Píszi a gyakorlatban

Kirúgtak egy brit orvost, mert nem a „választott nemük” szerint szólította pácienseit. Szép és érdekes dolog ez a píszi, de tőlem a doktor nevezhet engem úgy, ahogy akar, ha meggyógyít. Ez egyébként vonatkozik – többek között - az autószerelőre is, akit a szakértelme, és nem a politikai nézetei alapján ítélek meg.

Az orvos közel három évtizede gyógyít, eddig ez nem volt probléma. Tegyük azt is hozzá, hogy a doktor azért nem használta a „megfelelő névmásokat”, mert szerinte a nemet a biológia és a genetika határozza meg.
Ez az ő egyéni véleménye – ezzel lehet egyetérteni, vagy nem. Szerintem azért részéről – amúgy hivatásilag – a dologban van némi igazság. Azonban nem is ez a lényeg.
Az a gond, hogy ennek a történetnek semmi köze a szakmája és szaktudása megítéléséhez. Az orvosnak a dolga a gyógyítás, és nem az, hogy valamelyik új politikai trendhez alkalmazkodjon.Nem vagyok aktív résztvevője a brit egészségügyi rendszernek, de azért az is érdekelne, honnan a fenéből kellene tudnia első ránézésre a doktornak, hogy az illető kinek-minek gondolja magát.
A gyógyítás szempontjából kevéssé tűnik relevánsnak - amennyiben valaki biológiailag nyilvánvalóan férfi vagy nő -, hogy a kedves páciens kicsi zöld űrlénynek gondolja magát. (Pszichiátriai kérdésekbe most ne menjünk bele.)
Lehet, hogy ebben a kérdésben nihilista vagyok, azonban engem sohasem érdekelt különösebben, ha mondjuk a fogorvos „szerkesztőkémnek”, „Máté úrnak”, vagy egyszerűen Gyulának szólított. Az izgatott, hogy meddig tart a kezelés, és mennyire lesz hatékony. Hogy az orvos amúgy szabadidejében mit olvas, vagy miben hisz, az eléggé lényegtelen mellékkörülménynek tűnt.
Mint említettem, ez vonatkozik az autószerelőkre is például - akiktől azt sem veszem sértésnek, ha gesztusokkal jelzik, milyen mértékben mulatságos számukra, hogy nem én vagyok az, aki egy szempillantás alatt megtalálja a karburátort. Az autót szerelje meg, a többi bizonyos határokon belül kifejezetten hidegen hagy.
Az említett brit orvos nem sértegetett, nem alázott meg senkit. A munkáját végezte. Abban semmi hibát nem követett el. De valami politikai blődség miatt utcára tették.
Szerény véleményem szerint az említett marhaságok gyakorlására bőven elég a londoni parlament.Nem kell ezeket a dolgokat a magánéletünkre, a munkánkra is rákényszeríteni.
fotó: nodal.am