Jegy nélkül parkolt Pápa belvárosában a járási hivatalnál a tavaly ősszel Gyurcsányhoz átigazolt Grőber Attila, aki október elsejétől a Veszprém megyei város polgármestere. Ez még nem is lenne akkora probléma, ha siet, nem működik az automata, nincs parkoló applikációja és úgy van vele, hogy majd kifizeti a büntetést. Amit azonban Grőber tett, az kiveri a biztosítékot: fogott egy fehér papírlapot, amire csupa nagybetűvel felírta a nevét, GRŐBER ATTILA. A papírost elhelyezte a a kormány mögött jól látható módon, és ment a dolgára. Bár azóta bocsánatot kért és bejelentette, hogy kvázi megbüntetteti magát, az eset jól mutatja, milyen szép új jövő vár Pápa városára. A településen egyébként abszolút patthelyzet lesz a közgyűlésben októbertől, ez ellenzéknek pontosan ugyan annyi képviselője lesz, mint a Fidesz-KDNP-nek.
A Pápai Iránytű nevet viselő Facebook oldalon jelent meg szombaton két fénykép. Az egyiken Grőber Attila MSZP-s, tavasszal megválasztott polgármester Toyota terepjárója látható, ahogy a Pálos téren parkol. A másik fotó közelről ábrázolja azt a fehér papírost, amit műszerfalon, a kormánykerék tetején helyezett el a jövendőbeli városvezető. Nem, a cetli nem parkolójegy, nem parkolási engedély, hanem egy egyszerű papírfecni, amire Grőber nagy betűkkel felírta a nevét. Ezzel tudatosította az esetleg arra sétáló közterület felügyelőkben, nem más parkol itt jegy nélkül, tehát szabálytalanul, hanem az új POLGÁRMESTER.
Pápa belvárosában, illetve az ahhoz közeli utcákban mindenhol fizetni kell a várakozásért. A pápaiak 100 ezer forintért válthatnak éves parkolóbérletet. A jelenleg még hivatalban lévő városvezető, Áldozó Tamás ilyen bérlettel parkol. Grőber Attila laza csuklómozdulata, amellyel a nevét firkantotta le, ahelyett, hogy például SMS-ben indított volna parkolást, jól mutatja milyen stílusú városvezetésre számíthatnak októbertől a pápaiak.
A poszt beindította a helyi közbeszédet. Hamarosan megírta Grőber szabálytalankodását az InfoPápa és a portál híreit futtató Pápán Hallottam csoport is. Az alábbi fórumok, amelyek a leghangosabban szidták Áldozó Tamás polgármestert, s ezzel nagyban hozzájárultak Grőber Attila győzelméhez, persze már úgy tálalják a történteket, hogy a fotót közlőkbe rúgjon nagyobbat és azonnal mentegesse a jövendőbeli polgármestert, aki szánja-bánja, hogy hibázott.
Grőber Attila a közösségi oldalán is elejtett egy rövid bejegyzést. Azért nem a hivatalos oldalán, azt nem piszkolhatja be ilyen kellemetlenséggel. Szóval a privát profiljánál írja a következőket:
Tegnap parkolási jegy nélkül parkoltam a Pálos téren. Lenne ugyan rá ésszerű és talán elfogadható magyarázat, de ez nem fontos. Hibáztam. Alapvetésnek tartom, hogy ilyen esetben elnézést kell kérni és vállalni a következményeket. Ma reggel kértem a Városfejlesztő Kft-t, hogy a lehető legkorábbi időpontban, vagyis hétfőn az ilyenkor szokásos büntetést rója ki, és én azt befizetem. Remélem a közélet minden szereplője hasonlóan fog cselekedni, ha hibázik.
Ugye értik? Előbb úgy gondolja, hogy a neve papírlapra felírása és szélvédő mögé kihelyezése minimum felér az ingyen parkolás jogával, majd amikor ezt felróják neki, felhívja a parkolásért felelős önkormányzati cég vezetőjét és megbüntetteti magát.
Többen azt javasolták a még hivatalban lévő vezetésnek, hogy még az átadást megelőzően módosítsák a parkolási rendeletet. A polgármester megkeresésünkre azt mondta, fontolgatja, hogy beterjeszti a javaslatot. Ha a most még abszolút jobboldali többségű képviselőtestület azt megszavazná, a jövőben bárki ingyenesen parkolhatna Pápa város egész területén műszerfalra helyezett fehér papírlappal a kormánykerék tetején, ha csupa nagybetűvel ráírja a GRŐBER ATTILA nevet.
