Tankok a Balatonon?
A Kedves Olvasó szeretne úgy várost nézni, hogy géppisztolyos rendőrök között lavírozik? Itt egy múzeum, ott egy páncélautó? Itt egy templom, ott egy sokat rejtő burka? A vitorlázáshoz meg a páncél- és nem mentőmellény járjon? Biztonság – elcsépelt szó. Nézzenek körbe Rómától Párizsig – megértjük, mit jelent ez, megtanuljuk értékelni. Itt, az „antidemokratikus, fékek és ellensúlyok rendszerét feszegető” Magyarországon.
A minap ezt kérdezte tőlem egy német újságíró ismerősöm. Őszintén szólva azt hittem először, hogy valami poénjáról maradtam le fröccs-rendelés közben. De nem, a srác arca teljesen komoly volt. Szinte félelmet láttam a tekintetében.
Kérdeztem: „Mi van?”
Visszakérdezett: „Biztonságban vagyunk itt?”
Körbenéztem. A belváros közepén, a Deák tér környékén ültünk. Ahol a legnagyobb veszélyt a hosszúlépés minősíthetetlen árán kívül azt jelentette, hogy a közelben rollerező kisgyerek mikor üti el az előle menekülő nagymamáját.
Időlegesen vállalható kockázatnak tűnt mindkettő. Tovább érdeklődtem tehát a kolléga problémája iránt. Jürgen – a szigorúan humanista, az idegesítésig erőszakellenes Heine-fan kulturális újságíró – elkezdett katonai tervrajzokat vázolni egy szalvétára.Ezek alapján az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky találkozásánál legalább három, nehézgéppuskával megerősített megfigyelőpontra lenne szükség. A Károly körútnál a villamossínt azonnal fel kellene bontani a közeli zsinagóga miatt, a Király utca blokkolásához ugyanakkor elegendő lenne két körkörös védelmet felvett Abrams harckocsi.Mindig sejtettem, hogy a németekben van egyfajta genetikus militarizmus, de az eddig elfogyasztott fröccs nem igazán indokolta Jürgen teuton hajlamainak előretörését. Így továbbra is a jól bevált „Mi van?” kérdéssel reagáltam.
Azonban Jürgen is felelet várt: „A metró megállóban vannak fémdetektorok? A
Madách térnél, a parkolóházakban ott vannak a készenléti rendőrség és a hadsereg kommandósai? Ha a Váci utca felé megyünk, minden bekötő utca aknazárral van-e biztosítva? És egyébként is, nálad van a környék kiürítési tervének legfrissebb változata?”Hát… Ilyesmivel nem rendelkeztem. Ebben a pillanatban egy közepesen megviselt vonaljegy képezte biztonsági felszerelésem legmarkánsabb részét.
Kérdeztem: „Mégis, mitől félsz, Jürgen?”
Válaszolt: „Mindentől!Bármikor felénk hajthat egy elkötött kamion vagy teherautó! Bárki előránthat egy machetét! És itt ez a sok miniszoknya! Ezt provokációnak vehetik. És mi van, ha a közeli migránstelepről idejönnek, és azt mondják, mostantól ez az ő terük?”
Mondtam, errefele egy darab migránstelep nincs. Nem értette. Aztán kicsit felháborodva tovább faggatózott:
„De Gyula! Az embertelen bánásmód, hogy az illegális bevándorlókat nem engeditek be a belvárosba! Ők is emberek, nem mindenki robbant közülük! Mégis igaz, amit Orbánról mondanak, itt diktatúra van! Pedig nekünk, európaiaknak demokratának és befogadónak kell lennünk!”No, valljuk meg, nem életem legintelligensebb arckifejezésével néztem rá. Finoman jeleztem, hogy egyfelől, mi illegális bevándorlót egyáltalán nem engedünk be az országba. Van menekültügyi eljárás, törvény.
