
Egészen döbbenetes kiszólásra ragadtatta magát tegnap a Jobbik alelnöke, Stummer János, aki – egyértelműen a Corvin köz legendás parancsnokára, néhai Pongrátz Gergelyre utalva – azt mondta, nyugodtan forogjon csak a sírjában. A holokauszt áldozatai után most az ötvenhatos szabadságharc emlékét gyalázta meg a gerinctelen párt.
A történet előzménye, hogy néhai Pongrátz Gergelynek, a Corvin köz legendás parancsnokának öccse, Pongrátz András, aki egyébként szintén fegyverrel harcolt 1956-ban a szovjet megszállók ellen, vasárnap közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben többek között azt írta:
A Pongrátz család nevében felszólítom a Jobbikot: ne vegyék többé szájukra Pongrátz Gergely nevét, aki forog a sírjában a Jobbik árulása miatt! A Gyurcsány Ferenccel a Parlament lépcsőjén esküdöző és nemzeti ünnepünkön Dobrev Klárával egy színpadra álló Jakab Péternek és pártjának nincs többé keresnivalója a Corvin közben. A kommunista Nagy Imre szobráért aggódó jobbikos politikusok menjenek inkább a padláslesöprő miniszter emlékhelyéhez!
Annak idején Pongrátz Gergely, becenevén „Bajusz” adta át a fiatal Jobbiknak az ötvenhatos zászlót, hogy vigyék tovább a szabadságharc szellemiségét. Ám a Jobbik árulása miatt Pongrátz Gergely forog a sírjában – írta a Corvin köz legendás parancsnokának öccse.
Nos, erre a mondatra reflektált tegnapi beszédében Stummer János, a Jobbik alelnöke a párt Corvin közi megemlékezésén, amikor a következőket mondta:
Forogjanak csak a sírjukban azok, akik nem értik a mi korunkat, akik nem értik a mi korunk kihívásait!
Stummer mondata még akkor is aljas és becstelen lenne, ha nem egy ikonikus ötvenhatos hősnek, Pongrátz Gergelynek címezte volna. Ép erkölcsi érzékű ember ugyanis nem üzen a halottaknak olyat, hogy forogjanak csak a sírjukban. Ép erkölcsi érzékű ember, ha egyáltalán szájára veszi egy eltávozott ember nevét, akkor legfeljebb annyit kíván neki, nyugodjon békében. Ám jelen esetben Stummer nem egy ismeretlen elhunytnak üzent, hanem egyértelműen – Pongrátz András fölszólítására válaszul – Pongrátz Gergelynek. S ezzel nemcsak Pongrátz Gergely, hanem az ötvenhatos szabadságharc emlékét is meggyalázta.
És akkor most arra az ostobaságra ne is vesztegessünk szót: mennyi ész kell ahhoz, hogy valaki egy 2005-ben elhunyt emberen kérje számon, hogy nem érti a mostani kor kihívásait… Agyrém!
A Jobbik viszont (sajnos még) nem forog a sírjában, mert a gerinctelen, csúszó-mászó gyülekezet (sajnos még) nem múlt ki. Ám ami késik, nem múlik: előbb-utóbb meglesz a jutalma mindannak, amit idáig elkövettek! Meglesz a jutalma a Duna-parti emlékcipők összeköpködésének, 1956 lábbal tiprásának, és annak is, hogy némi konc reményében a nemzeti oldalról átálltak a internacionalista baloldalra, és összefeküdtek a Szemkilövetővel!
(Videó: M1 Híradó/MTVA)
Ági
2019-10-26 at 18:37
A jobbik nem nemzeti párt,hiába gondolják magukról!
patriota
2019-10-24 at 15:56
Ganéjjabbik pénzéhes gazemberek
Janos Szabo
2019-10-24 at 14:26
Stummer !Valaki már felhúzta a “nyulcipőt” ! Egy kis kocogásra ! Lássuk, százon menyit tudsz produkálni !?
O.V.
