozat mellett a hónapok óta ígért, Orbánt lejárató, „egymillió eurót” érő titkos dokumentum?Öt: Gulyás Márton választási rendszerének részletei.Hat: Kálmán Olga vagy Bolgár György tudna-e spontánabb kérdést feltenni Soros Györgynek?Hét: Vona Gábor a fiúkat, a lányokat, a kiskutyákat és kismacskákat szereti-e jobban, és mennyire vonzódik a répatortához?Nyolc: Szociálisan érzékeny zöldpolitika a XXI. században, amely mindenkinek biztosítja a gender-semleges mellékhelységek használatát.Kilenc: Berki Krisztián látta-e már Hajdú Pétert Karácsony Gergellyel pogózni? És egyáltalán, miért kell neki akárcsak tudni is Berki Krisztián, Hajdú Péter és Karácsony Gergely létezéséről?Tíz: Ki tud jobban duzzogni Szél Bernadettnél?Tizenegy: Hány Momentum-tag kell egy tornaóra bojkottálásához?Tizenkettő: A római parti mobilgát elrejti-e a paksi bővítést a debreceni egyetemre látogató Putyin elől, akitől nem hajlandó elhatárolódni a felcsúti kisvasút másod-masinisztája?Tizenhárom: Ujhelyi István vagy Szanyi Tibor tudja-e laboratóriumi körülmények között többször elmondani három unicumnyi idő alatt a „Szeretünk Európai Unió, utálunk Orbán Viktor” szóösszetételt?Tizenhárom plusz egy… Hát az nincs. A paprikás krumpli készítése nem totó-szelvény, pláne nem ellenzéki összefogás. Azzal nem viccel az ember.Józsi csepeli boltos hagymát, paradicsomot és paprikát szelt, burgonyát főzött, kolbászt ízlelt. A hülyeségből mára ennyi elég volt. Ha Gyurcsány felzabálja a szocikat, gusztusa rajta. A valósághoz, az emberek mindennapjaihoz az ő „demokratikus hullarablásuknak” semmi köze!De kit is érdekel? – összegzett Józsi, csepeli boltos. Egy biztos: a paprikás krumpli. Ahhoz nem nyúl „demokrata ellenzéki”, mert le lesz törve a keze!Nem csak elméletileg!Úgy politikailag is!

Fotó: mno.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.