Pikáns, hogy amennyiben születik egy ilyen parkolási rendelet módosítás, az új polgármester kénytelen lesz megenni, amit főzött. Újra módosítani, eltörölni a rendeletet nem valószínű, hogy sikerülni fog. Pápa városa ugyanis az egyik olyan az országban, ahol abszolút patthelyzetet szült a tavaszi önkormányzati választás. Az új grémium összetétele 7-7, azaz hét ellenzéki és hét kormánypárti képviselő. A mérleg nyelve a Mi Hazánk színeiben mandátumot szerzett Marton Sándor lehet. Amikor Marton a fideszes képviselőkkel szavaz majd, a baloldal szocialista polgármesterestől kisebbségben marad. Ha netán sikerül Martont maguk mellé állítani, a többséget akkor sem tudják biztosítani egyetlen indítványhoz sem. A jelenlegi testület szeptember 25-én ülésezik utoljára és köszön le. Ahogy most állnak a dolgok, esélyes, hogy még a bizottságokat sem fogják tudni felállítani. Jó kérdés, hogy az önkormányzat működését hogyan fogják tudni októbertől biztosítani.
A kialakult helyzet mellesleg azért érdekes, mert Veszprém megyében Pápa olyan város volt, ahol a rendszerváltás óta csak jobboldali, fideszes politikus ült a polgármesteri székben. Pápa akkor is jobboldali volt és vívta a harcait, amikor a megyeszékhelyen még javában más szelek fújtak. Vagyis Pápa meghatározó bástyája volt a kormányzó pártoknak, mostanáig. Épp ezért igen csak jelentős az a bázis, akiknek egy baloldali fordulatot itt egészen biztos, hogy nem lehet majd letolni a torkán.
Vezető kép: Grőber Attila hivatalos Facebook oldala
moliere
2024-09-15 at 18:18
quovadis
100%-ban egyetértek!
Még több, mint húsz évvel ezelőtt, amikor a szülővárosomban teltház előtt mondott kampánybeszédet Csurka István, kitért erre a kérdésre. Úgy fogalmazott, hogy a homoszexuálisokat nem tűrhetjük meg a saját pártunkban (mármint a pártjában), és senki sem tűrheti meg őket a kormányban vagy közelében, nem kaphatnak semmilyen kisebb hatalmat sem, ahol kárt tehetnek, vagy korruptak lehetnek. Miért? Nem azért, amit csinálnak az ágyban, az a magánügyük. De az emberek nem úgy gondolkodnak, hogy teljesen normális a homoszexualitás, hanem úgy, hogy szégyellni való. Így aztán a homoszexuálisok szégyellik is (igaz, hogy akkor még nem volt prájd meg lmbtszar, de most is szégyellik, ha karriert építenek, 90%-ban), hogy homoszexuálisok. ÉS EZÉRT BÁRMILYEN POZÍCIÓBAN ZSAROLHATÓK, AMI MÁR SZÁZSZOR NAGYOBB KÁRT OKOZ A TÁRSADALOMNAK, MINTHA EGY GYEREK MEGLÁTJA ŐKET EGYMÁSSAL CSÓKOLÓZNI. Zsarolható buziként bármekkora bűnt képesek elkövetni a közösség ellen, bármekkora kár okozásától sem riadnak vissza, csak ne lepleződjenek le. Nem babra megy a játék, kampányolhatnak akármennyit, az öreg Csoli fia kinyírta magát, és kész csoda, ha Bese nem tesz így. Ahogy puzsér is úgy kalkulált, hogy Ábrahám Robi, aki ugyan nem buzi, de ha elég lendületesen elég sok hülyével elhiteti, hogy nem zörög a haraszt, és Ábrahám nem tud együtt élni azzal, hogy a gyerekét minden nap azzal bombázzák, hogy apu tegnap mit csinált, akkor talán elszakad a cérna. Tudjuk, hogy a baloldali ember nem igazán ember. Ilyesmire képes alapjáraton, amire egy jobboldali fizetett profi ügynök is csak nehezen.
Nagyon komoly ügyekben KEVÉS a kormányzat, olyan, mintha a ringben ő torpedóban vagy keresztrejtvényben akarna győzni, miközben az ellenfél épp most cseréli a boxkesztyűt boxerre… És igen, abban nem bízhatunk mindig, hogy majd a jó Hadházi levezetésképpen 49 Fidesz-áztatás után mindig megáztat egy-egy ellenzékit is.
moliere
2024-09-15 at 18:08
Egy harminc éve fanatikusan fideszes városban a “baloldal” meg sem tudta szorítani a Fideszt.
MEKKORA TRÓGERNEK KELLETT LENNIE A FIDESZES VÁROSVEZETÉSNEK EHHEZ A KATASZTROFÁLIS, FÖLDCSUSZAMLÁSSZERŰ VERESÉGHEZ?!!!
