píszí
Lendületben a baloldal: a tiszás képviselők azt sem értik, hogy milyen rendezvényen vannak, közben megint nem választanak főpolgármester-helyettest – Fővárosi Közgyűlés
Elképesztő töketlenség és hozzá nem értés jellemzi a novemberi Fővárosi Közgyűlést is, úgy látszik, hogy továbbra sem változik semmi, pedig lassan észbe kellene kapni az elvtársaknak, különben fel kell oszlatni a testületet, amely éppen csak felállt. Láthatóan teljes a körbelövés, hiszen amellett, hogy a megroggyant baloldal tárgyalgat a Tiszával és próbálnak mutyizni a háttérben, olyan bizalmatlanság van egymás felé, hogy folyamatosan páros lábbal szállnak bele a másikba is a Fidesz ócsárlása mellett is. A szappanopera pedig tovább folytatódik, ugyanis közösen úgy szavaztak a képviselők, hogy ne válasszanak most sem főpolgármester-helyettest. Fenyőünnep lett, maradhat?
Lehet valami idejétmúlt, amit a társadalom szépen lassan elhagy szokásai közül. Például nincsenek boszorkányperek, senki sem hord Bundesliga-frizurát, és a nagymamának sem köszönnek már csókolommal az unokák. Ugyanis ezekre nincs különösebb igény. Amire azonban láthatóan van igény, az például a karácsony. Éppen ezért nem megy ki a divatból már hosszú évszázadok óta. Érthető hát, hogy a fő haladárok évek óta igyekeznek támadni a karácsonyt – vagy bármit, ami a keresztény-európai értékrendhez kötődik –, eddig nagyrészt sikertelenül. Karácsonykor különösen fontos, hogy a kereszténység egyik legszentebb ünnepét fenyegető veszélyekről is szót ejtsünk, hiszen az Európai Bizottság ugyan meghátrált az összeurópai értékek lerombolására tett, píszí, keresztényellenes javaslatáról, amellyel betiltaná a karácsony szó használatát. A javaslat puszta megfogalmazódása is jelzésértékű arra vonatkozóan, hogy egy újabb olyan szakadék nyílt a normalitás és a szélsőliberális „értékrend” között, amelynek szellemi vákuuma sok erőfeszítést kíván majd az elkövetkezendő években. A harcban egyelőre ott tartunk, hogy a fenyő még maradhat, hiszen zöld, a karácsony szó viszont már necces. Ez a szép új világ, ahol karácsony helyett fenyőünnep lett. Maradhat? És vajon meddig? Apáti Bence: Szégyelld magad Székesfehérvár?
Miközben az ellenzék és annak lakájmédiája már-már olyan természetességgel próbálja letagadni azt a minden normális ember számára nyilvánvaló tényt, hogy a nyugati országok legfontosabb célja a migráció dekriminalizálása, az illegális bevándorlás szervezése, mint amikor valaki a hidegben ösztönösen összébb húzza a kabátját, aközben a valóság nap, mint nap csapja pofán őket. Legutóbb például akkor kaptak a valóság nevű fő ellenségüktől egy hatalmas sallert, amikor Székesfehérvár filmjét értékelte az unió erre kijelölt bírálóbizottsága. Történt ugyanis, hogy Székesfehérvár olyan felháborító, barbár szemtelenségre vetemedett – és hozott ezzel szégyent hazánkra –, hogy figyelmen kívül hagyta azt a mindenki előtt ismert tényt, hogy az elmaradott városban egy árva mecset sem épült fel az elmúlt pár évben. Mi több: annak ellenére, hogy semmilyen számottevő mohamedán kisebbséggel nem büszkélkedik, volt képe mégis pályázni az „Európa Fővárosa 2023” címre. (PolgárPortál-publicisztika) Callidus: A szólás és az ő szabadsága
Ugye tudják, hogy ma Magyarországon diktatúra van? A betiltott és platform nélkül maradt balliberális média ugyanis ezt harsogja minden betiltott platformján. Hogy ez logikátlan? Hát kérem, azt senki sem ígérte, hogy az új eszme logikus lesz, vagy legalábbis logikusabb, mint elődjei voltak. Megjegyzem azt se, hogy új. De hogy tovább fokozzam a zavart, a mi diktatúránk nem ám egy szimpla diktatúra, ahol a hatalom emberei élet s halál urai, akik tönkretesznek, lejáratnak, ellehetetlenítenek bárkit, aki nem elég kedvesen nézett vissza rájuk. Nem, a mi diktatúránk jóval kifinomultabb ennél, minálunk ugyanis a hatalommal egyetértő médiával történik mindez, nap nap után. Azt mondják, akkor ez nem is original diktatúra? De hát bemondta a tévé! Tudják, a betiltott. (PolgárPortál-publicisztika) Cigány minimum kéne, meg sok cigány Vajk – interjú Forgács Istvánnal
Bayer Zsolt 2009-ben írt Vajkról, aki Istvánná lett, s tűzzel-vassal kényszerítette népét a változásra, mert felismerte, túlélésünk egyetlen lehetősége ez, s nincsen mód Európában úgy élni tovább, ahogyan addig éltünk. Egy cigány Vajk eljövetelének szükségességét fogalmazta meg, és ez az igény napjainkban egyre sürgetőbbé válik. Valójában minden cigány közösségbe elkelne egy Vajk – mondta el a PolgárPortálnak Forgács István, de szóba kerültek a liberális dogma ártalmai, az egyéni felelősség kérdése, és hogy miért is megy moslékba az iskolai ingyen ebéd a hónap első felében. (Forgács Istvánnal Polgári Szilvia készített riportot) Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.