Pesti Srácok

Marci mégsem engedetlenkedik?

Marci mégsem engedetlenkedik?
Szombaton választási gyűlést fog tartani Gulyás Márton, hogy elmondja, miképpen kell megbuktatni a kormányt. Kiderül, milyen lesz a „polgári engedetlenségi mozgalom”. Már amennyiben lesz, mert az is előfordulhat, hogy túl macerás a dolog. A rendszerváltó óriás-dzsembori a párszáz fős befogadóképességű Gödör Klubban lesz, mert mi van, ha esik az eső?! Következetes demokrata fél a rossz időtől.Brendon demokratikus aktivista lelkesen hívta Gulyás Marcit, miután megtudta, hogy a Parlament lényegében elutasította az ellenzéki választási javaslatot. Márpedig ebben az esetben jöhet a beígért polgári engedetlenségi mozgalom, amelyben „békés eszközökkel fognak törvényt sérteni”. Brendon kérdezte, hogy akkor most mi lesz?

Gulyás nyugalomra intette. Mondta, hogy „langzam spaciren”, nem kell a dolgok elé rohanni. November 18-án tartanak gyűlést a Gödör Klubban, ott majd jól meg lesz hirdetve minden. Ami biztos, lesz majd mindenféle bizottság, ahol egyeztetnek - az ebben a téli időben sokkal politikusabb, mint tüntizni.

PestiSracok facebook image
Brendon érdeklődött, hogy mi lesz a polgári engedetlenséggel? Marci megint csak türelemre intette, szombaton megtud mindent. A média-geg az média-geg, még ha kisstílű is. De azért Brendon csak készüljön, latolgassa a gondolatait, készítse elő javaslatait.Brendon ettől a felvetéstől nagyon megijedt. Ez erősen úgy tűnt, hogy csinálnia kell valamit. Pedig ő egy alapvetően jól fizető semmittevésnek képzelte el a polgári engedetlenséget. Hiszen Marci anno mondta, a jó ügyre mindig lehet pénzt találni. Ha ehhez némi marketinges tehetség párosul, akkor meg végképp nyert helyzetben van a lánglelkű liberál-demokrata.Példaként saját magát hozta fel:ha valaki például 10 dollárral támogatja, annak küld egy kormányt gyalázó virtuális képeslapot. Egy százasért (még mindig dollárban!) a nagylelkű adakozó részt vehet egy közös sütizésen Gulyás Marcival, ötszázért – ez nagyjából 140 ezer forint - pedig már szűk körű vacsora is jár.

Brendon demokratikus aktivista szeretett álmodozni, de azzal azért tökéletesen tisztában volt, hogy a vele való sütizésért a büdös életben nem fog senki egy fillért sem fizetni. Így inkább elkezdte összeállítani polgári engedetlenségi koncepcióját, hátha azzal kereshet valamit szombaton.

Tervének az alapja a természetesség volt, ott kell elkapni az Orbán-rezsimet, ahol az a legkevésbé várja! A koncepciót a közérthetőség kedvéért saját példáján kívánta demonstrálni.

Reggel például mostantól egy órával később kel fel. Ezzel komoly csapást mér az állami tulajdonú energiaszolgáltatókra, hiszen addig sem használja az áramukat a laptopján. Az egy óra csúszással egész biztosan kimarad a reggeli, hiszen délután háromkor azért már tényleg nem früstököl az ember. Az Orbán-barát kifli- és kakaókereskedők nyüszíthetnek!

Ezt követi a következő csapás, amellyel a Fidesz szavazótáborát bizonytalanítja el! Elmegy ebédelni Orbán-bérenc nagymamájához, de a harmadik palacsintát gőgösen visszautasítja, és kioktatja demokráciából! Tudja meg a vénasszony, milyen az ifjonti forradalmi lendület – apropó, a koszos ruhákat viszont ne felejtse elvinni a nagyihoz, kezd fogyni a tiszta trendi.

Aztán elmegy egy kormányhivatalba, és legalább tizenöt sorszámot húz. Ezt később megismétli a postán és a patikában is! Sőt, a Ráday utcában is körbeviszi a forradalom lángját, amikor a Nándori cukrászdában is leszakít tucatnyi sorszámot! Ne zabáljanak itt édességet, amikor az országban diktatúra tombol!

A végső csapást a Bazilikánál méri a klerikális reakcióval szövetkezett Orbán-rezsimre: nyitva hagyja a közeli fizetős vécé ajtaját!Lesz itt polgári engedetlenség, lesz itt rendszerváltás!

Fotó: facebook.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.