Pesti Srácok

Meggondolta magát az MSZP olimpia-ügyben

Meggondolta magát az MSZP olimpia-ügyben

Huszonnégy órán belül gyökeresen megváltozott az MSZP olimpiával kapcsolatos álláspontja, mivel Kunhalmi Ágnes korábbi nyilatkozatával ellentétben, Gőgös Zoltán tegnap este a Facebook oldalán közölte: „nem támogatjuk az olimpia megrendezését előkészítő országgyűlési határozatot.” A szocialisták újra elővették a „lélegeztetőgép kártyát”.

„A törvényalkotási bizottság ülésén bejelentettem, hogy nem támogatjuk, az olimpia megrendezését előkészítő ogy határozatot. Nem nyitunk a Fidesznek újabb lopási felületet, továbbá a 4 millió szegénynek , az éhező gyerekeknek, a hónapokig műtétre váró betegeknek nem tudnánk ezt az értelmetlem pénzszórást megmagyarazni. Szép estét mindenkinek.” - jelentette be tegnap este Facebook-oldalán Gőgös Zoltán.

Korábban az MSZP támogató nyilatkozatban jelezte, hogy egyetért a pályázati szándék gondolatával. Az MSZP februárban közleményében azt írta, az olimpia megrendezése legalább "egy évtizedes nemzetgazdasági és társadalompolitikai program." Ennél is konkrétabban nyilatkozott Kunhalmi Ágnes és Horváth Csaba. "Már a tervezés megkezdése is új keretet adhat mindannak, ahogy társadalomról, gazdaságfejlesztésről, szegénységről, sportról és politikáról gondolkodunk Magyarországon, mert a tervezés maga a változás: esélyt teremt, hogy civil közösségek, öntevékeny csoportok, egyetemi tudásközpontok, szakszervezetek, gazdasági közösségek, közéleti szervezetek és politikai pártok más hangon, toposzaikat megkerülve beszéljenek egymással az ország és Közép-Európa jövőjéről" - olvasható Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés sportért is felelős kulturális bizottságának alelnöke, az MSZP budapesti elnöke, valamint Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője által aláírt nyilatkozatban.

PestiSracok facebook image

A szocialista párt Fővárosi közgyűlésben ülő képviselői múlt héten még egyöntetűen támogatták azt az előterjesztést, amiben Budapest támogatja a Magyar Olimpiai Bizottság pályázatát a 2024-es olimpiai kandidálás kapcsán.

A MOB a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét, majd június 10-i közgyűlésen arról határozott, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását. Múlt kedden a Fővárosi Közgyűlés minősített többséggel elfogadott határozatában úgy döntött, hogy támogatja Budapest pályázati szándékát.

2024-es játékokra idén szeptember 15-ig lehet jelentkezni, a házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB. Eddig Boston, Hamburg, Róma és Párizs jelezte, hogy versenybe száll a rendezés jogáért.

Az eset kapcsán azonnal elkezdődött a magyarázkodás. Horváth Csaba, az MSZP budapesti képviselőcsoportjának vezetője kedden a Népszavának úgy nyilatkozott: valóban kétféle vélemény létezik e pillanatban; mást képvisel az országos vezetés és a frakció, és mást a budapestiek. Szerinte Budapestnek elemi érdeke olimpia, hogy a kormány fejlessze a várost, amelyet csakis úgy lehet elérni a Fidesznél, ha egy ilyen megaberuházáshoz jut Magyarország. A politikus szerint védhető az országos álláspont is, mivel egy olimpiai beruházásnál különösen kell tartani a korrupció felerősödésétől.

A javaslat keddi országgyűlési vitájában az olimpiai pályázat mellett teljes mellszéllességben kiállt a Fidesz-KDNP és a Jobbik frakciója. Az ötkarikás játékok megrendezését az LMP konzekvensen ellenezte, a kétkulacsos politikát folytató MSZP most éppen nem támogatta azt. A 33. Olimpiai-, és 17. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezéséről szóló pályázati szándék támogatásáról jövő hétfőn szavaznak a képviselők.

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.