2019-10-24 at 13:42
Az aljadékok koalíciójának köszönhetően lett néhány polgármesteri helyük, de mindezek ellenére országosan felezték, de volt ahol negyedelték a képviselői helyeiket. Debrecenben 4 volt, 1 lett, a megyei közgyűlésben 6 volt, 3 lett! Na ez az a nagy siker! 22 ben már be sem jutnak a parlamentbe , mert addig a kígyó felfalja őket is!
Kbandi1
2019-10-24 at 12:39
Nincs itt semmi nézni és csodálni való, a ballik nem egyenlő a jobbikkal, egyébként őket is a FIDESZ ellen találták ki a balliberálisok. Az ott maradtaktól semmi, az ország javára válót várni nem lehet.
jobb-ágy
2019-10-24 at 10:42
Nincs a székes fővárosban egy tökös csávó, aki alkalomadtán ezzel a puhatestűvel összefutva egy bővített mondatban elregélné, hogy hogyan áll a szénája, éreztetné vele a részünkről várható törődést! Pofán verni egyéni spontán akcióban nem kell, mert a vérbírák csak erre várnak. Jut eszembe, egy ilyen ember biztos, hogy van, aki hont banditól számon kérte egy mondását csak úgy, az utca embereként. Minden elismerésem az Övé, így ismeretlenül is! Szerintem ez egy járható “hosimin” ösvény! Kezdetnek jó.
Tuti
2019-10-24 at 10:13
KIK EZEK????
ES KI AZ AKI EZEKET MEG TAMOGATJA???
Királytigris
2019-10-24 at 10:35
Ki, ki támogatja?!
Hát Gyuri bácsi és sameszai!
Vízöntő
2019-10-24 at 10:12
És ezeket a deformált elméket a költségvetésből mi tartjuk el! A nyomorult legalább azt tegye hozzá, hogy hány választó polgár felhatalmazásával ontotta a szellemi mocskát!
Ideje lenne takarítani!
Királytigris
2019-10-24 at 09:49
Van valaki, aki ezen a senki beszólásán meglepődött?
Az, hogy mi a Jobbik, Csurka már régen leírta. Soha nem volt hazafias párt! Sorosék kreálmánya, hogy a hazafias érzelmű szavazókat felszalámizzák.
Ilona
2019-10-24 at 09:48
Ma már a Jobbik álma, elve, a hatalomvágy és az elvtelenség.
Rendületlenül
2019-10-24 at 09:14
Ez valóban a pöcegödör alja!
Átsferi
2019-10-24 at 09:01
Ezeknek az országárulása átírta az életrajzukat, a mentalitásukat. Akik közülük bármilyen szélsőjobbos történetben szerepeltek, igyekeznek elfeledkezni róla. Szélsőjobb volt nincs, utópia volt, utólag azonban semmi sem törölhető , Fiúk! Maradtok nácik, otthonotokban káromkodással levegőhöz jutó Nácik, bizony! Az, hogy az egykor vérkomcsi, ma ultraliberális oligarchia ban da felmentett titeket minden erkölcsiség alól, lelkük rajta. Kegyetlenségeteket, szadizmusotokat, lám még a feketetrikós szekrényemberek sem felejtették , ott a Corvin-közben kaptatok ízelítőt, milyen hétköznapok és ünnepnapok várnak rátok -mostmár liberálbolsi változatotokban! -ahol csak megjelentek. Torzult, hatalom és pénzéhes lelkek vagytok, Jákob klónjai, éppolyan torzult lelkek, mint a posztkommunisták. /Jákob a fölvett sötét tekintetével pedig állandóan a karzatnak ripacskodik, amíg valaki képen nem törüli! /
gyozo2018
2019-10-24 at 09:00
A képére van rva, hogy milyen undorítóan üres a lelke, s kong a feje az ürességtől.
VIRTIGLI PROLI!
Jozsika
2019-10-24 at 08:58
Pofátlan hazaárulók.Ballib segnyalók.Csak a hatalom s a fizetés érdekli öket.Brüsszelben is pofátlanul Magyarország ellen szavaznak a többi hazaárulóval együtt.