Másfelől – ettől messze nem függetlenül – nálunk nem robbantgatnak. Nem kell beton úttorlasz, robotzsaru sem minden sarokra. Biztonságban vagyunk. Én is, és ő is, vendégként, turistaként. Aki meg erőszakoskodni akar a „miniszoknyákkal”, annak le lesz törve a keze. Erre meg ő nézett rám értetlenül.Furcsa dolog volt. Mintha két világ találkozott volna. Pedig Jürgen nem Afrikából vagy Afganisztán hegyeiből, hanem Berlinből érkezett. Mégsem értettük egymást. Így inkább témát tereltem, kérdeztem, merre tovább Pestről?
Mondta, lemenne a Balatonra, szülei sok szép élménnyel gazdagodtak arra. De kérdezte, hogy szabad-e? Nincsenek-e ott faji vagy vallási villongások? Hiszen annyi mindent olvasni manapság Magyarországról. Amúgy ő is szívesen írna cikket az antiszemita jelenségekről. Esetleg nem tudnék ilyet keríteni?
Hát itt egy kicsit elegem lett a dologból. De azért mondtam, hogy ne izguljon. A Déliig elkísérem, jegyet is szerzünk. Arra azonban figyeljen, hogy a magyarok hirtelen haragú emberek, ezért a vonaton külön-külön mindenkinek mutatkozzon be, és mesélje el, hogy nagyon köszöni Horn Gyulának a szögesdrót lebontását.Jürgen lelkesen bólogatott. Erről már hallott, ez szerinte is roppant hasznos tanács. Kérdezte, hogy ha mégis akadna konfliktushelyzet, akkor azon sokat segít-e, ha elkezdi dúdolni az Örömódát? Megnyugtattam, hogy ez a szép gesztus még az eurónál is többet ér.Jürgen arra is kíváncsi volt, hogy Siófokon leszállva be kell-e mutatni az útlevelét? Ez meglepett: úgy sejtettem, tisztában van a schengeni határok létezésével. Mondta, hogy persze, de hát ott építik a közelben a paksi atomerőművet, és az állomáson biztos lesznek szovjet határőrök.Ezt hosszú és roppant cirkalmas lett volna cáfolnom. Így inkább javasoltam, hogy a putyini pribékek megvesztegetésére szerezzen valahol néhány üveg vodkát. Ha orosz szót hall, töltsön, lesz ott hangulat.Ennek örült, de további információkra volt szüksége: „A Balatonba bemehetek? Milyen irat, milyen biztonsági felszerelés kell?”
Hát, ez fogós kérdés volt. Javasoltam, hogy mindenekelőtt szerezzen egy páncélmellényt és sárga gumikacsás úszógumit – kizárólag a terroristák és a homofób magyarok megtévesztése végett. A siófoki pályaudvar mellett egy ex-szovjet katonai kucsma is könnyen vételezhető megfelelő rendszeresítésű honvédségi gázálarccal. Ha mindezt kiegészíti egy német nemzeti színekben virító fecskével – nyugodtan a Plattensee habjai felé veheti az irányt.
Az Aranyparton persze vigyázzon, itt többnyire nagy a harckocsi-forgalom. Délután fél öt magasságában pedig egyesek a fékek és az ellensúlyok uniós normáit feszegetik.Jürgen ettől nagyon megijedt, ez még a terrorizmusnál is rosszabbul hangzott számára.
Maradjunk annyiban: Európa egy része nem normális, de mi azért maradjunk azok! ---Nyári kávészünetKedves Olvasóim, Barátaim!
Utólagos engedelmükkel én bátrabb leszek a berlini újságírónál, és az elkövetkező hetet a Balatonnál töltöm. Köszönöm, hogy az elmúlt hónapokban is velem tartottak, megtiszteltek figyelmükkel. Ígérem: jövő hétfőn már nem marad el a reggeli kávé mellé. :)
Máté T. Gyula
fotó: hellobalaton.hu
