Simicska Lajos milliárdos vállalkozó legújabb ámokfutására nehéz szavakat találni, okokat kutatni is egyre inkább a mentálhigiéné és pszichológia tudorainak érdemes. Mi inkább annak néztünk utána, hogy milyen lehet közvetlen környezete tagjának lenni. Mondjuk egy zakónak.Egy milliárdos zakója nem lehet akárki, arra születni kell. Valamelyik olasz vagy francia divatházban, de legalábbis jobb mesterszabónál. Egy milliárdos zakója ezért ad magára, elvárja, hogy méltóságának megfelelően viszonyuljanak hozzá.Simicska Lajos zakója ezért erősen meglepődött, amikor kedd hajnalban hazatérve gazdája a „na, jól összemocskoltad magad, baszd meg, geci” szavakkal vágta a sarokba. A derék felöltő magától sohasem használt volna ilyen kifejezéseket, nem így nevelték, de kivételesen helyénvalónak tartotta, hogy szó szerint idézze tulajdonosát.
A zakó igazán méltatlannak találta az őt ért vádakat: pehelykönnyű anyagból készült, nem ő húzta le a „főnököt” az aszfaltra, nem ő könyököltette végig a házfalakat. Felelőst akkor már inkább az asztalon lévő whisky-s üvegben látott, de a nemes ital is kikérte magának a vádaskodást, jelezte, ő alig másfél deciről tehet. Ha az igazságtalanul meghurcolt blézer bűnbakot keres, akkor azt fellelheti az asztal alatt álló üres palackokban.
A zakó inkább hagyta a dolgot. Nem ítélte el gazdája alkoholfogyasztási szokásait, a milliárdos ruhadarab-szakmában az ilyesmivel együtt kellett élni. Egyik távoli rokona, egy jóképű Armani-ing rémtörténeteket mesélt arról, amikor a szó szoros értelmében feltörlő rongynak használták, aztán még a csikket is rajta nyomták el. Másfelől persze, az sokat elmond egy oligarcháról is, hogy miképpen bánik bizalmas munkatársaival…
Hősünk azonban most inkább azon mélázott el, hogy Simicska Lajosnak vajon mi szüksége van arra, hogy magát lejáratva, hajnalban utcai plakáthelyekre firkáljon? Ráadásul a saját plakáthelyeire?
Miért nem az emberei teszik azt? Vagy miért nem pingál napközben, demonstratívan, és nem hajnalban lézengve? Miért nem áll ki az oligarcha tévékamerák elé, hogy viszonylag józan hangon elmondja, mi a baja? A zakók eme arisztokratája amúgy is elég zsenánt dolognak tartotta, hogy valaki alpárian szól egykori barátjáról. De az végképp nem fért bele szemantikai univerzumába, hogy ha ezt Simicska mégis újra és újra megteszi a nagyközönség előtt, a trágárság okait miért csak egy újabb „gecizéssel” tudja le?!
Simicska zakója az egész plakát-mizériát meg sem próbálta megérteni, úgy vélte, nem tartozik hatáskörébe. Azt azonban látta, hogy az egész a Vona Gábor miatt van. Gazdája többször jelenlétében tárgyalt a Jobbik elnökével, az alkudozás nem sokban különbözött Simicska más üzleti tárgyalásaitól. Se stílusában, se méltóságában, se végeredményében.
A derék ruhadarabot ősei úgy nevelték, hogy a divat és a haza ügye szent dolog, azokat talán nem kellene egyszerű sefteléssé silányítani. Ráadásul ez a Vona sem volt neki szimpatikus, megítélése szerint gesztusaiban és öltözködésében amolyan politika-újgazdag, agresszív parvenü volt.
A zakó mélyet sóhajtott a sarokban. Lemondóan és szomorúan nézett végig magán. Egy komoly tisztítás után sem lesz már a régi, ha egyáltalán foglalkoznak még vele. Az nem igazán vigasztalta, hogy gazdáján és üzlettársain egy vegyszerekben bővelkedő üzemi nagymosás még annyit sem segítene: se politikai, se gazdasági, se morális értelemben.
A zakó valahol mélyen tudta, hogy nem a ruha teszi az embert. De már értette azt is: az ember hite és erkölcse nem olyan dolog, amit bármikor következmény nélkül le lehet cserélni, bemocskolni és félredobni, mint egy tönkretett felöltőt.