Lejebb ezektöl lehetetlen sülyedni.
Ki az aki ezekre szavaz??
Károly
2019-10-24 at 08:41
A kisnyilasok, hátuk mögött a kommunistagyilkosok utódaival, fenyegető hangszínnel akarja kisajátítani, azt amit, a kommunisták csinálnak Nagy Imre emlékműve előtt.
Felfordul a tisztességes ember gyomra,amint látja, a gyilkos, a hóhér, koszorút helyez el áldozata sírjánál!!!!!
Szolzsenyicin igen jól, kifogástalanul jellemzete, a kommunistát!!!!
(A történészek sunyimunkáért, miért kapnak fizetést????????????)
Kisné Kati
2019-10-24 at 08:30
Erre az ocsmányságra nincsenek szavak. A jobbik sereglete a továbbiakban nem vehetó emberszámba. És igen, kihívás nekünk,hogy az ilyen tudatosan bomlott agyú genetikai selejteket eltudjuk viselni, ami egyre nehezebben megy. Egyszer elszakad a cérna valakinél, ha kormányzati szinten nem tesznek semmit. Ez nem tartozik a szabad véleménynyilvánítás katagóriájába, ez nettó hazaárulás.Aki nem tiszteli elődei önfeláldozó életét a hazaáért, az senkiházi hazátlan,sehonnai bitang.
orygabor
2019-10-24 at 08:27
Féreg.
Gullwing
2019-10-24 at 08:18
Ez hüje(j.
Kisnyilas senki.
Kása mása
2019-10-24 at 09:03
Már régóta mondom, hogy az egész jobbik Gyurcsány köpönyegéből bújt
elő, az ő érdeküket képviselte. Jó példa erre, hogy a szavazói átpártoltak A DK hoz.
mona
2019-10-24 at 08:04
Valóban érvényes ez a metafora : a legteteje a legalja.
Varga Zoltán János.
2019-10-24 at 07:55
Ki ez a Stummer???? Ez egy kis mocskos ki tetű. Ezek a hatalomért meg a pénzért összeáltak a fletoval meg dk. klárikávak. Milyen jogon mer ez a szarházi így beszélni. Meg azt mondani hog nem értik hogy folyik itt. De mindenki tudja. Sőt értik. Pongrácz 2005-ban halt meg. Te kis szarházi ne merlyél egy halott emberről így beszélni. Mert ti vagytok az igazi haza árulók. Vagyis csak sima ócska jellemtelen árulók vagytok. Mert nincsen Hazátok. Mert túlságosan becstelenek vagytok. A jobbik meg csókolgassa a fleto seggét. Pont arra jó ez bagázs.
Poppy
2019-10-24 at 08:22
Ezeknek a proliknak 56 semmit nem jelent, csak az a fontos, hogy dolgozni ne kelljen, a pénz jöhet bármilyen mocskos komcsiktól, mert ők is azok. Aki látja rugja fel, verje jó pofán.
Magd@
2019-10-24 at 11:39
Ezért kedvencük a szivárvány zászló.
A spektrum minden színe ott van.
Azaz az összes ellenzéki párt FEDŐNEVE!
A karakánok megelégszenek a nemzeti lobogóval! Nekik van meggyőződésük.
A szivárványos mögött az aranyborjú toporzékolva várja, hogy mikor rohanhat ki az arénába!
Általában nem a bika a győztes!