Erről kéne Nektek is elgondolkodni, cikkeket írni, feltárni a bajt, mert ez a Mosonmagyaróvártól Keszthelyig széles sávban lecsapó balfaszságtornádó IGEN NAGY KÁROKAT OKOZOTT, ÉS LEHET MÉG NAGYOBB CSAPÁS ELŐJELE! Csak mondom, ebben a sima moslékkoalíciós győzelemben a fideszes fellegvárban, még sehol sincs benne a még veszélyesebb, egységes, minden csőcseléket és gyűlöletet egy pontra összpontosító tiszapárt. Ez a vereség már tiszapeti színre lépése előtt eldőlt Pápán a fejekben.
GONDOLKODNI, SZEMBENÉZNI, FELTÁRNI, ORVOSOLNI! Vagy tán a milliárdok biztos helyen, mi meg le vagyunk szarva?
gondoló
2024-09-15 at 17:39
érden pedig választás előtt 30 nappal kiadta a polgármester parancsba a közterületfelügyeletnek hogy a szabálytalanságot elkövetőket ne büntessék meg a választásokig. az jobb? ha valaki szabálytalanul parkol az nem a pm-re dühös, hanem magára mert nem figyelt…
pita
2024-09-15 at 17:34
mindenki, aki ingyen akar parkolni pápán, ugyanezt a feliratot tegye ki.
quovadis
2024-09-15 at 17:06
apropó oknyomozás…
hogy lehet azt, hogy poloskapÁter a diákhitel élén kötött szerződései finoman szólva is kérdéseket vetnek fel és a megbízási gyakorlat és a tiszás online kampányokat bonyolító társaság megbízása mutat valami korrelációt azt nem egy jobbos oknyomozótól hanem lófaszházi ákibákitól kell megtudnunk…
De azt a mai napig nem tudjuk ki is volt az a kormányközeli lapban dolgozó újságíró akivel Beseatya kamatyolt. Pedig tényleg érdekelne még hány buzeráns fog kiesni a nemzeti oldalról.
Pedig alapvetően teszek rá, hogy ki – kivel hogyan hancúrozik ha ezt nem a nyilvánosság előtt teszi de ha véletlenül az illető pap vagy éppen a Sorosalax vagy Gulyásmarcsellina farkalja akkor azért az más kategória…
hivo
2024-09-15 at 16:55
Ah,a kivalasztottsag
erzese…
Grőber Attila feliratú lábtörlőt tessék, vigyék míg ki nem fog a száezres készlet
2024-09-15 at 16:47
Te aljas és mocskos degenerált koalíciós szarházi Grőber Attila elvtárs!
Mit gondolsz magadról te gazember, azért, mert az alkoholista, bűnöző bukott tróger miniszterelnök Gyurcsótány Luciferi muttija pápai, neked mindent lehet, te aljadék génhulladék?!
Egyébként jó ötlet a felirat, elkezdjük a Grőber Attila feliratú lábtörlők gyártását, bomba üzletnek látszik.
quovadis
2024-09-15 at 16:47
Elég eröltetett írás. Tavaly ősszel el kellett menjek Pápra. Életemben nem jártam ott előtte. Egy barátom hívott meg egy rendezvényre. Szakadó eső fogadott öltönyben nyakkendőben a belvárosban kellett megálljak. Megpróbáltam minél közelebb megállni, de egy kurva működő parkoló-automarta nem volt a belvárosba főtértől nem messze (ahol a katolikus templom van) talán egy piac vagy buszállomás volt ott találtam helyet.
Egy kurva parkolóautómata nem működött. Ami igen annak olvashatatan volt a kijelzője. A nagyobb gond hogy elég apró sem volt nálam. Végül is 2024-ben a pénzbedubás az “alap” mindenki egy zsák apróval rohangál, a vot a kocsiban 1 százas amit bevásárlóközpontokban a kocsiba teszek.
Egy darabig szarakodtam az SMS küldős alkalmazással ami értelmezhetetlen volt nem is működött.
Hát komolyan az anyátok majd inkább kifizetem a büntetést (nem büntettek meg) …
Úgyhogy már bocs de nem érzem át sem a te sem a pápaiak problémáját ebben az ügyben pedig rühellem a komcsikat…
Apropó automata. 2024-ben talán elvárható lenne hogy bankkártyával tudjon az ember fizetni. Ehhez képest mondjuk egyedül Győr belvárosában találkoztam ilyennel. Sem Veszprém sem Fehérvár. Veszprémben legalább az sms küldés működött.
A fehérvári helyzethez meg annyit hogy krisztus előtt 300-hot képest az autók kicsit szélesebbek lettek ezért nem lenne hátrány ha azt is belekalkulálnák a belvárosi parkolóhelyek méretébe, hogy amikor az autóval beállnak ki is kell szálni belőle.
Budapestet azért nem elítem mert ezt a várost fogyatékosok vezetik de a felsoroltakat éppen Fideszesek bár nagyüzemben bukja el a fidesz őket talán el kéne gondolkodni ez ilyen baromságokot amivel csak az emberek agyát cseszik fel.