Máté T. Gyula feleségének üzenete

Fizetek, Főúr!

Ma délután Gyula „átült” az égi kávéház teraszára. Büszkén vallotta, hogy soha nincs elég korán a kávéhoz, mert neki Hivatása (így, nagybetűvel) volt a Kedves Olvasót szeretni, tisztelni, a lehetőség szerint még mosolyra fakasztani is.

Ő hitt Önökben. Hitt abban, hogy a mindennapi események elé görbe tükröt tartva talán egy jobb világba vetett reménnyel indulnak a napnak, akármilyen fals események is kövezik az útjukat.

Hitt abban, hogy a kényes kérdések boncolása is lehet emberi, humorral fűszerezett, de akár toporzékoló is. Mert ”Az élet olyan, mint a zongora. Nehéz. Viszont állítólag viszonylag jó a hangzása.”

Gyula olyan hangzást adott minden áldott napnak, amilyet más nem tudott volna.

Ő kellett hozzá, sajátos világlátása, és hálája mindazok felé, akik megtisztelték a figyelmükkel.

Önök nagyon, nagyon fontosak neki. Mindig azok lesznek.

A búcsúzkodás nem az ő asztala.

Most csak átült egy másikhoz.