Cigány minimum kéne, meg sok cigány Vajk – interjú Forgács Istvánnal
Bayer Zsolt 2009-ben írt Vajkról, aki Istvánná lett, s tűzzel-vassal kényszerítette népét a változásra, mert felismerte, túlélésünk egyetlen lehetősége ez, s nincsen mód Európában úgy élni tovább, ahogyan addig éltünk. Egy cigány Vajk eljövetelének szükségességét fogalmazta meg, és ez az igény napjainkban egyre sürgetőbbé válik. Valójában minden cigány közösségbe elkelne egy Vajk – mondta el a PolgárPortálnak Forgács István, de szóba kerültek a liberális dogma ártalmai, az egyéni felelősség kérdése, és hogy miért is megy moslékba az iskolai ingyen ebéd a hónap első felében. (Forgács Istvánnal Polgári Szilvia készített riportot)
P.SZ.: Egy bő éve, az „Így oldd meg a cigányügyet” című írásodban összefoglaltad a problémákat, illetve később megoldási javaslatokat vázoltál. A realizmusod figyelemreméltó, de erősen kritikus hangvételt ütöttél meg mind a cigányság leszakadó részével, mind pedig azokkal az aktorokkal szemben, akik valamilyen formában részesei az ügynek. Mit szólnak ehhez ők maguk, mennyire fogadják el a véleményed?
F.I.:Csak a legszűkebb baráti körben szoktunk a megítélésemről beszélgetni, arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. Azt gondolom, nagyon jókor szólaltam meg, amikor legelőször a Heti Válaszban írtam arról, cigányügyben hogyan is állnak a dolgaink. Az ember próbálja a saját súlyát mérni. És én néhány évvel ezelőtt már megmondtam, hogy nem lesz, aki vezesse a villamost, kivigye a levelet, vagy ágytálat cseréljen, mert a magyar munkaerőpiacról elfogy a képzett munkaerő. Ez a probléma most szembejön velünk, s bár nem öröm visszaigazolva látni a korábbi feltevéseket, de legalább önmagam előtt biztos lehetek abban, szükséges, amit csinálok. Fontos, hogy továbbra is merjem kimondani, amit látok, és amit gondolok, bár az egyik oldal némely képviselője szerint látszatkonzervatív vagyok, a másik oldal szerint pedig sosem voltam igazi liberális.
P.Sz.: Áruló vagy?
F.I.:Egyesek szerint biztosan. Frissdiplomásként Sorostól munkát, fizetést, társadalmi előbbre jutási lehetőséget kapva miért ne hihettem volna valóban abban, hogy egy multikulturális Európai Egyesült Államok – 2000-ben járunk – érdekes és jó kihívás lehet? Hogy egy színes, összekevert világ izgalmas lesz? És miért ne érezhettem volna, hogy ennek a nyertese lehetek? Az ember nem azért válik „árulóvá”, mert korábban valamit másképp látott, mint ma, hanem mert körülöttünk változnak úgy a dolgok, amelyekre felelős embereknek reagálniuk kell. Ezek az aktorok pedig nem reagálnak, hanem beleragadnak régi, folyamatosan mantrázott dolgokba, amelyek valójában már akkor sem működtek. De nekem is rá kellett jönnöm, a Soros-univerzum nem ad választ a problémákra.
P.Sz.:Nem kellene emiatt magyarázkodni, nem te vagy az egyetlen, akit fiatalon burokban tartott egy mikroklíma, de aztán találkozott valóság nagybácsival és akkor jött rá, hogy a dolgok egyáltalán nem úgy működnek, ahogy azt ott, abban a közösségben elmondták.
F.I.: Ez egy érési folyamat, amit az ember végigjár. Számomra pedig azért volt különösen fontos, hogy a kvázi megmondóember szerepkörben se legyen identitásproblémám. Tehát, ha Magyarországon bárki a közéletben mond valamit, fontos a meggyőződés, hogy amit képvisel, amiben hisz, az valós. Ha ezt nem kell keresgélnünk magunkban, az jó dolog. De azt látom, hogy nagyon sok ember keresgéli a saját hitelességét.
P.SZ.: És nem is hitelesek.
