Pesti Srácok

Meghaladta a 400 ezer forintot a bruttó átlagkereset

Meghaladta a 400 ezer forintot a bruttó átlagkereset

Átlépte a 400 ezer forintos lélektani határt a bruttó átlagkereset, júliusban ugyanis 401 ezer 800 forintra emelkedett a mutató. Ez egészen elképesztő, 10,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva az átlagkereset 10,9 százalékos emelkedéssel 413 ezer 360 forintra nőtt. Az átlagkeresetek emelkedése tehát továbbra is töretlen: az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 ezer 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300 forint volt, mindkettő 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt – bruttó átlagkereset 376 ezer 300 forintra becsülhető júliusban, ez 10,0 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A júliusi reálkereset 6,7 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 6,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál a 3,8 százalékos júliusi inflációval számolva.

A legalább 5 foglalkoztatottal működő vállalkozásoknál 11,4 százalékkal 418 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset, ami 278 ezer forint nettónak felel meg. A költségvetési szférában 10,0 százalékos emelkedéssel 405 ezer forint volt a bruttó és 269 ezer forint a nettó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A vállalkozásoknál teljes munkaidőben alkalmazottak száma 142 ezerrel, 6,7 százalékkal csökkent tavaly júliushoz képest, a költségvetési szektorban 0,3 százalékkal, 2 ezerrel dolgoztak kevesebben - derül ki a KSH adataiból.

A feldolgozóiparban 10,6 százalékkal, az építőiparban 14,4 százalékkal volt magasabb az átlagkereset, mint tavaly júliusban és 429 ezer forintot, illetve 338 ezer forintot ért el. Továbbra is a pénzügyi, biztosítási szektorban lehetett a legtöbbet, bruttó 693 ezer forintot, ami 7,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az oktatásban alkalmazottak átlagkeresete 10,9 százalékkal 374 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset, az egészségügyben 10,4 százalékkal emelkedtek 407 ezer forintra.

PestiSracok facebook image

Az év első hét hónapjában a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 406 ezer 500 forint volt a bruttó átlagkereset. A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 272 ezer 200 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,0, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 10,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – írta a KSH.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.