Pesti Srácok

Megcsonkított gyermek holttestére bukkantak Aradon

Megcsonkított gyermek holttestére bukkantak Aradon

Kutyasétáltatás közben fedezte fel egy aradi férfi, hogy az egyik temető közelében a kutyája egy kisgyermek megcsonkított holttestére bukkant vasárnap reggel. A nyomozók szerint az 5-6 éves kislány erőszakos halált halt, a hatóságok próbálják azonosítani az áldozatot.

A Maszol.ro tudósításából kiderül, hogy a brutális felfedezés még szombaton történt. Miután a kutyáját sétáltató férfi értesítette a rendőrséget, a helyszínre kiérkező nyomozók megkezdték a vizsgálatokat. Sajtóinformációk szerint a helyszínen nem sikerült megállapítaniuk az elhunyt gyermek életkorát és nemét, de később megállapították, hogy egy 5-7 év közötti kislányról van szó. A helyi hírforrások szerint a holttestről hiányoztak a lábai. További szóbeszéd szerint a környéken több emberi maradványt találtak elégetve. Pavel Palcu, az Arad megyei törvényszéki ügyészség ügyésze arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy a kislány halálát egy kemény tárgy általi fejsérülés okozta. A tettes úgy akarta eltüntetni a nyomokat, hogy felgyújtotta a holttestet. A rendőrség most az áldozat személyazonosságának megállapításán dolgozik. Az ügyben több környező lakót kikérdeznek a nyomozók. A környékről az utóbbi időben nem érkezett eltűnt kislányra vonatkozó rendőrségi bejelentés. A nyomozás helyszínét elkerítették. A nyomozás emberölés és halottgyalázás gyanúja miatt zajlik.

Forrás: Maszol.ro; Fotó: aradon.ro

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.