F.I.:Ebből adódóan valóban nem. Én rengeteget dolgozom vidéken, láttam az érem mindkét oldalát, és azt is látom, milyen irányba változnak a dolgok. Merem azt hinni, hogy kellő tapasztalattal és rálátással nagyon sokféle megközelítéssel találkoztam már ahhoz, hogy amit gondolok, azt legalább magam előtt hitelesnek találjam. Vannak, akik saját politikai, vagy ideológiai meggyőződésükből adódóan, nem tudnak, vagy nem akarnak velem egyetérteni. Például Vásárhelyi Mária néhány évvel ezelőtti írása, vagy Tamás Gáspár Miklós véleménye – aki azért nem jött el egy konferenciára, mert felszólaló voltam én is – nagyon fontosnak tűnhet, de olyan kritikaként fogom fel, amelyek természetesek; nekik így illik látniuk a világot. Ám olyan közszereplő is akad, akitől támogatást kap az ember, például Bayer írt egy cikket annak idején, Kéne már egy cigány Vajk címmel, amelyben elismerően nyilatkozott a felvetéseimről. Aztán vannak az egyszerű, hétköznapi emberek, akik elmondják, mennyire egyetértenek velem. Különös megtapasztalni egyébként, hogy az utca embere sokkal jobban érti azt, mi történik körülöttük, mint a kétszáz megmondóember. Például a CEU-n egy hölgyprofesszor képes volt azt mondani néhány éve, hogy a hazai cigányság felemelkedésének a legfőbb gátja nem más, mint az anti-roma attitűd a magyar középosztály részéről. Elképesztő! És ezek az emberek sok esetben meg akarják védeni a cigányokat – tőlem. Azaz ne menjek el egy cigány családhoz és ne beszéljek arról, hogy gyereket vállalni felelősség! Mert én egy gonosz áruló vagyok és a végén még elhitetek velük ezt-azt, ne adj Isten, változtatnak a dolgaikon. Egyébként a cigány közösségekben, ahová elmegyek, azt tapasztalom – megjegyzem nálam több zaccos kávét sparhelt mellett kevés ember kapott ebben az országban –, hogy ezek az emberek nagyon könnyen tudnak azonosulni egyszerű dolgokkal, és a változás igénye mindenkiben ott van. Van, akiben több, van akiben kevesebb, de ott van.
P.Sz.: Mennyire befogadóak a gondolataidra mondjuk egy borsodi faluban, a cigánysoron?
F.I.: Ezzel nincs gond. Értik, hogy mit mondok. A probléma akkor van, miután eljöttem.
P.Sz.: Egyik fülükön be, a másikon ki?
F.I.: Igen, de ha visszamegyek három hónap múlva, ugyanúgy fognak nekem örülni, és elmondják a faluban, hogy az a nagy orrú kopasz járt náluk a tévéből.
P.Sz.: Miért nincs foganatja?
F.I.: Akkor lenne foganatja, ha ott maradnék. Bogdán László Cserdiben a saját közösségében folyamatosan meg tudja tartani a rendet.
Minden cigány közösség számára felrajzolnám az égboltra azt a szót, hogy megkérdőjelezhetetlenség. Az idősek tisztelete, a tanulás, mint érték, a munka, a harmóniára törekvés, tehát ezek alapvetések kellene, hogy legyenek. De a racionalitás szép lassan elvándorol, ha nincs állandó jelenlét, ha nincs, aki ott is tartsa. Bogdán ezt a saját falujában remekül csinálja, csak dicséret jár érte.
P.SZ.: Sokszor leírtad, hogy a cigányügy elsősorban gazdasági kérdés. Ez biztos?
F.I.: Ma ott tartunk, hogy a gazdaság, illetve a magyar állam finanszírozhatósága múlik azon, hogy kezdünk-e valamit a cigányokkal, vagy sem. Nagyon remélem, hogy hamarosan a Nemzetgazdasági Minisztériumban is kiemelten foglalkozik majd azzal egy kisebb csoport, hogy a jelenlegi viszonyoknak milyen gazdasági hatásai lesznek a jövőben. Tehát, amikor azt mondom, hogy elsősorban gazdasági jellegű kérdésről beszélünk, arra gondolok, hogy például hétszáz ember hiányzik a postától. Vagy itt az oktatás kérdése; jobb-e nekünk, ha tíz helyett húsz pék-, vagy villanyszerelő-tanuló ül egy tanteremben? Nyilván jobb. Mert maga a forrás, amely ahhoz kell, hogy húszan üljenek ott, az megvan; ég a villany, megy a fűtés, a pedagógus teszi a dolgát. Tehát a rendszerben lévő lehetőségek léteznek, csak jobban kellene kihasználni azokat. Ehhez viszont nekem meg kell értetnem egy adott cigány közösséggel azt, hogy Józsikát a nyolc osztály után be kellene íratni péknek. Hogy miért? Mert ha pék lesz, akkor lesz munkája, és fizetést hoz haza. És a közmunkaprogram ötvenezer forintjával szemben a fizetése százötven ezer forint lesz, azaz százezerrel több kerül otthon a kasszába. Ha az állam egy cigány közösségből csak harminc embert tud kiemelni a közmunkából, és képes elhelyezni az elsődleges munkaerőpiacon, akkor ez hárommillió forint elkölthető összegként jelenik meg abban a közösségben...
Az interjú folytatása a PolgárPortálon olvasható. Kattintson ide!
Vezető fotó: Polgári Szilvia / PolgárPortál
