Pesti Srácok

Matteo Salvini szerint a magyar családpolitika Olaszországban is működhet

Matteo Salvini szerint a magyar családpolitika Olaszországban is működhet

Európában a magyar kormánynak a demográfiai növekedést ösztönző családpolitikája modellértékűnek számít Matteo Salvini, a jobboldali Liga kormánypárt vezetője szerint, aki a Rómában zajló népesedési konferencián szólalt fel pénteken.

Matteo Salvini hangsúlyozta: a születésszám zuhanásszerű csökkenése közös európai problémát képvisel, és közös lehet a megoldás is.

– mondta a Liga vezetője. A magyar intézkedések között Salvini a családalapítást ösztönző adókedvezményeket említette. Külön kiemelte a többgyermekes édesanyákat és a nagyszülőket támogató intézkedéseket. A jobboldali politikus megjegyezte: az Olaszországban követett évi egyszeri családtámogatással nem lehet megállítani a népességcsökkenést. Matteo Salvini úgy vélte, Olaszországban nem fordítanak elegendő figyelmet a kérdésre, mivel általános meggyőződésnek számít, hogy a családpolitika "nem hoz szavazatot".

PestiSracok facebook image

– mondta a párt vezetője. Salvini interneten kapcsolódott be a Rómában zajló demográfiai konferenciára, mivel pénteken a szicíliai Palermo bíróságán az általa 2019-ben feltartóztatott egyik civilhajó ügyének tárgyalásán vett részt.

– hangoztatta a konferencián szintén felszólaló Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke. Kifejtette, hogy a Mario Draghi kormánya összeállította pandémia utáni gazdasági helyreállítási programban nincsen szó az anyaság támogatásáról.

– fogalmazott Meloni. Kifejtette: a fogyasztásra és termelésre épített társadalmainkban a gyerek egyeseknél "tehernek" számít, ugyanakkor gyerekek és fiatalok nélkül a rendszer nem tud előre haladni, főleg, ha tíz év múlva a lakosság 35 százaléka 65 év feletti lesz.

– mondta Meloni.

Az olasz statisztikai intézet, az Istat márciusi adatai szerint az új típusú koronavírus okozta világjárvány felgyorsította az olasz születésszámok csökkenését: 2020-ban 414 892 gyerek született, 2021-ben már csak 399 431. Ezzel már a 13. egymást követő évben csökken a születésszám, a tavalyi volt a legalacsonyabb Itália 1861-es egyesítése óta. A népesség 253 ezerrel csökkent, az ország már csak 59 millió lelket számlál. Ha a termékenységi arányszám (a szülőképes korú nőre számított hipotetikus gyerekszám) a jelenlegi, vagyis 1,2 marad, akkor 40–50 év múlva évente az egész országban 250 ezer gyerek fog születni. Néhány évvel ezelőtt Lombardia és Piemont együttes születésszáma volt ennyi. 2050-re ötmillióval kevesebb lesz a lakosság, kétmillióval kevesebb a fiatal. A kilencvenen túliak ma nyolcszázezren vannak, addigra több mint kétszer ennyien, 1,7 millióan lesznek – állapította meg az Istat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.