Kelemen Antal
2019-10-24 at 07:54
MOCSKOS,CSÜRHE, HAZAÁRULÓ GAZEMBER BANDA.EZEK GYUCSÁNY SEGGNYALÓIVÁ VÁLTAK, A GAZEMBER SIMICSKÁNÁL TÉRDEN ÁLLVA KÖNYÖRÖGTEK AJÚDÁS PÉZÉRT ÉS AMIKOR MEGKAPTÁK AZONNAL SZEMBEFORDULTAK A MI SZERETETT, IGAZI,HAZÁJÁÉRT
KÜZDŐ KORMÁNYUNKKAL, GYALÁZKODVA MOCSKOLÓDVA, DE A BABA KÖTVÉNY ÉS A TÖBBI CSALÁDTÁMOGATÓ INTÉZKEDÉS AZ JÓL JÖN A GAZEMBEREKNEK.HÁNYINGEREM VAN TŐLÜK MINT KARÁCSONYTÓL,DEMSZKITŐL, GYURCSÁNYTÓL,AKI A 2006-OS GAZTETTJEIÉRT BOLDOGAN ALKOHOLIZÁL, EBBE BETÁRSULT A CÁPASZÁJÚ NEJE IS.
Magd@
2019-10-24 at 11:29
Uram,
Első kézből tudom, hogy a családtámogatást elviszik, de a a segítséget adó kézbe belemarnak! Mert ugye az van közelebb. Meg az ALANYI JOGON JÁR!
MEG EZEK ÚGYIS LOPNAK, VAN OTT MÉG TÖBB IS.
Az ERKÖLCS főnévnek a Magyar Értelmező Szótárban már nincs helye.
Amortizálódott!
Valaki
2019-10-24 at 07:13
Akit Isten meg akar büntetni, először az eszét veszi el.
Esvány
2019-10-24 at 08:36
És: “Akit az Úr földhöz akar csapni, azt előtte jól megemeli.” Székely embertől hallottam.
Rné
2019-10-24 at 11:06
Értem én, és jól is lenne igy, de miért nekem, nekünk kell viselni a következményt?
Ágnes
2019-10-24 at 07:04
Valóban
Demokrácia van és jogállam–baloldali bírákkal !!!
Valóban
Simogató Kormány-kéz van kemény szankciók helyett a hazaárulókkal szemben !!!!!
Valóban
nem voltak beépített emberek ,elhárítás akik figyelmeztettek volna a dk és momentum 16 és 10 %-ra—kijutásukat Brüsszelbe —-és engedte a Fidesz hogy ELVESZÍTSÜNK A HAZAÁRULÁSUK MIATT POZÍCIÓT—okt.13-án ELVESZÍTSÜK BUDAPESTET ÉS NAGYVÁROSAINKAT—EBBEN A FENE NAGY DEMOKRÁCIÁBAN !!!
Valóban
NEM ÉRTÜNK MI JOBBOLDALI MAGYAR EMBEREK MOST ELŐSZÖR EGYET A FIDESSZEL—BÍRÁLJUK A GYENGE-KEZŰ—SIMOGATÓ HOZZÁÁLLÁSUKAT !!!!!!
HARC VAN– MAGYAR KORMÁNY —ÉS HARCRA FEL !!!!!!!
dajkstra
2019-10-24 at 06:58
A “mi korunk kihívása”,ki nyal jobban Gyurcsánynak,Dobrevnek,meg a többi sokszínű komcsinak,libsinek,hazaárulónak.
Baranyai László
2019-10-24 at 06:17
Hányinger keltő volt a fickó dumája. Egy hiteltelen, ocsmány karrierista hőbörgése.
'*'
2019-10-24 at 10:58
Nem csak a dumája, de maga az egész (nem írhatok embert) paprika-jancsi!
aladin
2019-10-24 at 06:09
Stummer te ganéj, nem félsz az utcán közlekedni, hogy az ilyen pofátlan mondásod miatt ugy kikapsz, hogy te a tolokocsiba fogsz majd forogni az utcán, én félnénk.
Lajos
2019-10-24 at 06:24
Nem! Nem fél. Mert ez a naagy jogállam! És minden hülyének joga van sértegetni a Magyarokat. És ebben a nagy eus jogállamban minden sértettnek joga van tartania a pofáját mert a jogállamiság nem sérülhet.Az egy szent tehén. Bármi áron. Annyira félünk az uniós szemöldök összehúzástól.
Poppy
2019-10-24 at 08:17
?
Bugris
2019-10-24 at 06:00
VASTAG A BŐR A gonosz “jobbik” POFÁJÁN.