Pesti Srácok

Gyurcsány a sitten

Gyurcsány a sitten
Gyurcsány Ferenc tegnap meglátogatta a tököli börtönben Császy Zsolt törvényesen elítélt korrupciós bűnelkövetőt. Kipróbálta a helyi menzát is, dicsérte a hazai büntetés-végrehajtás tevékenységét, amiben aligha volt igaza. Ugyanis szabadon távozhatott.„Ma meglátogattam a tököli börtönt, azt, ahol Császy Zsoltot, egykori kollégámat, mai barátomat tartják fogva egy koncepciós pert követően, ártatlanul elítélve" - írta a Facebook oldalán Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke bejegyzése szerint ellátogatott az intézmény számos helyiségébe is. „A börtön parancsnoka korrekt, átfogó tájékoztatást adott az intézmény működéséről, majd az étkezőben megkóstoltam a börtönkosztot, meglátogattam a börtön iskoláját és könyvtárát”.

PestiSracok facebook image

Utóbbi helyen rákérdezett arra is, hogy itt találja-e esetleg diplomamunkáját. Válaszul a könyvtárosok harsányan somolyogtak. Ilyen irodalmi teljesítménnyel ugyanis sokéves felsőoktatási képzésük ellenére sem találkoztak sohasem. Másfelől börtönkönyvtárban praktikus, ha pénzügyi bűnözéssel kapcsolatos szakirodalom van. Feri erre mondta, hogy ő ilyet sohasem tett, mert liberálisan baloldali demokrata, akik tudvalévőleg sohasem lopnak.

Feri ment tovább, és jól is érezte magát, több ismerőse is paskolta vállát: végre Te is itt vagy, csak összeállt a csapat! Ha valami értelmezhetetlen sorcsapás alapján választáson komolyabb eredményre tesznek szert, akkor megvan a frakció. A képnek van üzenetértéke.

De ez csak remény, Gyurcsány most csak mosolygott, és a börtönben aligha használható DK-s hűtőmágneseket osztogatott. De szép ajándéknak tartotta, meg aztán keret is volt rá. Csak kell valamiért pártot alapítani?! Főleg, ha Klára is jóváhagyja.

Zsolt barátjával is találkoztak természetesen, értették is egymást. Feri szerint „a gondolkodását most az ártatlanságának bizonyítása érdekében elindított számtalan eljárás dolgai kötik le”. Hát ebbe tényleg bele kell fektetni némi munkát.

Mielőtt Gréczy Zsolt szóvivő, vagy maga az Ő felhívna, és perrel fenyegetne, tisztáznám: Császy Zsolt és Gyurcsány Ferenc üzleti ügyeiről semmit sem szeretnék tudni. Az én kulturális környezetemben az ilyesmi nem illik.Viszont van valami, ami Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció-elnök kapcsán joggal felhozható. Az, amit Magyarországgal tett kormányzása közben. Ferivel ez baj, minden más csak hab a tortáján.

Fotó: facebook.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.