Pesti Srácok

A Riporter – Még Gyurcsány Ferenc sem süllyedt olyan mélyre, mint Márki-Zay Péter (Videó!)

A Riporter – Még Gyurcsány Ferenc sem süllyedt olyan mélyre, mint Márki-Zay Péter (Videó!)

Márki-Zay Péter legutóbb arról beszélt az egyik utcafórumán, hogy a baloldali szövetség a fasisztákat és a kommunistákat is képviseli. Bohár Dániel erről megkérdezte a kapitányt is, aki elmondta, hogy nem úgy értette, meg egyébként is fáradt. Márki-Zay Péternek lassan nincs olyan mondata, amit úgy gondol, ahogy kimondja – ezt a jelenséget járta körbe a Pesti TV A Riporter című műsora.

A Riporter felhívta telefonon a balliberális holdudvar képviselőit is, hogy nekik mennyire fér bele barátkozás a fasisztákkal és a kommunistákkal, azonban a Heti Hetes egykori „sztárjai” most nem viccelődtek, hanem csendben maradtak. Hasonlóan tettek Márki-Zay Péter szövetségesei is. A baloldal prominensei ez esetben is megmutatták, hogyan működik a liberális kettős mérce.

– hangzottak Márki-Zay Péter szavai a fonyódi kolbászfesztiválon tartott sajtótájékoztatón. Szó szerint idéztünk, nem pedig egy-egy kifejezést ragadtunk ki a szövegkörnyezetből, ahogyan azt a liberálisok delirálják rendszeresen.

PestiSracok facebook image

A kapitány botrányos kijelentései nem állnak meg ezen a ponton, hiszen korábban arról is beszélt, hogy „a Fideszben van néhány zsidó is, bár elég kevés”. A számszerű meghatározásból következik a feltételezés, hogy Márki-Zay Péter listát vezethet a zsidó származású politikusokról, amely javaslat kísértetiesen egybecseng Gyöngyösi Márton egykori parlamenti kirohanásával, amikor a Jobbik volt országgyűlési képviselője arra tett javaslatot, hogy készítsenek listát a zsidó származású politikusokról.

A kapitány a fasisztákat támogató kijelentése kapcsán Hont András baloldali újságíró kiemelte, hogy Nyugat-Európában egy ilyen megnyilvánulás a politikai karrier végét jelentené. Erre reagálva Márki-Zay Péter azzal védekezett, hogy Hont András nem ellenzéki, mivel általában az ő személyét kritizálja. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Havas Henrik egyszerre adott tanácsot Gyurcsánynak és Márki-Zaynak, amikor azt mondta, hogy nyilvános nyilatkozatok esetén kerülni kell, hogy a szónok piásan vagy fáradtan beszéljen.

Bohár Dániel, a Pesti TV riportere arra hívta fel a figyelmet, hogy ha ehhez hasonló kijelentéseknek csupán a töredéke elhangzana egy kormánypárti politikus szájából, a liberális oldal már tüntetőkkel zárná körbe a Parlamentet és az Európai Unióban sem állna meg az ügy.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint Márki-Zay politikai válságban van – amit az ellenzék miniszterelnök-jelöltje elmond egyik nap, másnap már letagadja. A szakember az Egyesült Államokat említette példaként, ahol Joe Biden kapcsán már felvetődött, hogy érdemes volna kognitív tesztet elvégeztetni vele, amely kimutathatná, hogy milyen állapotban van az elnök. Ez a javaslat Magyarországon is megállhatná a helyét a kapitány esetében, hiszen egy országot, de akár csak egy várost képviselő személy esetében ezek a kijelentések az egész, általa képviselt közösséget bajba keverhetik. A jogász arra is felhívta a figyelmet, hogy politikai karrierje során Gyurcsány Ferenc is sok, nehezen vállalható kijelentést tett már, de arra még az ő esetében sem volt példa, hogy Márki-Zay fasisztákat támogató kijelentésének mélységéig süllyedt volna.

A Pesti TV A Riporter című műsorának teljes anyagát ITT tekinthetik meg.

Forrás: Pesti TV/PS. Vezető kép: Index

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.